Színház

A Béres

dráma, magyar, 2016.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Béres József, a Széchenyi-díjas kutató-feltaláló a hetvenes évek elején alkotta meg a Béres Cseppet. 1975-ben kuruzslás vádjával eljárás indult ellene. Következő évben bejelentette a szabadalmat, amely gyógyhatású készítményként került forgalomba. 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították

A drámai fordulatokban bővelkedő kortárs színmű megrendítő képet fest a Kádár-korszak bürokratikus viszonyairól, mely minden újat, egyénit, a hivatalos iránytól eltérőt gáncsolt. Béres József hűséges maradt elveihez, az akkori hatalom nyomása ellenére sem hagyta el hazáját, ragaszkodott ahhoz, hogy találmánya Magyarországon szolgálja a betegek gyógyulását.

"...Egyszer csak behívattak a Központi Bizottságba Aczél elvtárshoz, aki azt mondta nekem: "Annyi pénzt adok magának, amennyit akar, amennyit kimond a száján, csak hagyja el ezt az országot, és adja át a naplóit, kutatási eredményeit annak, akit én megnevezek." Erre azt válaszoltam: "Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország. Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el." (Béres József, 1999)
A világhíres kutató-feltaláló halálának tizedik és a gyógyszer-szabadalom benyújtásának 40 éves jubileumán az Újszínház ezen előadással tiszteleg a Béres-életmű előtt.

A(z) Újszínház előadása

Bemutató időpontja:

2016. február 26., Újszínház

Stáblista:

Szereplők

Béres József, kutató
Ágika, Komlós Felesége
Komlós Sándor, felvidéki magyar költő
Bözsi Mama, Ágika édesanyja
Szemcsák János, Béres gyerekkori barátja
Koponyás Bácsi, raktáros
Katalin, Béres felesége
Szúró, Béres asszisztense
Havas, az MSZMP vidéki kádere
Dongó, az MSZMP vidéki kádere
Rózsa, minisztériumi munkatárs
Macsali Doktornő
Hagara Professzor
Váncsa, a Csehszlovák Kommunista Párt kádere

Hozzászólások

1/10
azem 2016 ápr. 17. - 22:40:31 1/10
Az elõadás teljesen logikátlan, ostoba és patetikus.

Béres nem azért utasította el a emigráció lehetõségét, mert akkora hazafi (hozzáteszem, számomra az nem hazaáruló az, aki emigrál, függetlenül attól, hogy a 21. században, vagy a '70-es években teszi), hanem mert ha elfogadja az útleveleket, akkor azonnal elvették volna mindenét, kezdve a szabadságával. Ez nem patriotizmus, hanem szimplán alkalmazkodókészség, de Kerényi nem ezt akarja beadni. Magyarul a Béres egy hazug és pátoszos elõadás.
1/10
azem 2016 ápr. 12. - 02:12:02 1/10
Logikátlan, hazug, patetikus, unalmas.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás