Színház

Az ember tragédiája

drámai költemény, 130 perc, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Vidnyánszky Attila tíz évvel ezelőtti Tragédia rendezésének középpontjában Ádám harmadik színben elhangzó, önmagához intézett kérdése áll: "Oh, e zűr között /Hová lesz énem zárt egyénisége, / Mivé leszesz testem, melyben szilárd / Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám / Nagy terveimben és nagy vágyaimban? Oh, miért lökém el / Magamtól azt a gondviseletet, / Mit ösztönöm sejtett, de nem becsűlt, / S tudásom óhajt oh de hasztalan."
A mostani előadás kiindulópontja is ez lesz: ábrándozás a paradicsomról, amelyből kiűzettünk, amelyre már csak homályosan emlékszünk. Mi az, amiben mégis eltér a mára felújított beregszászi előadás a korábbitól? A történeti színek sokkal szabadabban kezeltek, a mából látottan szürreális montázsként kerülnek elénk - jelszerűen, szimbólumokon keresztül megfogalmazva. Vagyis nem a mesélésen van a hangsúly, hanem az egész történeti folyamatot, a történeti színeket egyben, nem jelenetekre tagoltan láthatjuk. Sokkal inkább a gesztusok, a metaforák szintjén megszólaltatva, a szövegből pedig úgyszólván csak a legsűrűbb gondolati megfogalmazások maradnak. Mindeközben alapvetően hű az előadás a madáchi történetvezetéshez és szellemiséghez, hiszen azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket a szerző egy-egy történelmi kor kapcsán megfogalmaz, a rendező nem értelmezte át. Vidnyánszky Attila az eredeti előadás alapötletét (terét) máig érvényesnek érzi: egy villanykörte, amelyet az előadás elején becsavar az Úr egy üres foglalatba, "elkészült a nagymű", felgyullad a lámpa fénye, és megvilágítja azt a hatalmas tekercset, amelyen rögzítve van, ahol játszódik a történelem. Fényt kap a tekercs, és a játszók tekerni kezdik. A fény bura alatti része a mi kis világunk.

A(z) Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Heléne; Hippia
Fáraó; I. demagóg
Luther; I. udvaronc
Cigányasszony
Kimon (tanítvány)
Borbála; Virágárus lány
Kocsmáros; II. udvaronc
Polgárlány
Felügyelő a Falanszterben
Koldus; sírásó
Artúr; sírásó
Ifjú Ádám

Alkotók

Hozzászólások