Klassz iparosmunka a Hajsza a föld alatt

Egyszerű kérdés, miért nem tettek szert igazi jelentőségre a páncélvonatok a hadtörténetben, noha pár évtizedre feltűntek a 19. század végén és a 20. század elején. Mert ami előny a békés közlekedésben, a Kötött pálya, az hátrány az olyan erőszakos cselekedeteknél, mint a háború. Páncélvonattal legfeljebb a pályaudvart foglalhatom el, az ellenség pedig kiszámíthatja, merre megyek, oszt jól felrobbantja a sínt előttem.

Na most ugyanígy hülyeség, ha a terrorista nem hajót, repülőt, buszt térít el, hanem metrószerelvényt, sőt, a fix útvonal itt ráadásul a föld alatt van, kész csapda. A kiindulópont tehát baromság, ha a Hajsza a föld alatt ennek ellenére nézhető, nincs benne zavaró ellentmondás, akkor máris jó munkát végzett Tony Scott rendező, meg az elődök.

Már persze akkor, ha az ember nem katarzist, művészi élményt vár, de még csak nem is olyan időtálló szórakoztatást, mint a Picasso kalandjai, csak egy egyszerű egyestés szórakoztatást, mert hát mi mást. A film persze hivatalosan A kategóriás, már csak a főterrorista John Travolta és a főhős Denzel Washington miatt, de azért nekem ez B kategória, tisztes iparosmunka, és annak jó.

A világ érdemi része érdekes szubkultúrák halmaza, adjunk először a filmbuziknak. Bár ők úgyis tudják, hogy természetesen ez is remake, a magyar és az eredeti cím is ugyanaz, mint az 1974-es Joseph Sargent-opuszé (The Taking of Pelham One Two Three). Még egy érdekesség, az eredetiben színeknek hívták a bűnözőket (Mr. Blue, Mr. Green, Mr. Grey, Mr. Brown), ahogy később Tarantino Kutyaszorítóban-jában.

A rossz fiúknak itt latino meg kelet-európai nevük van, viszont a főhős hozza a családnevét (sajnos nem Zachary 'Z', hanem csak Walter Garber), de a foglalkozását nem. Már nem rendőr, az unalmas lenne. Az atlanti centrum sikeres köztársaságaiban és alkotmányos monarchiáiban, főleg persze az USA-ban a közgondolkodás szilárd része, hogy a közszolgák a köz érdekében cselekszenek, így a képernyőkön a rendőrök mögé fölsorakoztak a bűn és a baj elleni harcban az ügyészek, vizsgálóbírók, tűzoltók, a mindenféle helyszínelők, bringás és görkoris egyenruhások, vízi mentők, állat-egészségügyi gyepmesterek. Mi ezt nem értjük, nálunk Dr. Mágenheim is átnyergelt a magánszektorba. Vajon hány részt érne meg egy sorozat, amelynek a főszereplői a Centrum Parkoló őrei, MÁV-os vezető jegyvizsgálók vagy BKV-ellenőrök?

Márpedig Garber metródiszpécser, ráadásul kisfőnök, akit a korrupció gyanúja miatt nem gigantikus végkielégítéssel eresztenek szélnek, hanem alacsonyabb, de fontos beóba buktatnak vissza. A vád miatt vezekelnie kell, ettől lesz hős, meg attól, hogy kiderül, jobb túsztárgyaló, mint a hivatásos túsztárgyaló. Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet. Az egész film erénye a mértékletesség, bár csábító lenne egymásba rohanó zsúfolt metrószerelvényeket robbantatni föl, de ilyen nincs, csak páran halnak meg az egész akciófilmben.

Egy metró persze nem is nagyon tudna robbanni, és akkor elérkeztünk az újabb szubkultúrához. Bár konkrétan nem tudom, hogy milyen a biztosítóberendezés New Yorkban, általános közlekedésbuzi szemmel nézve nem volt túl sok hülyeség a filmben. Klassz a metróközpont nyüzsgése, és csodálatos, ahogy a gebaszt lekezeli az első pillanatban Washington. Nálunk baj esetén nem lehet átterelni a metrót, de általában még a villamost se kerülőútirányra, marad a legbutább megoldás, a buszpótlás. New York persze más, ott párhuzamosan mennek a normál és gyorsmetrók a föld alatt, és egyáltalán, fantasztikus a hálózat.

Még egy szubkultúra kap némi szerepet, pár szakkifejezést, a brókervilág, de ez a szál igazából már sok, kifejtésére nincs idő. Meg hamar ki is lehet találni, hogy nem a váltságdíj számít, hanem a válságdíj, a terrorista (aki nem terrorista) persze szépen leshortolja a saját akcióját.

(6/10)