10 dolog, amit nem tudtál Megan Foxról

32 éves Hollywood szexbombája, aki a Transformers és a Tini Nindzsa Teknőcök között három gyereket is szült.

1. Megan Foxnak 5,4 millió követője van az Instagramon, ahol - ahhoz képest, hogy korunk egyik szexikonja, - egészen ritkán és visszafogottan posztol. Ezért nem is kerülhet fel a legtöbb követővel bíró hírességek közé, akik manapság már 100 millió követő felett járnak.

 

 

2. Sokan úgy tudják, hogy a Transformers harmadik részét egy túlságosan belemenős nyilatkozat miatt bukta, de a szóvivője szerint saját akaratából hagyta ott a sorozatot. Egyes pletykalapok szerint Michael Bay még azután is vele szeretett volna forgatni, hogy egy interjúban Hitlerhez hasonlította, és nem tudta lenyelni, hogy a színésznő nem hunyászkodott meg előtte. Ezért utólag próbálták úgy beállítani, mintha kirúgták volna. Shia La Beouf a harmadik rész bemutatója idején azzal magyarázta Megan Fox hiányát, hogy a színésznőben felébredt a női öntudat, és egyre nehezebben viselte, hogy a rendező mindenféle szexi pózokba hajtja bele a forgatáson a maga célratörő stílusában.

 

A post shared by Megan Fox (@the_native_tiger) on

 

3. Ezzel együtt azért nincsen ellenére, hogy rendszeresen a világ legvonzóbb női között emlegetik. “Ezzel nincsen baj, ha az emberek így tekintenek rám, azt bóknak veszem, és némi előnyhöz is juttat, hiszen miután elkönyveltek szépnek, másra már nem is számítanak tőlem.”

 

 

4. Továbbra is szeret meglepően nyersen és őszintén válaszolni a sablonos interjúkérdésekre. Februárban arról beszélt, hogy a hollywoodi stúdiók számára a színészek csak eszközök. “Ha a forgatás rendben véget ért, életben maradtál és elvégezted a munkád, akkor másnap akár fel is dobhatod a talpad, senkit sem érdekel” - mondta, és még hozzátette, hogy betegen sincs pihenés: “hacsak nem vérzik látványosan az arcod, nincs kifogás, a munkát folytatnod kell”.

 

5. Leszedette a Marilyn Monroe-s tetkóját, amit még az elsők között csináltatott, mert túl negatív gondolatokat ébreszt benne. “Marilyn számomra negatív figura, mentális problémákkal küzdött, és én most nem szeretném ezt a negatív energiát bevinni az életembe.”



6. Nem az a tipikus geek csaj, de imádja a képregényeket, a videójátékokat és a Star Wars-filmeket. A kedvenc képregényei a Gen 13, ami öt szuperképességekkel rendelkező tiniről és a mentorukról szól, és a Witchblade, amiben egy detektívnő tesz szert szuperképességekre.

 

A post shared by Megan Fox (@the_native_tiger) on

 

7. A színészkedés mellett fehérneműket tervez, tavaly novemberben jött ki a legújabb kollekciója, és nemcsak tökéletes nőkre szabott darabjaik vannak, így plus size modellekkel is reklámozzák magukat.

 

 

8. Nemcsak neki, de a gyerekeinek is igen komoly cipőgyűjteménye van.

 

A post shared by Megan Fox (@the_native_tiger) on

 

9. Gyönyörű gyerekei vannak, akik amúgy fiúk, öt, négy és egy évesek, csak a nagyobbak szép hosszú hajat növesztettek, amiért a közösségi médiában rászálltak a kommentelők.

 

A post shared by Megan Fox (@the_native_tiger) on

 

A post shared by Megan Fox (@the_native_tiger) on

 

A post shared by Megan Fox (@the_native_tiger) on



10. 2016-ban derült ki, hogy újra terhes, de akkor éppen válófélben voltak a gyerekei apjával, ezért rögtön megindult a vad találgatás, hogy ki lehet az apa. Többek között szóba került Will Arnett, akivel a Tini nindzsa teknőcökben dolgoztak együtt. Megan Fox egy humoros Instagram-poszttal semmisítette meg a pletykákat, és mikor Will Arnettet megkérdezték a fejleményekről, vérbeli humoristaként azt mondta: “Nem én vagyok az apa? Ez nagyon meglepett.” Később aztán kiderült, hogy újra együtt vannak a férjével.

 

 

Címlapkép: Victor Chavez/Getty Images