Színház

A művésznő és rajongói

előadás, 2018.

Értékelés:

10 szavazatból
Szerinted?

Valló Péter a nagy sikerű Farkasok és bárányok után ezúttal ismét egy Osztrovszkij-komédiát állít színpadra a Radnótiban, Morcsányi Géza friss fordításában, amelynek korábbi magyar címe Tehetségek és tisztelők volt. A színházi világban játszódó orosz mű a fiatalok vágyai és a boldoguláshoz szükséges kompromisszumok ellentétét járja körül, középpontjában egy színésznő kiárusításával – a Radnótiban mindez több mint százharminc évvel az ősbemutató után, a #metoo mozgalom korában kerül színpadra.

Osztrovszkij 1881-ben, saját negatív tapasztalatai alapján írta ezt a komédiát, amelyben Nyegina, a fiatal színésznő először kerül szembe azzal a ténnyel, hogy a jobb élet és a karrier érdekében alá kellene vetnie magát a gazdag mecénások vágyainak. „A művészet nem tud kiállni önmagáért, ha durva, brutális hatalmakkal kerül szembe, és gazdag mentorokat kell szereznie magának” – írja Osztrovszkij. Nyeginát szíve inkább az idealista tanítóhoz húzná, aki nem csak a tudományokra és a jó modorra, hanem a tisztességes életre is oktatja őt. A nagy kérdés az, hogy mi a fontosabb Nyegina számára, és miről tud könnyebben lemondani. A színdarab ítélkezés nélkül mutatja be ezt az emberi dilemmát, miközben a nézőket bevezeti a színpad mögötti világ humoros, játékkal és keserűséggel teli hétköznapjaiba.

Közreműködik: Nagy Rebeka, Péter Polla Borbála, Tóth Bogi.
A zongoránál: Termes Rita / Gáspár Katalin Ágnes.

 

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2018. október 19., Radnóti Színház

Stáblista:

Szereplők

ALEXANDRA NYEGINA - VIDÉKI SZÍNÉSZNŐ
DOMNA - A MAMA - NYEGINA ÖZVEGY ÉDESANYJA
DULEBOV (HERCEG, FŐNÖK) - TEKINTÉLYES VÁROSI TISZTVISELŐ
BAKIN - TISZTVISELŐ
IVAN VELIKATOV - NAGYON GAZDAG GYÁROS
PJOTR MELUZOV - FIATAL, ÁLLÁSTALAN BÖLCSÉSZ
NYINA SZMELSZKAJA - VIDÉKI SZÍNÉSZNŐ
MARTIN NAROKOV - ÜGYELŐ, VOLT SZÍNIGAZGATÓ
JERASZT GROMILOV -, TRAGIKUS SZÍNÉSZ
MIGAJEV - SZÍNIGAZGATÓ

Alkotók

Hozzászólások

9/10
Sumomo máj. 13. 19:53:58 9/10
nagyon jó, valóban
K.Ibolya máj. 10. 03:39:13
Még nem láttam ezt az ea.t, de szeretném mindenféleképpen megnézni...remek színészekkel...
Kíváncsian várom... :)
10/10
B. T. László 2018 okt. 26. - 08:20:59 10/10
Nagyszerű előadás, kitűnő színészi alakítások. Lovas Rozi, Börcsök Enikő, Porogi Ádám, Bálint András, Schneider Zoltán nagyon-nagyon jó! Az utóbbi évek legjobb Valló rendezése, s nem hallgatható el Morcsányi Géza fordítása, dramaturgiai munkája sem. Gratula az alkotóközösség minden tagjának!
Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!