„Liliom, egy csirkefogó élete és halála.

(...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket öreg asszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták. Ami szimbolisztikus alak, túlvilági személy itt előfordul, a mögé nem akartam több jelentőséget rejteni, mint amennyit egy szegény csibész ad neki, mikor gondol rá. Ezért rendőrfogalmazó a Liliomban a mennyei bíró, ezért nem támasztják föl a meghalt hintáslegényt angyalok, hanem az isten detektívjei, ezért nem törődtem azzal, álomjáték, mesejáték, tündérjáték-e ez a kis darab, ezért hagytam meg abban a faragatlanságában és egyszerű folyamatosságában, ami a naiv mesét jellemzi, ahol bizony nem okolják meg nagy gonddal azt, hogy miért kezd el egyszerre csak beszélni a halott. Most már lehet vitatkozni azon, hogy szabad-e a színpadon az írónak primitívnek lennie? A festőknek megvan ez a joguk, a könyvbe író íróknak szintén. De szabad-e, lehet-e a színpadon a szerzőnek naivnak, gyermeknek, hiszékenynek, álmélkodónak lennie? Szabad-e azt kívánnia a közönségtől, hogy ne tegyen föl ilyen kérdéseket: Álmodja ezt a mesét valaki? (...)”

Molnár Ferenc, Pesti Napló 1909-12-07 / 289. szám.

VALAMINT ORVOSOK, RENDŐRÖK, ANGYALOK KÉPÉBEN: Baranyi Emma e.h.,, Juhász Bence e.h.,,  Kerek Dávid e.h., Gellért Dorottya e.h., Liber Ágoston e.h., Nemes Tibor e.h., Szász Gabriella e.h.

A(z) Örkény István Színház előadása