sPORT

Érdi Mária már Tokióban edz

A magyar vitorlásversenyző hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg a jövő pénteken kezdődő olimpia helyszínére, az Enosima Jachtkikötőbe.

„Nem mondom, hogy életem legkiegyensúlyozottabb utazásán vagyok túl. Helyi idő szerint valamikor hajnali háromkor értünk a szállodába. Ezt követte egy igencsak rövid éjszaka, mivel a következő nap hajóátvétel volt.” – számolt be Érdi Mária.

A többszörös utánpótlás világ- és Európa-bajnok elmondta azt is, hogy a kikötőtől mintegy félórányi távolságra kaptak szállást.

„Shuttle bus-szal járunk ki a kikötőbe, ahol megtörtént a hajóátvétel, fel is szereltem és folyamatosan edzünk” – mondta Érdi Mária. 

Pénteken szállt repülőre a férfi és női vízilabda-, valamint a női kézilabda-válogatott, a cselgáncsozók és a sportlövők csapata.

Tokióban 23 sportágban és 28 szakágban 167 magyar versenyző indul, plusz hét tartalék. A legnagyobb csapat – hagyományos módon – az úszóké 34 fővel.

Szintén pénteken vette az irányt Tokió felé egyetlen tornászunk

A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófiát edzője, Trenka János kíséri az ötkarikás játékok helyszínére, ahol minden eddiginél szigorúbb biztonsági ellenőrzések lesznek.

“Folyamatosan kapjuk azokat az intelmeket, szabályokat, amelyeket a kint tartózkodásunk alatt be kell majd tartanunk, állandó maszkhasználat, távolságtartás, minden egyes helyszínen, és persze napi szinten tesztelnek bennünket. Nagyon más lesz ez az olimpia, mint a riói” – fogalmazott a tornász.

Kovácsnak ez már a második olimpiai részvétele lesz, az első Rióban volt 5 évvel ezelőtt, az akkor 16 éves sportoló 33. lett az egyéni összetett versenyben.

“Kimondva célt nem határoztunk meg az edzőmmel, Trenka Jánossal. Abban maradtunk, hogy mindketten szeretnénk, ha jól megcsinálnám a gyakorlatokat, és meglátjuk, az mire lesz elég. Személyes ambíció az összetett fináléba bejutni, illetve korláton érzem azt, hogy lehet esély a döntőre. “

Kovács Zsófia 2019-ben, a stuttgarti torna világbajnokságon szerezte meg az olimpiai kvótát, az azóta eltelt időben az ötkarikás játékok folyamatos célként lebeg az Európa-bajnok és trénere, Trenka János előtt.

“Maga a kvalifikáció megszerzése sok esetben nagyobb nyomást helyez a versenyzőre, mint a megmérettetés, amire kvótát szerez. Ezzel együtt természetesen folyamatosan készültünk az olimpiára, először 2020-ra, aztán a Covid keresztülhúzta mindenki számítását. Voltak nehéz időszakok, amikor az sem volt biztos, hogy megrendezik az olimpiát, végül “csak” egy évvel tolták el. A lényeg, hogy ott leszünk.”

Egy hét múlva a tokiói olimpiai helyszíneken már elkezdődnek a versenyek

A légpuskás Mészáros Eszter lesz az első magyar sportoló aki versenybe száll, majd őt követik férfi kardozóink (Decsi Tamás, Szatmári András és Szilágyi Áron). A tekvondó küzdelmekben Salim Omarért szurkolhatunk, valamint az országúti kerékpárversenyben rajthoz áll az idei Giro d’Italián három napig összetettben vezető Valter Attila.

Korábban már írtam az úszók felkészüléséről, majd sorra kerültek a női kézilabdázók és a sportlövők is.

A sort hamarosan folytatom…