Ezeket a klipeket néztük 1995-ben az MTV-n

A legnagyobb kliprendezők közül ekkor volt a csúcson Michel Gondry, Spike Jonze és Mark Romanek. Mutatjuk az év legtöbbet pörgetett dalait.

Coolio feat. L.V.: Gangsta's Paradise

Talán sokan nem tudják, de 1995 egyik legfülbemászóbb slágerének dallamát Steve Wonder szerezte, még 1976-ban. A Pastime Paradise című dal a maga korában nem lett nagy siker, Doug Rasheed zenei producernek viszont akkora kedvence volt, hogy készített belőle egy hip-hop alapot, a szöveg megírását pedig Coolióra bízta. Stevie Wonder csak úgy engedélyezte a feldolgozást, ha a szövegből az összes káromkodást és „nigger” szót kihúzzák, plusz megkapja a bevétel 95%-át.

Rasheed ezután megkereste Jerry Bruckheimer producert, aki a Bad Boyshoz akarta megvenni a számot, de végül a Veszélyes kölykök jobb ajánlatot tettek, és 100 ezer dollárért megszerezték a számot. A klip rendezésére felkért Antoine Fuquának jutott eszébe az ötlet, hogy a film főszereplője, Michelle Pfeiffer szerepelhetne is a videóban, így jött létre az a rendkívül egyszerű koreográfia, hogy Coolio dühösen szövegel, Pfeiffer pedig csendben hallgatja. Az MTV ezután orrvérzésig játszotta a klipet (meg is kapta később az év legjobb rapvideója díjat az MTV Music Awardson), a 23 millióból készült film pedig 180-at termelt a mozikban.

Seal: Kiss from a Rose

Későbbi megaslágerét Seal még 1987-ben írta, de aztán félre is dobta: annyira rossznak tartotta, hogy szinte kínosan érezte magát miatta. Végül csak a második albumára került fel, miután Trevor Horn producer új hangszerelést adott neki. A dal önmagában is nagy siker lett volna (a 96-os Grammy-gálán az év dalának választották), de Joel Schumacher producer gondoskodott róla, hogy bele is égjen a retinánkba a klip, ugyanis elkérte a számot a Mindörökké Batman című filmjéhez. Maga a videó nem túl emlékezetes, Seal félmeztelenül, egy szélgép előtt énekel, és közben jelenetek peregnek a filmből, de a dal annyira erős, hogy nincs is szükség másra. (A klipnek van egy korábbi verziója is, ami még az album megjelenésekor készült, ebben Seal egy fotóst játszik a Nagyítás után szabadon.)

Michael Jackson és Janet Jackson: Scream

Az év talán legemlékezetesebb klipje Michael Jackson és Janet Jackson duettjéhez készült. A Scream Michael HIStory: Past, Present and Future, Book I című albumának első kislemezeként jelent meg, és az énekes a szerinte őt igaztalanul vádoló bulvármédiának üzen vele. Maga a zenei videó is ezt a dühöt fejezi ki, de nem emiatt, hanem a futurisztikus, fekete-fehér látványvilága és a különleges trükkjei miatt izgalmas. A Guinness Rekordok Könyve szerint 7 millió dollárba került a klip, de a rendező, Mark Romanek szerint abban az időben készültek ennél drágább videók is. A klipet az 1995-ös MTV Video Music Awardson összesen tizenegy kategóriában jelölték, hármat meg is kapott.

2Pac ft. Dr. Dre - California Love

2Pac 1995 októberében szabadult a börtönből, és még abban a hónapban felvette új albumának első dalát. A cél az volt, hogy minél ütősebb legyen a visszatérés, és ez sikerült is, nem kis részben a videóklipnek köszönhetően. Az ötlet, hogy a második Mad Max-film vizualitását másolják le, 2Pac régi barátjától, Jada Pinkett Smithtől jött, eredetileg ő is rendezte volna a videót, de végül Hype Williams kapta meg a feladatot. A háttérsztori szerint 2095-ben játszódó klipben feltűnik többek közt Tony Cox és Chris Tucker is, mint gonosz törzsi vezető.

Björk: Army of Me

A legendás izlandi énekesnő először még 1993-ban dolgozott együtt a francia Michel Gondryval a Human Behaviour klipjén, és utána is még hét alkalommal, de mind közül talán az Army of Me-hez készített videó a legbizarrabb és a legszórakoztatóbb. Ebben a karateruhás Björk egy óriási kamiont vezet, meglátogat egy fogorvost, aki egy gorilla, majd a szájából kioperált gyémántot a kamion üzemanyagaként használja, a végén pedig felrobbant egy múzeumot.

A dal szerepelt a Tank Girl soundtrackjén, a producerek szerették is volna, ha bekerülnek a filmből jelenetek a klipbe, amire Björkék természetesen nemet mondtak.

Björk: It's Oh So Quiet

Nagy éve volt Björknek 1995, Michel Gondry mellett egy másik zseniális kliprendező, Spike Jonze is forgatott vele. A videó különlegessége, hogy a nem éppen a musicales hangzás- és látványvilágáról híres Björk úgy táncol benne, mintha egy klasszikus Broadway-darab jelenete elevenedne meg. A Cherbourgi esernyőket megidéző klipben persze így is akadnak björkösen bizarr momentumok, például az életre kelő és táncra perdülő postaláda. Maga a dal egyébként feldolgozás, először Betty Hutton énekelte el, még 1951-ben.

Marilyn Manson - Sweet Dreams (Are Made Of This)

Ezzel a Eurythmics-feldolgozással robbant be Marilyn Manson az MTV képernyőjére és a köztudatba. Az újságíróból lett énekes célja az volt, hogy minél botrányosabb és polgárpukkasztóbb imidzset alakítson ki saját maga és a bandája számára. A Dean Karr fotós által rendezett klip, amelyben Manson megcsonkítja magát és egy disznón lovagol, azóta több „minden idők legfélelmetesebb klipjei” listára is felkerült, úgyhogy a küldetést sikerült vele teljesíteni.

TLC: Waterfalls

A TLC dala a bemutatója után szinte azonnal az R&B műfaj klasszikusává vált, pedig nem éppen romantikus témákat dolgozott fel, sőt ez volt az első olyan, a toplista első helyéig jutó szám, amelynek a szövegében utalnak az AIDS-re. Az F. Gary Gray által rendezett klip is olyan, mint egy társadalmi célú hirdetés: miközben a TLC tagjai egy vízesésnél énekelnek (hol máshol?), láthatjuk, ahogy egy fekete tini az anyja könyörgése ellenére is folytatja a drog árulását, majd agyonlövik. Egy másik történetszálon a biztonságos szexre nemet mondó férfi az AIDS tüneteit fedezi fel magán. A klip az 1995-ös MTV Video Music Awardson négy díjat is elvitt, közte az év videója címet.

Annie Lennox: No More I Love You's

David Freeman és Joseph Hughes 1986-ban The Lover Speaks néven jelentette meg a No More I Love You's című dalt, de igazán sikerre Annie Lennox vitte 95-ben. A vaudeville stílusú klipben, amelyet maga Lennox rendezett Joe Dyerrel közösen, férfi balerinák táncolnak alulról megvilágított felvételeken. A videó a bizarrsága ellenére, vagy éppen azért, az MTV egyik legtöbbet játszott klipje volt. Az MTV Video Music Awardson a legjobb női videó kategóriában jelölték.

Busta Rhymes: Woo-Hah!! Got You All In Check

Nyers energia, hibátlan flow, színes télikabátok és halszemoptikák: így robbant be a rapszíntérre az utánozhatatlan Busta Rhymes. A videót Hype Williams rendezte, és egy cameo erejéig a legendás A Tribe Called Quest tagjai is feltűnnek benne.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu