A Csongor és Tünde nem pusztán dramatizált népmese, hőse nemcsak szerelmesét, a maga boldogságát, de az emberekét is keresi. A hármas út vidéke az emberiség fóruma. A három vándor az ábrándok iránt érzéketlen, önző, a boldogságot pénztől, hatalomtól váró, kíméletlen világ megtestesítői, akik kiábrándítják Csongort a földi világból és a szerelem vezércsillagának útmutatása szerint indul tovább. Ebben a műben a tündérvilág csodálatosan ölelkezik a reális élet alakjaival. Ilma és Tünde, Balga és Csongor sorsának párhuzamos mozzanatai nemcsak közönséges, földi szereplők otrombaságáról vallanak, de az álomvilágot, az illúziókat is kétségessé teszik. Az Éj monológjával pedig kozmikus távlatokban helyezi a költő a kilátástalannak tűnő emberi törekvéseket. Végül Csongor rátalál Tündére, a boldogságot, a földi mennyországot a szerelemben találja meg. Vörösmarty, a magyar költői nyelv addig nem látott színpompáját mutatja fel a Csongor és Tündében: mesés és valóságos, tündéri és parlagi, fennkölt és rút, szárnyaló és botorkáló, játék és filozófia, reális és irreális van itt "egy tökélybe összetéve."
A(z) Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások