2019 legjobb filmplakátjai

  • Vízer Balázs

Idén ezek a filmplakátok tetszettek nekünk a legjobban, és bár nem minden esetben a legjobb filmeket hirdették, azért nagy az átfedés köztük és a 2019-es kedvenc munkáink között!

Bolti tolvajok

Hirokazu Koreeda (Anyátlanok) rengeteget dicsért, Cannes-ban Arany Pálmát nyert, Oscar-jelölt filmje egy olyan családról szól, akik pitiáner lopásokból próbálnak megélni, de így is a nyomor szélén tengődnek, és amikor befogadnak egy elhagyott kislányt, teljesen megváltozik az életük. És a plakát a film központi témáját, a család sokféleképpen értelmezhető fogalmát szívszorítóan szépen, egyszerűen ábrázolja. Pár embert látunk félig még az otthonukban, félig az utcán, mosolyogva, egymást ölelve, egymás kezét fogva, de sejthető a hamarosan bekövetkező dráma.

Üveg

Messze ez a legeredetibb és legmerészebb plakát a listán, hiszen hol merik azt megtenni, hogy van három szupersztárjuk, Samuel L. Jackson, Bruce Willis, illetve James McAvoy, aztán a képen egyrészt lenyakazzák őket, megfordítva, fejjel lefelé, teljesen másként mutatják őket, teljes rettentő valójukban. És a fantasztikus színvilágú poszteren ott van minden, amit M. Night Shyamalan ezekről az emberekről mondani akart, hogy itt szuperhősökről van szó, de nem olyanokról, mint akiket a Marvel teremtett meg, hanem sokkal hétköznapibb, ugyanakkor sokkal sötétebb figurákról. Bárcsak a film is ennyire jó lett volna!

Fehér éjszakák

Ez egyszerre gyönyörű ás ijesztő, akárcsak Ari Aster filmje, aminek itt képileg is sikerült megragadni a lényegét. Egy csinos fiatal lány napfény sütötte arcát látjuk kissé megvágva, félprofilból - Florence Pugh-ról van szó -, fején virágkoszorú, látszik a hímzett ünnepi ruha gallérja is. Viszont a lány sír, könny csorog le az arcán, a szeme összeszűkül, a szája eltorzul, mert valami borzalmas dolog történik vele. És pont ez a film lényege: az ünnep, amire ez a lány és barátai meghívást kaptak, az itt élőknek egy csodás, szent dolog, nekik viszont maga a rettenet, ám neki megadatott, hogy másként lássa a dolgokat. Ezzel persze picit szpojlereztünk, de csak nagyon picit.

Mi

Félelmetesen gyönyörű a Tűnj el! kapcsán világhírűvé vált Jordan Peele második nagyjátékfilmjének plakátja, és az is zseniális benne, hogy olyan keveset mutat, mégis olyan sokat mond el. Egy nőt látunk rajta, bordó, a vér színét idéző, nyakig begombolt, uniformisszerű ruhában, aki egy maszkot tart maga előtt, ami a saját arca. A szem nélküli maszk szája mosolyog, az övé nem, a szeme tágan mered a távolba, egy könnycsepp pereg le az arcán, barna bőre pedig különösen hangsúlyos ebben a megvilágításban. A maszkot tartó kezén bézs színű sofőrkesztyű van, ami egyszerre olyan, mint valamiféle ortopéd segédeszköz vagy a fegyverviselést megkönnyítő felszerelés – vagy mint egy szolga megfelelő munkaeszköze. A kézzel írott fehér cím, a Mi kontrasztja az összes többi színnel csak erősíti a plakát összes többi elemét – hátborzongató!  

A hiányzó láncszem

A Laika Filmstúdió aktuális filmjének nem a története, hanem a kinézete az igazi erőssége – ez sajnos régi átka a stop motion animációban utazó cégnek -, amivel a plakát készítői is tökéletesen tisztában voltak. Vagyis a sztoriról itt semmit sem tudunk meg, azon kívül, amit az alcím árul el – „A bunda alatt óriási szív dobog”, de ez sem segít sokat -, és csak egy furcsa, majomszerű lényt látunk. Egy zavartan mosolygó, kissé rőt színű bundát viselő, de emberszerű gesztusú, a kezét tördelő, csupasz képű jetiszerűség látható a fehér háttér előtt, majdnem egész alakkal, a térdénél elvágólag. És tényleg látszik rajta, milyen jámbor és jóakaratú, és én tényleg kíváncsi lettem, hogy mi fog vele történni – és ezt kell elérnie egy plakátnak, nem igaz?

