Leonce és Léna

vígjáték, magyar, 2002.

Szerkeszd te is a Port.hu-t!

Értékelés:

2 szavazatból

Szerinted?

"Olyan az ország, mint egy perzsaszőnyeg, mondja Leonce, így az üres színpadra fektetett perzsaszőnyeg jelöli ki a játékteret. A szőnyegszínház újra Brookra emlékeztet. A képzet jól társít: Büchnernél is értelmezhető metaforikusan az üres tér: a világ és a szereplők belső világának ürességeként, amely az unatkozásban és a semmittevésben nyilvánul meg. Már csak egyetlen lépés, és ott vagyunk Schilling színházának jelenlegi alapeszméjénél, a világ kiüresedését hiányként, kétségbeesésként és nemzedéki konfliktusként megélő válságdrámánál, amely önsebző fizikai kínnal tört elő a W - Munkáscirkusz címmel játszott korábbi Büchneréből. Ami ott üvöltés, nyüszítés, öklendezés, roncsolt beszéd, csonkolt gesztus és töredezettség volt, az itt halk, kisimult, lelassult fájdalom, lírizmus és bensőséges groteszk. Ott hars fizikalitással, itt merő verbalitással haladja meg a kiürült színészi formákat. A szövegmondás belülről telített, nincs szükség úgynevezett "figurateremtésre", a szerepjátszás illusztratív eszközeire. Schilling el tudja érni, hogy színészei önmagukból, belső tartalmaikból építkezzenek nem filozofikus alkat, de a személyiségtől ihletett szövegmeditáció bölcseleti mélységet kap. Az ország egy szőnyeg, a szőnyeg egy világ. Sziget. Egyedül maradunk benne saját belső ürességünkkel, amely magának a világnak az üressége. A metafora kiteljesedett. A világ unalmas és üres; az előadás csak annak az, aki nem érez rá a belső telítettségre."

Koltai Tamás, Élet és Irodalom

A(z) Krétakör Produkció előadása