"Mai kiadású titkos ügynök"

Az xXx ötlete Rich Wilkes forgatókönyvírótól származik. "Mindig is nagy rajongója voltam a klasszikus kémfilmeknek - mondja Wilkes -, de azt gondolom, megérett az idő egy olyan mozira, mely valóban napjaink fiatal közönségéhez szól."

2001 májusában állt össze a produkció kreatív stábja. Neal H. Moritz producer ragaszkodott hozzá, hogy a rendezés feladatát Rob Cohenre, a főhős megformálását pedig Vin Dieselre bízzák. Először a rendezőt keresték meg a filmtervvel. "Tetszettek az eredeti ötletek Rich forgatókönyvében" - mondja Cohen. Ám a rendező csak azzal a feltétellel mondott igent, ha Vin Diesel kapja a főszerepet. Biztos volt benne, hogy ő az egyetlen általa ismert színész, aki alkalmas lehet Xander Cage szerepére. "Ő az xXx. Csak és kizárólag vele voltam hajlandó megcsinálni a filmet. Xander Cage az amerikai antihőst testesíti meg, aki nem azért cselekszik helyesen, mert hisz a jóban, hanem azért, mert ezt diktálják a körülmények. Ez az attitűd, ilyen mértékű dac, egyszersmind sebezhetőség és szeretetreméltóság nagyon közel áll Vin Diesel jelleméhez."

"Xander Cage szerepe lényegében nem más, mint egyfajta viselkedésforma megtestesülése - folytatja egyetértőn Moritz. - Ez az attitűd vagy megvan benned, vagy nincs - erre születni kell."
Vin Dieselt felcsigázta Rich Wilkes forgatókönyvíró újszerű figurája, melyhez hasonlót még életében nem látott filmvásznon. "Egészen új típusú titkos ügynökről van szó, s ez alaposan megmozgatta a fantáziámat. Xander életveszélyes mutatványokkal keresi a kenyerét; tökéletesen hidegen hagyja a politika azon az egy ügyön kívül, mely közvetlenül érinti őt. Tetszett az ötlet, hogy a szélsőségek embere, mármint Xander, titkos ügynöki szerepbe kényszerül. A történet a Con Air - A fegyencjárat, A szikla és a Drágán add az életed! legjobb hagyományaiból táplálkozó akciófilm."

"Xander Cage nem az a figura, aki kapásból eszünkbe jut, ha meghalljuk a titkos ügynök szót - jelenti ki Neal H. Moritz. - Nincs öltönye, sem aktatáskája: mai kiadású titkos ügynök, aki szörfözik a levegőben, ha kell, snowbordozik a lavinaomlás közepén, villámgyors autókkal száguldozik - s teszi mindezt azért, hogy megállítsa a rosszfiúkat. Az xXx csupa akció, humor, de ami a legfontosabb: nagyszerű, élvezetes film a nyár végére."

Cohen kezdettől fogva tudta, hogy Samuel L. Jacksont szeretné látni Augustus Gibbons ügynök szerepében. "Sam a megtestesült szenvtelenség és nyugalom; olyan ember benyomását kelti, aki tökéletesen tisztában van saját magával, és mint ilyen, maximálisan betölti maga körül a teret, de úgy, hogy közben független is marad tőle. Magabiztos, tehetséges, különleges ember."
Vin Diesel hozzáteszi: "Mindig is a kedvenc színészem volt. Sammel játszani olyan, mintha valóra válna egy álmom."

"Engem is lelkesített a történet eredetisége - meséli Jackson -, a rám osztott szerep pedig egyenesen ámulatba ejtett. Rob maximális szabadságot adott nekem Gibbons megformálásában, mindvégig engedte, hogy olyannak láttassam, amilyennek én képzelem. Gibbons, Amerika rettenthetetlen katonája, oly büszkén viseli sebhelyeit és ráncait, mintha élete legfontosabb eseményeinek mementói volnának, éppen olyan büszkén, mint mások, mikor elmondhatják, - ezt és ezt értem el az életben?."

"Gibbon a lehetőséget látja Xanderben - folytatja Jackson. - Jól tudja, hogy mindenképpen találnia kell valakit, aki egy fajsúlyú Jorgi anarchista csoportjának tagjaival. Ilyen körülmények között figyel fel az extravagáns, öntörvényű Xanderre. Ami ebben a két férfiban közös, az leginkább az, hogy egyikőjük sem a megszokott sémákban hisz, és ez viszi sikerre az ügyüket."