Brightburn – A lángoló fiú

Ez egyszerre a legszebb és legegyszerűbb grafika a listán, hiszen nincs is rajta más, mint egy kisfiú, aki a levegőben lebeg – nincs háttér, csak a vörösbe hajló piros szín, nincs itt semmi más, csak ami rajta van. Ami rajta van, az viszont zavarba ejtő és ijesztő. Tornacipő, farmer, csíkos póló, eddig semmi rendkívüli, de fejét valamiféle kámzsa fedi, szeme vörösen világít, az arcán valamilyen cső van, de a legjobb rész a köpönyege. Mert a köpenyből tudjuk, hogy ő egy szuperhős, és a képről az is kiderül, hogy nem a jók közé tartozik – és ez a lényege a fordított Superman történetnek. A kockás szövetből készült köpeny baljóslatúan lebeg a srác mögött, szétfoszló alja egyszerre idézi a Rorschach-tesztek szétfolyó tintafoltjait és a megperzselt papír pernyéjét.

Joker

Itt most kicsit csalunk, mert nem a film ún. moziplakátját (theatrical poster) méltatjuk, hanem a kedvcsináló vagy felvezető posztert. Nem rossz a végleges poszter sem a mereven ránk néző, kifestett Joaquin Phoenixszel és a fekete háttérrel, csak nem elég eredeti, nem úgy, mint a teaser verzió. Azon is Phoenix van, de sokkal teátrálisabb pózban, hátra hajolva, arcát alulról látjuk, ha nem tudnánk, ki az, fel sem ismernénk. Ez a póz a fellépés után a közönségnek hálálkodó művészt idézi, pedig tudjuk, hogy a film pont nem erről szól, a sikertelen senki története ez, aki valaki szeretne lenni, de tragédiák egész során kell átesnie, hogy ez tényleg megtörténjen vele – és a feje felett tornyosuló sötétség ezt előlegezi meg.

Az aszfalt királyai

Ez az év talán legszebb filmplakátja, pedig nem is szeretem az autóversenyes filmeket. De talán pont ez a lényeg: James Mangold filmje nem magáról a versenyről szól, ahogy a poszteren sem egy száguldó autót látunk, itt a két férfi a lényeg – kétszeresen is. A két férfi, aki megtervezte és vezette azt a versenyautót, amivel a Ford végül legyőzte 1966-ban a legendás Ferrarit, Carroll Shelby tervező és Ken Miles pilóta, illetve a két férfi, aki eljátssza őket, Matt Damon és Christian Bale. Akiket szintén nem a szokásos plakátpózban, hősies testtartásban, dacos tekintettel látunk, hanem ahogy feszülten figyelnek valamire, talán teszteredményekre. És mindezt csodaszép, kicsit retró kékesszürke színkombinációban mutatják meg, amit csak az autó elejének és a cím egyik szavának pirosa tör meg – illetve élénkít fel.

Midway

Régi elméletünk, hogy ha jó a plakát, akkor valószínűleg a film is az, és erre cáfol rá a Midway posztere: Roland Emmerich II. világháborús mozija ugyanis túlzsúfolt lett, nincs igazi drámai csúcspontja és szerethető karakterei, a közepes minőségű CGI pedig sokszor zavaró. Ehhez képest a film plakátja egyedi, ötletes és emlékezetes: egy SDB Dauntless zuhanóbombázó pilótája száll ki a pilótafülkéből egy bevetés után, ami egyáltalán nem a szokásos hősies plakátkép. Nem lehet feltétlen megismerni, de Ed Skrein az, aki a Midway-i csata igazi hősét, Richard „Dick” Bestet alakítja. Feje felett egy bombázókötelék húz el, a kép háttérében pedig lángol valami, valószínűleg egy anyahajó. Ha a film is ilyen jó lett volna, mint ez a kompozíció, annak nagyon örültünk volna.

Élősködők

Az a jó, ha a plakát pont ugyanolyan, mint a film, mégsem árulja el a történet lényegét. Bong Joon-ho legújabb remekművének plakátja látszólag egyszerű, mégis elképesztően sok részletet tartalmaz. Ott áll a középpontban – de nem pont középen – egy középkorú férfi, egyszerű, nem túl elegáns ruhában (a legismertebb dél-koreai színész, Song Kang Ho), és szemét eltakarja egy fekete csík, mint a bűnözőknél. A képen azonban nem ő a főszereplő, hanem a luxusvilla épülete, annak modern, de rideg vonalai, fém és üveg szerkezete – utóbbiban tükröződik egy játék indiánsátor és egy kisfiú, akinek nem látjuk az arcát. A villa gondosan ápolt kertjének gyepjén egy idősebb és egy fiatal nő italozik egy nyugágyon, az ő szemükön fehér csík van, az előtérben egy női hulla fehér lábait látjuk – az épület ajtajában pedig, „két világ között” egy fiatal srác áll egy súlyos követ tartva. Az egész elegáns, mégis zavarba ejtő.

Parno Graszt nagykoncert
2020. február 14., 20:00, MÜPA Parno Graszt nagykoncert

Vendég: Ferenczi György

Jegyvásárlás