Személy

Szalóki Ági

előadó, ének, közreműködő
Született: 1978. október 17. (46 éves) (Magyarország, Budapest)

5 évesen az Isván a király című rockoperában éneklő Sebestyén Márta hatására kezdett az erdélyi magyar népzenéhez vonzódni. 16 évesen az Ando Drom együttes jubileumi koncertjén lépett először színpadra a budapesti Katona József Színházban olyan muzsikusok között, mint Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Juhász Miczura Mónika, Horváth Kornél, Kathy-Horváth Lajos. 17 éves kora óta énekel rendszeresen színpadon. Az autentikus magyar népzenét játszó Ökrös együttesben és a magyarországi világzene egyik legnagyobb hatású zenekarában, a Besh o drom-ban énekelt évekig. Velük járta be a világot a montreáli jazz fesztiváltól a Glastonbury fesztiválon át a párizsi Théatre de la Ville-ig, New Yorktól Pekingig. Évekig dolgozott Szakcsi Lakatos Bélával és olyan kiváló zenészek hívták partnerül, mint a Liszt-díjas Oláh Kálmán, Balázs Elemér, a londoni Oi Va Voi vagy Presser Gábor.2009-ig több mint 50 lemezen hallható a hangja. 1997-ben a Kelemen László - Pávai István vezette Utolsó óra elnevezésű népzenei gyűjtőprogram munkatársa lehetett, itt több erdélyi énekes adatközlő repertoárját rögzítette.

Hozzászólások

10/10
Nótárius 2018 júl. 27. - 01:14:06 10/10
Én úgy 10 évvel ezelőtt találkoztam először Vele. Nem a személyével, mégcsak nem is a nevével; hanem a Hangjával! Anno a rádiót ötletszerűen bekapcsolva hallom ám, hogy valaki (?), egyik nagy kedvencem, Karády Katalin dalait énekli, s mily édes-szépen! Ezután jártam utána a nevének is.
Én korábban is minden alkalmat megragadtam, hogy Karády Katalin dalait, más-más előadótól is meghallgathassam. Eközben elég eltérő színvonalú produkciókkal találkoztam. Ezek közül többet kissé modoros utánzatnak éreztem. Mindig visszatértem oda, hogy Karády dalait teljes értékűen csak eredetiben érdemes hallgatnom. Szalóki Ági hangja viszont egészen különleges élmény volt; megállt körülöttem minden, ami ment! Annyira elbűvölően újszerű volt számomra, mintha nem is ugyanazokat, a számomra oly ismerős dalokat énekelte volna! Szóba sem jöhetett semmiféle utánzás! Teljesen egyenrangúan, a sajátjaként énekelte másként (!) Karády dalait. Azóta egymás mellett vannak a magammal hordott kedvenceim között. Gyakran előfordul hogy elsőként meghallgatom ugyanazon dalt Karády Katalin mély-búgó hangján és közvetlen utána Szalóki Ági lágyan elragadó magasabb hangfekvésében is, vagy fordítva ...
Cordelia 2013 aug. 22. - 15:16:41
Augusztus végén Zánkán adott koncertet. Volt szerencsém a koncert elõtt egész közelrõl látni, civilben :) Tényleg szép. Kellemes nézni. Jóóóóó nagy hangja van. Fõleg, amikor népdalokat énekel. A közönség sajnos langyos volt.
35 fok melegben nem csoda. Jó, hogy ott voltunk.
mulao 2009 szept. 17. - 09:08:06
Õ is abból jutott eszembe, hogy a Quart beválasztotta õt is az évtized 10 legszebb énekesnõje közé, szerintem olyan elmegy kategória, de a szépség relatív, senkit nem érdekljen, amit mondok.Sajnos énekesnõként nem ismerem, de legalább bevallom.És majd meghallgatom.