A két főszereplő, Vin Diesel és Samuel L. Jackson mellett nemzetközi színészgárda gyűlt össze. Az olaszországi születésű Asia Argento gyermekkora óta vállal filmes szerepeket szerte Európában. Legnevezetesebb munkái között szerepel a New Rose Hotel és a Nyomorultak című francia minisorozat. Édesapja, Dario Argento filmjeiben is láthatta a közönség: a Trauma, a Stendhal-szindróma és Az operaház fantomja című alkotásban.

Argento így jellemzi az általa megformált Jelenát: "A történetben mindvégig sikerült megőriznie titokzatosságát. Nem tudjuk, ki ő, honnan jön, merre tart, valójában mit akar Jorgitól és az Anarchia 99-től. Se nem jó, se nem rossz. Jelena intellektusa és lelkülete egyaránt közel áll hozzám."
Az új-zélandi anyától és magyar apától származású Marton Csokast (Jorgi) Peter Jackson A gyűrűk ura: A Gyűrű Szövetsége című produkcióban láthatta utoljára a közönség. Neve ismerősen csenghet azok fülében, akik látták Jerry Bruckheimer "Down and Under" és Alex Proyas "Garage Days" című filmjét.

Kisebb szerepben feltűnik még a vásznon Michael Roof is, aki Ridley Scott nagy sikerű A Sólyom végveszélyben című alkotásában szerepelt; továbbá Thomas Ian Griffith, Tom Everett és Danny Trejo olyan európai tehetségek mellett, mint Petr Jakl, Jan Filipensky, Werner Daehn, Richy Müller, Martin Hub és Radek Tomecka.

Mikor megtudta, mire is vállalkozott, Vin Diesel, Asia Argento és Marton Csokas gőzerővel látott neki a felkészülésnek. Diesel a fizikailag igen megerőltető tréning során főként azt tartotta szem előtt, hogy a közönség számára hitelessé tegye Xander Cage önmagával szemben is kíméletlen természetét. "A szerepre való felkészülés három hónap kemény edzést jelentett számomra - meséli Vin Diesel. - A legjobb hegymászókkal, snowboardozókkal és motorosokkal gyakoroltam, sőt még haditengerészeti szakértőkkel is találkoztam: ők készítettek fel a víz alatti felvételekre. Még szerencse, hogy alapvetően szeretem az izgalmakat, különben nem hiszem, hogy élveztem volna a tortúrát. - Diesel nem vesztegette az időt. - Azelőtt soha nem ültem motocross kerékpáron, az első nap végén viszont már ugratós kunsztokkal kápráztattam el az edzőimet - mondja nem minden iróniától mentesen. - Az, hogy megtanulhattam egy-két extra dolgot a motoron, nagyszerű lehetőség volt, kár lett volna kihagyni.
Szinte átalakult a testem, megnőtt a bátorságom, levetkeztem a kényelmességet, szóval egészen más ember lett belőlem."

A Jelenát alakító Asia Argento számára is igen megerőltetőnek bizonyult a szerepre való felkészülés fizikai része, noha köztudott, hogy Asia sokat törődik erőnlétével. "Nem sokkal azelőtt született meg a kisbabám, hogy felkértek a szerepre, de az öt év kickbox szerencsére nem múlt el nyomtalanul, így hamar visszanyertem eredeti formám" - mondja Argento.

Marton Csokas felkészülése egészen más jellegű volt. Ő alakítja a filmen Jorgit, az orosz hadsereg egyik tisztjét. Csokas szó szerint elmerült az idegen kultúrában: amint megkapta a felkérést, szedte a sátorfáját, és áthurcolkodott Oroszországba, hogy saját maga tapasztalja meg az ottani életmódot, és hogy mélyebb benyomásokat szerezzen az orosz mentalitásról. "Marton igazi profizmussal készült a szerepre. Kint megtanulta a nyelvet, és képzeljék, hazatérve orosz akcentussal beszélte az angolt!" - nevet Rob Cohen.

A forgatás:

Az első hivatalos forgatási nap Los Angeles egyik elővárosában, Westlake-ben, egy vidéki hangulatú bárban telt, meglehetősen nyugodtan - egészen addig a jelenetig, mikor is Xander "kölcsönveszi" a reakciós szenátor Corvette-jét egy meglehetősen megerőltető tesztútra.

Két nap múlva a stáb áthurcolkodott Los Angeles északi részébe. Cohen és a látványtervező, Gavin Bocquet ugyanis itt találta meg az ideális helyszínt a film azon jelenetei számára, melyek a történet szerint egy kolumbiai ültetvényen játszódnak. A festői völgyben fekvő területen, melyet folyó szel ketté, több száz műanyag kokacserje és néhány faépítmény segítségével élethűen alakították ki a kolumbiai kábítószerfarm utánzatát. "Tekintve, hogy egy jelenet kedvéért nem utazhattunk ki Kolumbiába, egyszerűbb megoldást kellett találnunk. Különös, hogy Los Angeles központjától alig 70 percnyi autóútra tökéletes környezetre bukkantunk, mely olyan hangulatot árasztott, mintha Dél-Amerikába csöppentünk volna."

Ez volt az első a pazar díszletek sorában, melyeket Bocquet és munkatársai két kontinens három országában építettek fel a jelenetekhez. (Igaz ugyan, hogy a farm nem volt hosszú életű: a filmben öt "Fuerza Aerea Colombiana" [Kolumbiai Légierő] feliratú helikopter földig rombolja a hatalmas kiterjedésű kokaültetvényt.) A légi koordinátor, Cliff Fleming, aki ezt megelőzően dolgozott már együtt Arne L. Schmidt ügyvezető producerrel és az operatőr Dean Semlerrel a vietnami háborúról szóló Katonák voltunk című produkcióban, szorosan együttműködött Rob Cohen rendezővel és a kaszkadőröket irányító Lance Gilberttel az xXx újszerű akciójeleneteiben. Az az epizód például, melynek során a 250 köbcentiméteres motorkerékpár és a Huey helikopter látványos ugratások és pörgések közepette vív közelharcot egymással, különösen aprólékos előkészítő munkát igényelt.
A folytatás még inkább próbára tette Vin Diesel bátorságát: az egyik jelenetben a Huey helikopter gépfegyveréből kiröppenő, izzó repeszek kereszttüzében kellett végigszáguldania motorjával a földúton.

"Az operatőr, Dean Semler fantasztikus ember és briliáns filmes. Nem kis teljesítmény volt bevilágítani azt a hatalmas területet éjszaka" - mondja Cohen. Még az Oscar-díjas Semler - aki több látványos akciófilmben működött már közre (Mad Max 2., Farkasokkal táncoló, Vízivilág) - is elismeri, hogy érzett némi izgalmat a kokaültetvényen játszódó jelenetek forgatása közben. "Nem egy akció akadt, melynek felvétele közben egyszerre tizenhárom kamerát működtettünk."

A neheze azonban csak ezután következett. Cohen és stábja, melyhez időközben csatlakoztak Alexander Witt (Gladiátor, A Sólyom végveszélyben) kaszkadőrei, észak felé indult, hogy felvegye azt az elképesztő jelenetet, melyben Xander kiugrik a több mint 200 m magasan ívelő auburni Foresthill-híd (Kalifornia, Sacramento közelében) tetejéről a mélybe zuhanó Corvette-ből, majd ejtőernyőjével biztonságosan földet ér. A lélegzetállító jelenetet, melynek során semmiféle biztonsági berendezést (drótot vagy hálót) nem használtak, húsz kamera rögzítette: tizenegy 35 mm-es, két 16 mm-es és 3 mini DV videokamera; egy további helikopterről, másik három pedig a Corvette utasteréből rögzítette az eseményeket.

A Xander tiszteletére rendezett összejövetelen, melyet ugyancsak Los Angelesben vettek fel, egy sor extrém, illetve technikai sportot űző amerikai sztár is felvonul - nem egy közülük több jelenetben is feltűnik a vásznon. Hogy csak néhányat említsünk: Tony Hawk (szabad stílusú BMX), Mat Hoffman, Brian Deegan (szabad stílusú motocross), Jason Ellis (gördeszka), Rick Thorne (szabad stílusú BMX), Cary Hart (motocross), Mike Escamilla (szabad stílusú kerékpár), Colin McKay (gördeszka) és Rob Wells (gördeszka), aki mellesleg sportkommentátorként is ismert az Egyesült Államokban.

Európai helyszínek:

A kaliforniai forgatás után az xXx stábja átrepült Európába, Csehország varázslatos fővárosába, Prágába. A tornyok városa vörös háztetőivel, székesegyházaival, kastélyaival a világ egyik legkedveltebb forgatási helyszíne - különösen az amerikai stúdiók választják szívesen kosztümös vagy történelmi filmjeik hátteréül. Ezúttal azonban Prága valóban Prágát "alakítja".

Az ódon város a stáb valamennyi tagját ámulatba ejtette macskaköves utcáival, kacskaringós sikátoraival, égbe törő katedrálisaival és régmúlt századokat idéző, fenséges épületeivel. Cohen, Semler és Gavin Bocquet látványtervező festői helyszínekre bukkant nemcsak Prága szívében, hanem a város környékén és Morvaország délen fekvő vidékein is.
Az Anarchia 99 nevű csoport éjszakai mulatóját egy omladozó, ma már nem működő, 150 éve épült templomban alakították ki. A film nyitójelenetében az Európában jól ismert német zenekar, a Rammstein zenészei adnak energikus és igen látványos koncertet bizarr ruhában, szokatlan sminkben. A különleges képi világ megteremtésében nagy szerepet játszanak Sanja Milkovic Hays nem mindennapi jelmezei és a fodrászok, sminkesek eredeti munkái.

A film másik koncertjelenetében az Orbitál néven ismert, népszerű brit techno-duó adja elő kifejezetten az xXx-hez írt szerzeményét (ami egyszersmind Rob Cohen újabb főhajtása az autentikus európai könnyűzene előtt). A helyszín ezúttal egy - a szocializmusból ott feledett, ma már üresen álló - ipari létesítmény egyik épülete volt, mely Bocquet elmondása szerint úgy festett, "mintha az ötvenes évek egyik orosz tudományos-fantasztikus filmje elevenedett volna meg."

Az Anarchia 99 főhadiszállását a vranovi vár (Vranov nad Dyjí) barokk rotundájában alakították ki. Vranov sziklára épült várát 1100 körül emelték Morvaország Ausztria elleni védőbástyájának. 1499-ben királyi vár lett, majd az Althan grófok, később a Liechtenstein hercegek birtokába került. Az 1665-ben leégett erődítményt 1687-ben Fischer von Erlach tervei alapján építették újjá; a barokk kastély ekkor nyerte el mai formáját.

Az elmúlt évszázadok építészeti stílusait pazar módon ötvöző épület egy kicsiny falu fölé magasodik. Bocquet, Jonathan Lee művészeti vezető, Hilton Rosemarin díszítőtervező a film hangulatának megfelelően rendezte be a hatalmas kastély barokk rotundáját, melyet rokokó freskók és Tobias Kracker szobrai díszítenek. Különös a kontraszt az antik székek, szófák és a CD-k, magazinok, üvegek, illetve az ideiglenesen felállított bowling-pálya között, melyben felbecsülhetetlen értékű antik vázák, üvegek és szobrok helyettesítik a némiképp konvencionálisabb 10 bábút.

Végül még néhány, említésre méltó prágai helyszín, természetesen a teljesség igénye nélkül: a Városháza varázslatos francia étterme (Francouzka Restaurace), mely a világ egyik legragyogóbb szecessziós enteriőrjével és építészeti megoldásaival büszkélkedhet; egy hosszú lépcsősor a Mala Strana negyedben, ahol Xander egy tálcán szörfözik lefelé; és persze a Moldva a város leghíresebb nevezetességével, az 1357-ben épült Károly-híddal (Karluv Most). Az egyik legragyogóbb helyszín a prágai Állami Operaház, mely a bécsi építészpáros, Fellner és Helmer tervei alapján épült 1888-ban. Vin Diesel és Samuel L. Jackson egyik közös jelenetében Mozart Don Giovannija teremt hatásos kontrasztot a dialógussal. Cohen az operaház zenekarának karmesterét, Richard Heint kérte fel, hogy közreműködjön muzsikusaival a jelenetben. A színpadon Martin Barta és Martina Bauerova a "Fin ch'an dal vino" és a "Batti, batti" kezdetű áriát énekli.

"Azt hiszem, Mozart és Rammstein között fényévnyi a távolság - nevet Rob Cohen. - De ez is csak azt bizonyítja, a zene milyen széles skáláját képes átfogni a film." Cohen filmjeiben egyébként mindig is nagy szerepet kap a muzsika, gondoljunk csak a Halálos iramban nagyszerű zenéjére, mely hihetetlen gyorsan platinalemez lett.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu