2022 legrosszabb filmélményei a Port.hu olvasói szerint

A lelkes felhasználók összegezték, hogy mik voltak azok a filmek, amik a legnagyobb csalódást okozták nekik ebben az évben. Meglepő címek is előkerültek.

A Port.hu Facebook-oldalán szereplő poszt így szól: Mi volt a legrosszabb filmélményed 2022-ben?

Rengeteg komment és reakció érkezett, aminek köszönhetően elég jól láthatóan körvonalazódott, hogy mik is voltak azok a filmek, amik nagyon nem jöttek be ebben az évben. Azokkal az alkotásokkal kezdjük, amik több említést is kaptak a kommentszekcióban, majd jönnek a "tiszteletbeli" említések.

2022 legrosszabb filmélménye egyértelműen a Thor: Szerelem és Mennydörgés.

20-nál is többször került elő ez a cím a poszt alatt, valamint az ezekre érkező reakciók is toronymagasan vezettek. És nem is nagyon lehet ezzel vitatkozni, ugyanis a Port.hu-n megjelent kritika szerint is kedves idétlenség lett a film. Hiába kapott látványos szerepet benne Chris Hemsworth csupasz feneke, még így is bőven lehetett találni 10 olyan okot, amiért az új Thor-film csalódás lett.

A második helyen szintén egy szuperhősfilm, sőt, egy képregényből készült adaptáció végzett. Hiába volt ez egy hosszú idő óta dédelgetett álomprojekt a készítői oldalról, a nézők egy része mélységesen csalódott a végeredményben. Ez a Black Adam, amit a hardcore Dwayne Johnson-rajongók sem tudtak már olyan nagy lelkesedéssel nézni. Már az előzetes miatt is nagy volt a felháborodás, a végeredmény pedig egyenesen a gagyiság érzését keltette. Nem is csoda, hogy a kommentelők 16-szor dobták be ezt a címet, mint 2022 legrosszabb filmélménye.

Forrás: InterCom

 

A szégyen dobogójának harmadik fokán két film is szerepel. Azonos számú (6-6)  említést ért el két teljesen más témájú és hangulatú mozi. Az egyik egy elgondolkodtató, filmes klisékkel teli, mégis jól működő, igazi látványorgia, míg a másik egy sötét és mocskos detektívtörténet. A Port.hu-n megjelent kritikák szerint csalódásnak egyik film sem mondható, sem az Avatar: A víz útja, sem pedig az új Batman. Ebből is látszik, hogy nem lehet minden embernek megfelelni - de majd talán a folytatások olyanok lesznek, amik mindenkinél 10/10-es értékelést érnek el.

Ezt követően sorban jöttek az olyan címek, mint A barbár, Az Északi, a Mosolyogj, a Doctor Strange az őrület multiverzumában, illetve a Jurassic World legújabb része. Végül három említést is kapott egy elég különös életrajzi film. Ahogy a kommentelők sem voltak megelégedve teljesen a filmmel, úgy voltak, akiknek az ominózus szexjelenet volt túl sok. Pedig, ahogy az a Marilyn Monroe életének 5 legnagyobb tragédiája című cikkben is olvasható a Szöszi című Netflix-film kapcsán, fontos jelentősége volt annak a jelenetnek is. De voltak, akik a színésznő akcentusán akadtak ki. 

Forrás: Netflix

 

A Szöszi mellett ugyanúgy háromszor szerepelt a 2022 legnagyobb filmes csalódásai poszt alatt a nagy horror remekműnek induló Nem (Nope) is, ami végül egy égből érkező metaforatámadásként pukkant ki.

Fel lehetne sorolni azt a közel 100 címet, ami felbukkant a kommentek között, de íme egy kis ízelítő a szégyenfalon is csak futottak még kategóriába kerülő alkotások közül, amik igazából csak egy-egy Facebook-felhasználó szerint nem ugrották meg az elvárásokat:

  • Dűne
  • A lecsap csapat
  • Morbius
  • Titán
  • Dahmer
  • Andor
  • Préda
  • Különben dühbe jövünk reboot
  • Kormányinfó