A végtaghiányos gyermekeket segíti a Móra

A kiadó a több mint 30 éve létező A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal fogott össze, hogy egy speciális könyv megjelentetésével segítsék a másság elfogadását.

A végtaghiányos gyermekek (és később felnőttek) életminőségét nagyban befolyásolja a pozitív önértékelés és a környezet elfogadó viselkedése. Szerencsére ma már több olyan gyerekkönyv is elérhető, melyben fogyatékos karakterek jelennek meg, segítve a másság elfogadását – de a magyar gyermek- és ifjúsági irodalomból hiányzik a végtaghiányos gyermekek megjelenítése, pedig az érintett gyerekeknek (és hozzátartozóiknak) lenne igénye rá.

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány által indított projektben megvalósuló könyvek nemcsak a végtaghiányos gyerekeknek teszik majd lehetővé, hogy azonosuljanak a főhőssel, hanem minden, nem érintett olvasót is érzékenyebbé, elfogadóbbá tesznek a célcsoport iránt.

Az alapítvány látókörébe tartozó végtaghiányos gyerekek többségében integrált köznevelési intézményekbe járnak, átlagos fejlődésű gyerekek közé. Ez a mindennapokban nem okoz gondot, de a beilleszkedéskor ezek a kiadványok nagy segítséget jelentenek majd a gondozóknak és pedagógusoknak, hogy a többi gyerekkel is beszélgetést tudjanak kezdeményezni a végtaghiányról.

Forrás: Móra Kiadó


A szervezet három különböző korosztálynak jelentet meg könyvet, eltérő témával és koncepcióval: a 3 év alattiaknak, a 3–6 éveseknek és a 6–10 éveseknek. Utóbbi, kisiskolás korosztály számára érkezik hamarosan egy mesekönyv a Móra Könyvkiadótól, melynek főszereplője végtaghiányos. A könyvből kiderül, hogy az érintett gyermekek a szembejövő nehézségekkel megküzdve éppen úgy élik hétköznapjaikat, mint bármelyik kortársuk.

A könyvet Kiss Judit Ágnes költő- és írónő írta, aki maga is édesanya és pedagógus, könyvei pedig különböző korosztályokat szólítanak meg sikeresen. A regény mellé két óravázlat is készült (egy irodalom- és egy etikaóra), illetve két társuló foglalkozásterv, így segítve a pedagógusokat az iskolai feldolgozásban.

A szóban forgó könyv A Csodabogár, amelynek főhősét, Zsófit sokszor csúfolták osztálytársai, mert más, mint a többiek. Szülei ezért döntöttek úgy, hogy új iskolába íratják. Első napján máris rendkívüli dolog történik vele: egy különleges bogarat talál a szekrényében. Kezdetben viszolyog tőle, de mikor a rovar beszélni kezd hozzá, Zsófi megbizonyosodik róla, hogy nem egy átlagos lény szegődött mellé. Valóban, Csodabogár fontos küldetéssel érkezett: meg kell tanítania a lányt leküzdenie a gátlásait, hogy beilleszkedhessen az új közösségbe. Ennek a különleges, támogató barátságnak a története rajzolódik ki a kötetből.

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány célja a végtaghiányos gyermekek testi és szellemi fejlődésének elősegítése az egészséges, boldog felnőtté válás reményében. Az alapítványt 1988-ban hozták létre érintett szülők, és az eltelt bő harminc évben tevékenységében különös figyelmet fordított a szülők tájékoztatására, mind a kapcsolódó ellátások, jogi segítségnyújtás, mind a mindennapi élethelyzetek során felmerülő kérdések vonatkozásában.


(via Móra Kiadó)