Vegyes érzelmekkel vágok neki a végső Sziget-napnak, egyrészt sajnálom, hogy újdonatúj, önmagához visszatalált fesztiválegyéniségem búcsúzni készül egy időre, másrészt hiba volt tegnap lemenni a szomszédhoz, mert izomlázam van a lépcsőzéstől, szóval jó lesz már leszakadni a fiatalos bulihengerről. Szerintem az a tanulság, hogy az ember csak sörözzön magában, mindenféle fesztivál nélkül a konyhában, és hümmögjön fejcsóválva, gyakoroljon az öregkorra. De ha már itt vagyok a fejSzigetben, végig csinálom.
Sajnos egyre később kelek, már elmúlt dél, mire kiértem a konyhába, viszont azonnal tevékennyé tettem magam a Cypher Town Workshop-ban. Itt különböző táncstílusok mozdulatait tanulhatjátok meg, én a nyugodtan ülő break-et választottam kávéval, elég jól sikerült. Szeretem a pattogatott kukoricát is, ezért, nem is tudom, miben reménykedve a The Microwaves-szel kezdek, táncos pop-rock, kezdésnek kiváló. A Hajógyár Stage-n lehetne nézni Carson Coma koncertfilmet, de inkább megnézem majd őket. A Slam Poetry már nem tetszett annyira, mindenki egymás szavába vágott, ráadásul nem jó szavak voltak. Akkor irány a Nagyszínpad, kezd a Carson Coma. Háát… Lehet, jobb lett volna a koncertfilmet megnézni, hátha némafilm, ez a középföldén született beképzelt-rock nem áll közel hozzám.
Iamsoyuz-nak jól áll az ukulele, de úgy érzem, még jobban állna a távoli Balatonlelle, ma valahogy nem jönnek be az események. Ám Barabás Lőrincben nem lehet csalódni, adott egy kis löketet a nap folytatásához, amit Ohnody próbált meg azonnal elvenni, de gyorsabb voltam, csak futottam, futottam tovább! A konyhába, egy kis lencse válogatás helyrepofozott, már nem remegett kezemben a sör. A Csángálló végére értem ki a gangra egy kis levegőt szívni, ez helyreállított. Kicsit pihenek itt kint.
A nagyszínpad mai főnöke, az Arctic Monkeys hála az életnek visszarángat a rockandrollba, egészen 1988-ban érzem magam, nem számít a felborult sör sem. Ez a 88-as életérzés megpendíti Müller Pétert és barátait, de velük ellentétben én nem akarok bennragadni az időhurokban, jó lesz tovább mozogni lassan. Még jó, hogy minidg a gangon vagyok. Aztán vissza a nagyszobába, hátha az Óperentzia mesél valamit. Dob, szintetizátor felállással egészen baba volt a hangulat, vagy csak éppen a jó klippet raktam be, mindegy is. Azt gondolom, most van ideje véget vetni az idei fesztiválozásnak, de a Tesco Disco alatt meggondolom magam. Olcsó, de finom.
Feltöltődve veszem az irányt az igazi vége felé, ami megint a konyha. Szása (idegen nyelven: Sasha) tűnik jó befejezésnek, aki öregember létére savas ház zenét játszik, és nem is rosszul, volt ideje beletanulni. Nem találok jó tribute zenekart, a Groovehouse pedig inkább tűnik viccnek, mint valós alternatívának, ezért lerogyok a szőnyegre, és úgy döntök, ma ott alszok, hátha jót tesz a hátfájásnak, amit meg kell szüntetni, ha idén, vagy valaha még el akarok látogatni fesztiválra!
