Személy

Somogyvári Rudolf

színész, operatőr, szereplő
Született: 1916. november 30. (Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest)
Meghalt: 1976. szeptember 27. (Magyarország, Budapest)

Skoda Rezső néven született 1916-ban. Gyerekként tehetségesen rajzolt, emellett aktívan sportolt. Színészi pályája a Magyar Színházban indult, a második világháborúban katonaként szolgált, 1945-ben hadifogságba esett. Hazatérése után számos teátrumnál megfordult, 1956 után négy évig nem játszhatott. Szolnokra került, később játszott a Thália Színháznál, majd a Vígszínháznál is. Több nevezetes magyar filmben feltűnt, emellett rendszeresen szinkronizált. Két gyermek édesapja volt. 1976-ban hunyt el, halálát csontszarkóma okozta.


Kitüntetései:
Jászai Mari-díj (1956, 1968)
Ajtay Andor-emlékdíj (1976)

Hozzászólások

9/10
Nótárius 2018 dec. 15. - 01:23:59 9/10
A játszma című egykori filmsorozat is hiányzik a fenti listáról; pedig a dátumokból az látszik nyilvánvalónak, hogy épp annak, az első részének a leforgatása után halt meg. A sorozat második része már a filmbeli karaktere (a férj) hirtelen halálának a múltbeli tényével indul.
Akinek számot tart az érdeklődésére és még nem volt alkalma rá, érdemes elolvasnia róla az alábbi cikket:
http://m.origo.hu/kultura/20170717-somogyvari-rudolf-szamuzetese-es-fenykora.html
user11 2014 dec. 04. - 23:34:53
Filmjei közül hiányzik A köszívû ember fiai is, amiben Krámer urat alakítja.

Az LGT dalt írt halálára:
https://www.youtube.com/watch?v=eAG54hAX200
kaloz14 2014 szept. 14. - 11:23:22
A második világháborúban szovjet fogságba kerül, a Szibériába kerül. Hihetetlen életerejének, színészi hivatásának köszönhetõen a hadifogolytáborban színházat szervez és fõként humoros darabokat szervez, nevettetõ szerepeket alakít. Ezzel reményt ad a fõként fiatal leventékbõl, hunyadiskoból és más magyar katonai egységekbõl álló magyar foglyoknak, feledtetve a szovjet rezsimben az embertelenséget, borzalmakat.
Ebben a könyvben az akkor fiatal író külön kiemeli Somogyvári Rudolfot, akinek a hadifogolytáborban, a színészi játékának az életét köszönhette a többi fiatallal együtt:
http://moly.hu/konyvek/pavelkovits-bela-voros-kodben
10/10
LajtaJ 2014 márc. 18. - 14:54:33 10/10 Előzmény plamatis
A Fekete gyémántok is kimaradt a felsosrolásból!
user11 2013 jan. 26. - 02:08:24
A Bob herceg is hiányzik a listáról.
10/10
plamatis 2012 ápr. 07. - 18:45:00 10/10
Az "Egri csillagok" hiányzik a listáról!
9/10
Fargo 2011 dec. 11. - 14:04:02 9/10
Somogyvári Rudolf (sz.Skoda Rezsõ)

Bp.1916. november 30. – 1976. szeptember 27.Bp.
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás