2017 legjobb filmplakátjai

  • Vízer Balázs

Összegyűjtöttük az év szerintünk legjobb 15 filmplakátját, amik nem csak jól adtak el egy filmet, de a falra is kitennénk őket. Szerencsére a legtöbbet a magyar forgalmazók is átvették, máskor náluk más verzió jött ki.

Jackie

A színtiszta elegancia, pont úgy, mint amilyennek a világ Jacqueline Bouvier Kennedyt, az amerikai történelem egyik legfiatalabb elnökfeleségét ismerte. Bár Natalie Portman talán kevéssé hasonlít a címszereplőre, ott a frizura, a ruha és a híres gyöngysor, amelyet maga a cím is megidéz. Külön elismerés a merészségért, ahogy a ruha és a háttér szinte egybeolvad, és azért, mert a tekintet nem ránk szegeződik, hanem valahol,  valami mást kutat.

Széttörve  

A hosszú idő és sok félresikerült film után régi formájához visszatérő M. Night Shyamalan végre egy merész, hatásos és következetesen végigvitt munkával állt elő. Amelynek lényege, hogy a főhős, Kevin 24 különböző személyiséggel bír – létező jelenség -, és ezek harcolnak egymással, és ha a rossz győz, az sokaknak fájdalmas lett. Többféle plakát is született, egy James McAvoy széttöredezett arcával, egy a fejébe zuhanó sok kis alakkal, és van ez, a kicsit skinheades verzió, ahol az árnyékok öltenek különböző formát – hatásos!  

Holdfény

Elsőre nem tűnik fel, de rögtön utána igen: ez nem egy arc, hanem három különböző arcból összerakott fej, a főhős három különböző korát és érzelmi állapotát jelezve, a dacos, mégis kíváncsi tekintet azonban ugyanolyan - ahogy különben Barry Jenkins Oscar-jelölt filmje maga is felépül. Külön szépsége a dolognak, hogy mindhárom arcrészlet más-más árnyalatot és színt kapott, mégsem ütik egymást, és ezek a színek gyönyörűek, és persze visszaadják a címbéli Holdfényt is.

Nyomd, bébi, nyomd

Ha egy film menő, de tényleg menő, akkor simán megengedheti magának azt, hogy rózsaszín háttérrel csináljanak neki poszter, amire aztán a tucatnyi világsztárból senkinek az arca sem kerül fel. Igaz, a főszereplő, a címbéli Bébit hozó Ansel Elgort sem volt eddig ismert, és mivel ő a gengszterek sofőrje, logikusan egy pisztoly és egy kilőtt golyóként száguldó autó szerepel csak a rém egyszerű, de rém hatásos grafikán. Nagyon pöpec, és még retró is.

Kong: Koponya-sziget

Máig nem értem, hogy az addig csak egy filmet rendező Jordan Vogt-Roberts miként kaphatott egy EKKORA filmet, és azt sem, hogyan oldotta meg ennyire jól. Ez a tökéletes szörnyfilm, nagy, zajos és baromi stílusos, és ez a plakát minden négyzetcentiméteréről kiderül. Kong csupán sziluettként jelenik meg, de konkrétan akkora, mint egy hegy, a kompozíció főszereplője viszont maga a sziget, ami gyönyörű és fenyegető egyszerre, a sekély vízben céltudatosan haladó katonák csak apró lények itt, a vörösen izzó nap pedig jelzi, itt bizony sok vér fog itt kiomlani. Gyönyörű!

Bébi úr

Az animációs filmekhez készült plakát külön műfaj, hiszen itt egyszerre kell megvenni a gyereket, aki remény szerint imádja a karaktereket, és a szülőt, aki kifizeti a jegyet. Ezért szokták a posztereket telizsúfolni az összes színes és cuki karakterrel, a DreamWorks viszont másik irányba ment el. Itt csak és kizárólag a film antihőse, a nagyképű betolakodó kisbaba látható, egész közelről, a kép kétharmadát csak a hatalmas feje tölti ki, öltönyben van, jólfésült és arckifejezése egy üzletemberé – de egy etetőszékben ül, az a tárgyalóasztala. Egyszerű, de nagyszerű, mellőz mindent, ami felesleges, és pont ettől figyelemfelkeltő.


anyám!

Minden csodálatos ezen a képen: Jennifer Lawrence tiszta tekintetű, gyönyörű arca ragyog, minden mozdulata felkínálkozó, buja indák és csodás virágok veszik körül a háborítatlan természet lágy ölén. Színtiszta giccs, de elképesztően szép. Csak a keze véres, de az nagyon, és, ha jobban megnézzük, a saját, talán még dobogó szívét tartja maga elé, valakinek felkínálva azt. És ha még jobban megnézzük, még a sebet is látjuk a mellkasán, ami nyilvánvaló utalás a középkori mártírokra. Ügyesen manipulatív, rendkívül okos kép, amelyben még egy apró portré is el van rejtve, tessék megkeresni!

Szárnyas fejvadász 2049

Akárcsak az eredeti Blade Runnert, Denis Villenueve folytatását is a látvány adja el, egy tökéletesen felépített alternatív jövő látványa, amelyben semmi öröm nincsen, és amely valahogy mégis emlékeztet Hollywood fénykorának klasszikus film noirjaira. Nem is véletlen, hogy a felhajtott gallérú Ryan Gosling kissé modoros, de mindenképpen hangulatos apró póza is ezeket idézi, miközben megteremti a saját, külön bejáratú világát és a saját történetét, amihez dukál egy autó is, ami egyben egy űrhajó is, és nagyon, de nagyon cool. Mint maga Gosling, és mint amilyen annak idején Harrison Ford, aki persze most is visszatér.

Páncélba zárt szellem

A világ még nem érett meg egy élőszereplős anime feldolgozásra, amennyiben ezt a feldolgozást nem Japánban, hanem Hollywoodban készítik. És filmünk csúnyán meg is bukott, sokkal csúnyábban, mint amit megérdemelt, és talán ez a plakát is jelzi, hogy volt itt egy-két jó irány is, amire érdemes emlékezni. Merthogy a kudarc nem Scarlett Johanssonon múlt vagy a szinte tökéletes látványvilágon, hanem a célközönség hiányán. Az ő Őrnagya kemény, mégis nőies, van benne valami földöntúli, és persze van egy kisugárzása, amit a tökéletesen megtervezett plakát is világosan megmutat – és a tervező elég huncut módon helyezte el az eredeti animére utaló kis háromszöget!     

Nyers

Most egy kicsit csalunk, mert Julia Ducournau bemutatkozó filmje nem jutott el a hazai filmforgalmazásba, ám mégis az év egyik meghatározó, mindenki által elismert alkotásról van szó, és egy hihetetlenül szép és erős plakátról. A kissé fennakadó tekintet és a klasszikus festményeket idéző kéz vezeti a szemünket, de azonnal feltűnik a vérző orr. Ami nyilván valami baljóslatú dolgot jelez a nézőnek, és erre utal az ajkakat „lepecsételő” cím is. Hogy itt valami sötét titok lappang, és az ártatlan tekintetű fiatal lány talán nem is olyan ártatlan. És nem véletlen, hogy a szemet és a betűket leszámítva a képen minden a bőr és a hús különböző árnyalatait idézi meg.  

Egyenesen át

Mindig is azt vallottam, hogy pusztán a plakát alapján rendszerint meg lehet mondani, milyen a film, de ez itt a kivétel a szabály alól. Az ötletes és erőteljes poszter, ami a történetet is meghatározó határvonalat idézi meg élet és halál között, nagyságrendekkel jobb, mit maga a film, ami az 1990-es, Julia Roberts, Kiefer Sutherland és Kevin Beacon főszereplésével készült Egyenesen át remake-je, Nagyszerű ötlet, hogy maga az arc nem felismerhető, hiszen közében atomjaira- pontosabban alapszíneire bomlik, akárcsak a cím betűi. Az alcím pedig frappáns: Nem éltél addig, amíg meg nem haltál!

Az

Az év horrorja a plakátjában is hatásos, pedig alig látunk valamit – és persze ez a jó horror receptje is egyben, amit a rendező Andres Muschietti is jól tud. Adott a kisfiú a sárga viharkabátban és a piros lufi, amit egy homályos alak nyújt át neki. És persze itt a cím, ami olyan, mint a tekergő vörös füst, ahogy az alak fehér ruhás keze is olyan, mint a csavargó füstgomoly, ami amúgy is körbeveszi őket. Ám, ha jobban megnézzük a képet, láthatjuk Pennywise, a gonosz bohóc fejét is a lufin – apró, de ragyogó ötlet, és jól megfogalmazta azt is, hogy a gonosz bárhol ott lehet.

Star Wars: Az utolsó Jedik

A Star Wars plakátoknak megvan a maga klasszikus felépítése és hangulata, és ezt minden rendezőnek illik követnie. Ezt tette Rian Johnson is, aki persze arra is törekedett, hogy filmje saját külön bejáratú mondanivalóját is megtalálja, és erre a leginkább a vörös szín volt alkalmas. Bár az csak a film nézése közben derült ki, ez a szín a Crait bolygó sóval fedett felszínét is jelöli, ahol az utolsó csata zajlik az egyre fogyatkozó lázadók és az Első Rend erői között, a vörös szín pedig maga a föld színe, amelyet a birodalmi lépegetőket támadó hósiklók szántanak fel – és ez persze megidézi A Birodalom visszavág hasonló jelenetét is a Hoth bolygón. A retró design rendkívül hatásos, ahogy az is, hogy Rey kéken kezdődő, majd vörösre váltó lézerkardja választja el Luke és Kylo Ren fejét.

Logan - Farkas

A szuperhősfilmek plakátjaira logikusan a hősies, dicső pózok jellemzők, a mozgalmas szerkezet és a rengeteg részlet, ám erről most szó sincsen. Csak egy majdnem fekete-fehér képet látunk, amin egy gyerek keze fogja meg egy felnőtt férfi kezét, mintha vezetni akarná azt. Csakhogy a kézből adamantium karmok állnak ki, tudjuk, kinek az életveszélyes, törhetetlen karmai, és az az apró részlet is fontos, hogy a kéz sebzett. Vagyis a Farkas, aki persze igazából a Rozsomák, már nem képes önmagát teljesen meggyógyítani, és talán a vég is közel. És maga a film is ilyen, borongós, egyszerű és kijózanító, mégis teli van érzelmekkel – és akcióval.

Egy szent szarvas meggyilkolása

Yorgos Lanthimos filmjében egy egyszerű kissrác állítja a feje tetejére egy család életét, és itt pontosan ezt látjuk, csak azelőtt, hogy mindez bekövetkezne. A férj és a felség nem egymásra néz, és tudjuk, az mit szokott jelezni, hanem aggodalmasan bámulnak valakit vagy valamit, és a végzetüket beteljesítő fiú profilképe „lóg” lefelé, arcvonásait pedig a nő ruhájának esése kelti életre – és mutatja megkínzottnak. A szerkezet rendkívül egyszerű, látszólag egyötletes megoldás, de hátrább lépve derül ki, mennyire hatásos és mutatós ez az elrendezés. És Lanthimos esetében az esztétikának a történetben is fontos szerepe van, ami itt érzékelhető is.

 

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás