Mindenki les valakit

Végre egy nem szokványos krimi: mert ezúttal egy művészfilmrendező (Wim Wenders) adta arra a fejét, hogy egy hollywoodi történetet meséljen el - nem amerikai módra. Az erőszak vége című thrillerje jól meg van kavarva - olyan "találd ki, mit mesélek" alapon. Egy sikeres producert (Bill Pullmant) valami horrorfilm forgatásával párhuzamosan meg akarnak ölni. Csakhogy az a fura dolog történik, hogy a gyilkosok fejét valaki vagy valami szétlövi, a producer pedig megmenekül - sohasem tudjuk meg, hogyan. A milliomos filmes ezek után bujkál, megpróbálja kinyomozni, ki áll az ügy mögött, de nem sokat tud meg. A sztori másik szálán egy kicsit tikkes, amúgy rendes komputeres FBI-alkalmazott elárulja neki, hogy a Cég szatellitek segítségével mindenhová be tud kukkolni - hogy ezzel megakadályozza a gyilkosságokat -, e program révén lenne vége az erőszaknak. Ő az, aki csodaketyeréi segítségével már majdnem rekonstruálja a történetet, de mire sikerül ismét rátalálni a képre, előbb a gyilkosok, majd az áldozat tűnik el a képernyőről: a kép hazudik, a valóság elérhetetlen. Ebből lehet sejteni, hogy a producer elrablása, a gyilkossági kísérlet azzal áll kapcsolatban, hogy túl sokat tudott a szerencsétlen. De hogy ez kinek fájt és miért, homályban marad. (Ha kicsit járatosabb vagy a filmvilágban, kitalálod, hogy Wim Wenders Antonioni Nagyítás című filmjének híres jelenetsorára - a hulla eltűnik - rímelteti ezt a szekvenciát. De csak annyira, hogy az értőknek is legyen min csámcsogniuk...)
A történet annyira szűkszavú, hogy a végére sem fogsz többet tudni. Nagyobb baj, hogy a krimiizgalom sem fog elkapni, bár itt-ott lehet csodálkozni a történet fordulatain. Meg mosolyogni. A producer felesége (Andie MacDowell) unatkozik a malibui csodaházban, de miután férje eltűnik, hamar vigasztalódik, összeáll egy reppelővel. És hogy legalább groteszk legyen a kép, a producer (álruhában) kilesi szerelmi jelenetüket, amikor körbekukkol saját lakásában, üldözői nyomait keresve.
A filmben az a jó, hogy nem követi a szokványkrimik fordulatait, amelyeken halálra unnád magad, hiszen orrba-farba azzal etetnek. Más kérdés, hogy a rendező addig kerülgeti a közhelyeket, amíg beleesik saját csapdájába, és nem tudja befejezni a filmet. Elvarratlan szálak maradnak, hullák, akikről nem lehet tudni, miért haltak meg, figurák, akiket ki akartak nyírni, de azután valahogy futni hagyták őket, ki tudja, miért, talán mert lejárt a két óra, és senki sem akar túlórázni. A producer sem tér vissza korábbi életébe: melós álruhájában mondja el a tanulságot, nehogy már filozófia nélkül menj haza.
Komolyra fordítva a szót: thrillernek nem jó ez a mozi, de ha nem éppen ilyesmire vagy kíváncsi, érdekes, nem amerikai filmet láthatsz, tele vizuális cselekkel, kicsit kifordítva a hollywoodi kliséket, elszórakozva a jó dzsessz-számokon, egyszóval lesz két kellemes órád.
Persze eltúlzom a dolgot: a film nem ennyire üres. Wenders a sztori mögött azt akarja mondani, hogy ebben a modern világban megszűnik az ember magánélete: az elektronika mindenütt a nyomában van. Hitelkártyád, mobiltelefonod (a rendes is) árulkodik, hol jártál, kivel, mit, mikor; kérdőívek - amelyeket rád tukmálnak és amelyeket gondosan kitöltesz - vallanak szokásaidról, személyiségképed majdnem teljesen feltérképeződik. Fantomképed aztán nemcsak a Cég használja, hanem az adatkereskedők is forgatják, adják-veszik, marketing-adatbázis lesz belőled is. Hiába tartod a szád, nincsenek már titkaid, s ezzel is veszted magad. Csak ha visszabújsz valami egyszerűbb világba - mint a filmbéli producer a mexikói család körébe -, akkor tudod megőrizni identitásod. Legfeljebb te leszel kukkoló, nézegethetsz mások életébe, mert ma már mindenki néz, figyel, kukkol valakit. Voyeurkultúrában élünk, ezt már nem lehet kikerülni.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu