A nagy szakállmustra - Az utolsó király kritika

Zord, impozáns arcszőrzetű férfiak védik meg havas hazájukat a simaképá betolakodóktól és az álnok trónkövetelőtől, akinek csak egy satnya borostára futotta!

Kinek ajánljuk? A téli sportok és a viking kalandok szerelmeseinek!

A „sötét középkor” kifejezés nem költői túlzás, annak idején iszonyatos módszerekkel irtották egymást az emberek, különös akkor, ha hatalomról volt szó. Nálunk is nagy divat volt a karóba húzás, a felnégyelés, a fülbe forró ólom öntése vagy a lehetséges örökösök megvakítása, és Norvégiában sem volt más a módi. Hogy éppen melyik dinasztiának vagy trónkövetelőnek volt igaza vagy sem, szinte mintegy, hiszen mindig a győztes család krónikása írta meg az eseményeket, a lényeg, hogy itt a jók a szakállasok, aki hangulatos faházakban élnek a havas tájban, a rosszak pedig a borotváltak, akik mindenkit leölnek, aki az útjukba kerül, de leginkább egy kisbabára fenik a fogukat. A pici a sunyi unokaöccse által megmérgezett király törvénytelen gyermeke, akit két sokat látott harcosnak kell eljuttatnia egy távoli, biztonságos helyre.

A neveket úgysem fogod megjegyezni, kedves olvasó, ahogy mi sem, elég annyi, hogy az egyik harcos fiatal, selymes szakállú, a másik idősebb, szakálla dús, tömött és vörös, és sokaknak ismerős lehet, hogy az őt játszó Kristofer Hivju a Trónok harcában is egy hasonló karaktert hozott, ott Óriásvész Tormund néven. És nem véletlen a Trónok harca vonatkozás nem véletlen, hiszen Az utolsó király két rendkívül népszerű sorozat sikerét lovagolja meg – a másik természetesen a Vikingek. Nem sokkal járunk ugyanis az utolsó viking portyák után, főhőseink ezt a korszakot idézik, míg jobban felfegyverzett, már számszeríjjal csatázó ellenségeik, akiket Nikolaj Lie Kaas vezet élete legkevésbé hálás szerepében. A szereplőgárda messze leghíresebb színésze ugyanis gyakorlatilag nem kapott szöveget, csak morcosan kell néznie és néha megöl valakit.

A veterán rendező, Nils Gaup szemmel láthatólag szerény költségvetésből dolgozott, de abból a legtöbbet próbálta kihozni, és tudta, hogy egy ilyen produkciót azzal lehet a legjobban eladni, amiből Norvégiában a legtöbb van, a hóval. Kardozni és nyilazni ugyanis bárhol lehet, de havas lejtőn síelve kevés helyen! Én nem síelek, nem is vonz különösebben ez a téli sport, de a film síelős jelenetei tényleg elképesztőek, izgalmasak, gyorsak és nem mellesleg semmiféle trükkfelvételt nem tartalmaznak, ráadásul sok és sokféleképpen megkomponált ilyen rész akad. A történet többi része viszont, ami a királyi kastélyben játszódik, sajnos felejtős. Az udvari intrikák teljesen sablonosak, már-már paródiaszerűek, a gaz trónkövetelőt, aki eléggé hasonlít Fernando Torrezre az Atletico Madridból, elég nehéz komolyan venni, mert mindig olyan sírós az arckifejezése.

Ironikus módon ezek a kevésbé sikerült részek pont kis hazánkban, a Mafilm stúdiójában készültek, a film ugyanis részben a mi kis adóforintjainkból, az itt kínált adóvisszatérítést is felhasználva készült, a producerek között pedig két magyar név is található.

Értékelés: 6/10