2023-ban Darvasi László kapta az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor részesül elismerésben egy-egy kötetéért, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 84 költő és író vehette át.

Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az
előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig
ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj
presztízsértéke abban rejlik, hogy a pályatársak szavazzák meg a legjobbnak tartott kötetekért:
irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt a díjazottakról minden évben. A bizottság tagjai
idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás,
Szilágyi Zsófia és Szörényi László.

A korábbi években többek között Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Berkovits György, Nádasdy
Ádám, Pintér Béla, Tőzsér Árpád, Kukorelly Endre, Márton László és Bereményi Géza részesültek az
elismerésben. A díjakat 2023. június 5-én, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus díjakkal
együtt.

Forrás: litera.hu

Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Darvasi László kapja - Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért,
valamint teljes írói életművéért. A Babérkoszorús és József Attila-díjas magyar író, Darvasi László
1962-ben született Törökszentmiklóson. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-
történelem szakának elvégzése után tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején a Délmagyarország
című szegedi napilap munkatársa lett, részt vett a Pompeji című irodalmi folyóirat megalapításában.
Az Élet és Irodalom című irodalmi folyóiratnak 1993 óta főmunkatársa, írói álneve Szív Ernő. Számos
regény, novella, elbeszélés és dráma és mesekönyv szerzője. Műveit több nyelvre lefordították. A
Könnymutatványosok legendája című regényéért – a német fordítás alapján - a jelentős, berlini
alapítású Brücke-díjban részesült 2004-ben. A Virágzabálók című nagyregénye elnyerte a Rotary-
díjat. Isten. Haza. Csal. című novellás kötetének németnek verzióját, a Wintermorgent pedig az
először kiadott Tiŝma-díjjal jutalmazták 2019-ben. „Az immáron Artisjus-nagydíjas kötet nem csak
mutatja a ma magyar valóságát, de szagolja, érzi, öleli és érti is. A novellákat „mesterdaraboknak”
nevezi a könyv kiadója, és a kiadás évében hatvanéves szerző valóban semmit sem bízott a véletlenre.
Nincs olyan elem, mondat, szó, névelő, aminek ne jelenne jelentése vagy jelentősége később. Az év
légiutas-kísérője dermesztően nagy próza, a mindenkori magyar novellatermésben is alapvetés, és
kijelöli szerzője helyét a kortárs magyar irodalom élvonalában” – írja laudációjában Grecsó Krisztián.
(litera.hu)