5 döbbenetesen debil filmes befejezés

A Whiplash, a Szemtől szemben, a Truman show vagy a Holt költők társasága lezárása anno egytől egyig a nézők lelkébe égett. Nos, garantáljuk, hogy ezúttal sem lesz ez másként – csak éppen eufória helyett totális döbbenet társul mindehhez.

Figyelem, spoilerektől hemzsegő értekezés!

Halloween 3.: Boszorkányos időszak

Egy urbánus legenda szerint a Halloween harmadik fejezete kizárólag azért örvend közutálatnak, mert teljesen eltér a korábbi sztoritól, mint önálló alkotás azonban maximálisan megállja a helyét. Nos, a Boszorkányos időszak által frissen traumatizált filmrajongóként első kézből cáfolhatjuk mindezt, bárhogy is kezeljük a szóban forgó mozit, az általa okozott agysorvadást nem fogjuk megúszni. A film lezárása már önmagában is garancia egy 30-as IQ-zuhanásra: miután Dr. Pornóbajusz rájön, hogy az őrült tudós egy tévéműsor segítségével készül tömeggyilkosságra, kétségbeesetten hívogatja az ORTT-t, hogy az összes csatornát sötétítsék el, mielőtt túl késő lenne. Ám mivel nem az Éden Hotel megy 12-es karikával, követelése süket fülekre talál, és kiáltása, miszerint „áááállíííítsáááák leeeeeee!”, üresen visszhangzik az éterben.

 

Superman

Superman legmarkánsabb szuperképessége, hogy hátranyalt hajjal, szemüvegben és civil ruhában az égvilágon senki nem ismeri meg. És csak közvetlenül ezután tehetünk említést az 1978-as mozi zárójelenetéről, melyben olyan sebességgel repdes a Föld körül, hogy megváltoztatja a bolygó forgásirányát. Ezáltal pedig egy olyan dolgot is megvalósít, melynek lehetőségéről Pataky Attila sem sűrűn értekezett még a Mokkában egy kondér varázsgomba-pörkölt hatása alatt: visszafordítja az időt, megmentve ezáltal Lois Lane életét.

 

Grizzly

Az 1976-as kvázi-horrorkomédia antihőse Vackor, aki ahelyett, hogy szimplán meglovasítaná az erdőjárók piknikkosarát, cafatokra cincálja őket. A filmbéli szakértők állítása szerint a mackó akkora, mint a Zengő-hegyi kilátó, nagytotálban azonban termetileg aligha lógna ki a Veresegyházi Medvepark lakói közül. Ennek ellenére még Ceausescu fővadászainak puskagolyóit is kiröhögné, így a militarista Smith vadőr a zárójelenetben egy aknavetővel(!) végez vele. És még így is hálát adhatunk a sorsnak, hogy Putyin atomkoffere nem került a keze ügyébe. (Az ominózus jelenet 1.55-nél látható, de érdemes megcsodálni a teljes villámtréfa-parádét.)

 

Péntek 13 VIII. rész: Borzalom New Yorkban

Jason eddig a fejezetig a horrortörténelem Matula bácsijaként funkcionált, most azonban elhagyja a tóparti miliőt. A hokimaszkos táncoskomikus ezúttal a kivilágított erdő helyett a neonfényes Manhattanben veszi üldözőbe potenciális áldozatait, akik joggal érdemlik ki a „rejtőzködés Baumgartner Zsoltjai” titulust. Tudniillik az 1,6 milliós lakossággal bíró városrész túl kicsinek bizonyul hozzá, hogy elbújjanak előle. A végső összecsapásra végül a csatornában kerül sor, ahol éppen vegyszeres tisztítást végeznek, az antihőst pedig elmossa a lúgáradat. Ám a forgatókönyvíró ekkor egy komplett benzinkutat vet rá a téboly máglyájára, ugyanis záróakkordként megcsodálhatjuk a gyermek Jasont alsógatyában, amint a csatorna vízében fetreng. A „hogyan és miért?” kérdéskört azonban már nem feszegeti. És jobban járunk, ha mi sem tesszük.

 

Nindzsa terminátor

Végezetül búvárkodjunk egyet a nindzsafilmek feneketlen latrinájában! Godfrey Hót joggal emlegetik a műfaj Ed Woodjaként, életművében a Nindzsa terminátor olyan, mint egy lelakkozott antik csillár a józsefvárosi lomtalanításon: szürreális szemét, valahol mégis illusztris darab. A mű lezárása pedig különdíjat érdemelt volna az imbecillis filmek paralimpiáján: miután a Bajszos Nindzsák Szakszervezetének alelnöke 500 forint ellenében elhozza a szent aranyszobrot a Vámház körút 9-ből, a giccsek iránt megszállott kollégája olyan haragra gerjed, hogy keresztvetéssel robbanást idéz elő a háttérben, és megjelenik a „The End” felirat.

 

+1: A szörny menyasszonya

És ha már megidéztük Ed Wood szellemét, nem mehetünk el A szörny menyasszonya mellett, melynek végén a Lugosi Béla által alakított kelekótya tudós a tóba zuhan, majd hisztérikusan próbál kiszabadulni a mozdulatlan műpolip csápjai közül. Ekkor egy villám képében érkezik az égiek filmkritikája, mely azonnali atomrobbanást okoz. A főszereplők szerencsére be vannak oltva a maghasadás következményei ellen, így sértetlenül nézik végig a jelenetet.