Az előadást szerb, szlovén és horvát nyelven játsszák, angol felirattal.
A Shadow Pandemic: Hidden Voices elnevezésű projekt a nők elleni erőszak kérdésével foglalkozik a Covid-19 idején.
Ez a gyakran szőnyeg alá söpört kérdéskör a világjárvány alatt felerősödött, a projekt pedig három szinten foglalkozik vele:
A dráma szövegkönyvével, annak színpadra állításával / előadásával, valamint a fiatalok számára szervezett drámai műhelyek szervezésével az erőszak témájában.
Tekintettel arra, hogy a színházak arra hivatottak, hogy egy olyan hidat építsenek az emberek között, mely a bizalmon és az együttműködésen alapul, a projekt célja, hogy különösen a fiatalok körében hívja fel a figyelmet a nők elleni erőszak konkrét kérdéseire a kijárási tilalom körülményei között.
A projekt nyílt pályázatot írt ki horvát, szlovén és szerb női szerzők számára, és kiválasztott három (horvát, szlovén és szerb nyelvű) forgatókönyvet/színdarabot, amelyek az erőszakról szólnak az említett kontextusban. A három forgatókönyvből aztán egy antológia készült, amelyben a régióból mintegy 30 művész vett részt. A drámai műhelymunkák 60 fiatal bevonásával zajlottak, akik a színdarabokat feldolgozták és elpróbálták, hogy jobban megértsék a nők elleni erőszak kérdését. A végeredmény 11 előadás lesz a partnerországokban, valamint Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, illetve a 3 színdarab kiadásra kerül e-könyv formájában, valamint angol fordítása is elérhetővé válik.
Hozzászólások