12 érdekesség Roger Moore-ról, akinek véletlen lett egy Oscarja

Bár tetőtől talpig úriember volt, Sir Roger szeretett törülkőzőket csórni, sőt, egyszer egy Oscar-díjat is hazavitt, igaz, az egy más történet a hétszeres James Bond esetében, aki keményebb volt, mint gondolnánk.

1. Sir Roger Moore London Stockwell nevű negyedében született, 1927. október 14-én, és eredetileg  festő akart lenni, és a modellkedéssel is kacérkodott, de miután letöltötte kötelező katonai szolgálatát – alhadnagyi rangban - , teljesen véletlen egy filmforgatásra keveredett. Egy barátja hívta el statisztának, és beleszeretett a dologba. Több szöveg nélküli kis szerep következett, majd

az MGM felfigyelt a jóképű angol srácra, és szerződést ajánlottak neki.

Hollywoodba költözött, csinált is pár filmet – mind besültek. Kénytelen volt visszakullogni Angliába – ahol aztán a tévésorozatok hozták meg a sikert, nevezetesen Az Angyal (1962), majd a Minden lében két kanál (1971).

Minden lében két kanál: A Monte Carlo-i küldetés - Forrás: Filmmúzeum

 

2. Karrierje korai szakaszában Roger, aki akkor még nem volt annyira eleresztve – vagy csak törölközőfétise volt - törölközőket gyűjtött a szállodákból, ahol megszállt. Akkor volt kénytelen felhagyni ezzel a szokásával, amikor egy brit újság előállt a sztorival, ezzel a címmel: "Roger Moore, a törölközőtolvaj". Jóval később a Graham Norton Show-ban elárulta, hogy a kollekció még mindig megvan a svájci otthonában.

Lélekszakadt hajsza - Forrás: Örökmozgó

 

3. Saját bevallása szerint a Lélekszakadt hajsza (1970) című pszichothriller volt a kedvenc filmje – azon ritka munkái egyike, amiben bajuszt viselhetett, ami remekül állt neki, és kettős szerepet kellett benne eljátszania. Talán véletlen volt, talán nem – már korábban is megkeresték a 007-es szerepével -, de a karakter egy ponton ezt mondja: „A kémkedés nem olyan, mint James Bond Őfelsége titkosszolgálatában."

4. Roger Moore már 45 éves volt, amikor 007-esként debütált a James Bond: Élni és halni hagyniban (1973), így ő lett a legidősebb színész, aki az ikonikus karaktert alakította. A legfiatalabb George Lazenby volt, aki 29 éves volt az Őfelsége titkosszolgálatában (1969) főszerepében.

007- Holdkelte - Forrás: HBO

 

5. A producerek kifejezetten törekedtek arra, hogy Roger Moore Bondja jelentős mértékben különbözzön Sean Conneryétől. Ebben a filmben Bond soha nem rendel vodka martinit, hanem bourbon whiskyt iszik, "tisztán", jég nélkül. A küldetés eligazítása a lakásában történik, nem az irodában, és ez a Bond soha nem hord kalapot, cigarettázás helyett szivart szív. Moore-t kifejezetten kérték, hogy ne húzza fel a szemöldökét, ha nem muszáj, mivel ez korábbi sikeres karaktere, Simon Templar védjegye volt Az Angyalban (1962). Egyébként mind Connery, mind Moore ún. pepit hordott, vagyis takargatták kopaszodó fejbúbjukat.

007 - A kém, aki szeretett engem - Forrás: HBO

 

6. Meglepő, de Roger Moore nem az Élni és halni hagyniban játszotta el először James Bondot. A Mainly Millicent című rövid életű szkeccs-vígjátéksorozat 1964. július 17-i epizódjában parodizálta ugyanis a 007-est. A szkeccsben James Bond nyaralás közben találkozik Sonia Sekovával (Millicent Martin) az orosz kémmel, aki történetesen szintén szabadságon van.

7. A 007-es filmekre kötött szerződése korlátlan mennyiségű Montecristo szivart biztosított Moore számára a forgatás során, ami jól jött neki, mert a cigarettáról már leszokott. Az elfogyasztott szivarok értéke filmenként több ezer fontra rúgott. A színész akkor szokott le a szivarozásról, miután 65 évesen nagy műtéten esett át prosztatarák miatt.

007 - Polipka - Forrás: HBO

 

8. Az összes olyan jelenetet mind a hét Bond-filmben, amelyben a 007-est futni látjuk, testdublőrök játszanak, mivel

a színész úgy érezte, idétlenül néz ki, ahogy fut.

Mivel katonai múltja ellenére is irtózott a lőfegyverektől, a legtöbb ilyen jelenetben szintén testdublőr helyettesítette.

9. Bár a kritikusok gyakran vádolták azzal, hogy nem néz ki elég keménynek ahhoz, hogy eljátssza a szuperkém James Bondot, a Kiálts az ördögre (1976) című kalandfilm forgatása közben elverte a legendás amerikai keményfiút, Lee Marvint, miután összeszólalkoztak valamin. Marvin így emlékezett vissza: "A fickó gránitból van. Nagy hiba alábecsülni." Bár Marvin jóval idősebbnek tűnt Moore-nál, csak 4 év korkülönbség volt köztük.

A kalandor - Forrás: UIP-Duna Film

 

10. Bár mindig udvarias és visszafogott volt, egy interjúban A kalandort (1996) nevezte meg annak a filmnek,

amit a leginkább utált forgatni.

Ugyanis folyamatos konfliktusai voltak a főszereplő Jean-Claude Van Damme-mal - nem mellesleg JCVD volt a film rendezője is - és Moshe Diamant producerrel, akit külön rühellt. Nem ő volt az egyetlen, a stáb többször is felmondással fenyegetőzött, pedig szép helyen dolgoztak, a Phi Phi szigeteken Thaiföldön, pontosan ott, ahol Moore a James Bond: Az aranypisztolyos férfi (1974) zárójeleneteit forgatta.

James Bond: Az aranypisztolyos férfi - Forrás: InterCom

 

11. Volt egy Oscar-díja, de aztán vissza kellett adnia. Ugyanis Moore-nak kellett volna átadnia a legjobb színész Oscar-díját a 45. Oscar-díjátadón 1973-ban. Csakhogy a díj nyertese, Marlon Brando visszautasította a díjat, és mint köztudott, egy Sacheen Littlefeather fiatal indián lány érkezett helyette, hogy felolvasson egy tiltakozólevelet – és ő sem volt hajlandó átvenni Moore-tól a szobrot. A nagy kavarodásban aztán valahogy a színésznél maradt a díj, amit haza is vitt – igaz, később visszaadta.

Láthatatlan ellenség - Forrás: Artisan Entertainment

 

12. 1978-ban önkéntes adószáműzetésbe menekült az Egyesült Királyságból, eredetileg Svájcba, de életét három otthona között osztotta meg: egy lakása volt Monte Carlóban, Monacóban; egy faháza Crans-Montanában, Svájcban; és egy otthona Dél-Franciaországban.

Angliába csak napokra tért vissza.

Svájcban hunyt el, tüdő-és májrák okozta komplikációkban 2017. május 23-án.