Sátáni játszma

Ezek a filmesek nem bírnak magukkal. Már megint kísértésbe estek, hogy az Ördögről készítsenek filmet. Ennek nem lesz jó vége, különösen, ha maga a Gonosz is betér egy moziba, mert nem biztos, hogy elégedett lenne.

A rezignált, és szépséges Maya Larkin (Winona Ryder) rossz-sorsú leány, ki -rablóból lesz a legjobb pandúr - megszállottból ördögűzővé lesz: papoknak segédkezik a Gonosz elhajtásában, s a Sátán eljövetele után kutat, mintegy megelőzendő azt. Ki is deríti, hogy az eljövendő megtestesülés alanya nem más, mint a neves író, Peter Kelson (Ben Chaplin), aki szintén extrém vizeken evez: sorozatgyilkosok ölési késztetéseit boncolgatja. Mayának már csak el kell hitetnie Peterrel, hogy ő lesz az ördög gazdateste. Ez nem is megy nehezen, a sorozatossá váló földöntúli jelek kétségtelenné teszik a jövőt. Egy adott napon, egy bizonyos percben eljő az átalakulás és a Sátán lesz az eljövendő korok ura. Hacsak?

Az ördögös filmeknek is megvan immáron a maga kis folyama. Különböző szempontokból kerülgetik, keresgetik, sőt meg is mutatják a Sátánt. Ez mindenképpen hatásos és népszerű, ámde nehezen megragadható témaválasztás. Gondolkodom-e a Gonoszról vagy csak ijesztgetem a népet? Horrort készítek vagy baljós thrillert? Ez a kérdés. Amit feltehetőleg a Sátáni játszma rendezője, Janusz Kaminski is feltett magának, a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése Oscar-díjas operatőre kettős filmet készített. Egyfelől gondolkodós-misztikus a film, másfelől pedig direkt-horror. A sablonok keveredése azonban kevés új ízt hoz a filmek eme műfajába. Mert hiába az új kontextus, az unásig ismert dolgok (még ha szépek is) csak még bántóbbak lesznek. De mit cifrázzam? A Sátáni játszma egy gyenge és közhelyes forgatókönyv alapján mesterien elkészített film. Kaminski megint csak operatőrként remekel és nem pedig rendezőként. A film színeiben, világításában, beállításaiban tökéletes, de e mögött elsikkad a történet, maga az Ördög is az operatőr mögé kerül.

Pedig még a színészek is jók. Winona Ryder a zavart és lomposan is gyönyörű Maya szerepében végig a legerősebb alakja a filmnek. Különössége és női makacssága irányítja a megoldás felé, s ő a többi szereplő kulcsának sorsa is. Az írót alakító Ben Chaplin feladata is összetett volt: a hidegből szenvedélyessé és misztikussá váló Peter alakját kellett magára öltenie. Maya és Peter párosa pedig a jó és szerencsés választáson túl még működött is.

A Sátáni játszma zavarbaejtő film. Minden megvan. Minden szép. Mégis hiányzik valami. Talán maga a Sátán? Tudja az Ördög!