>

8 dolog, amit nem tudtál Freddie Mercuryról és a Queenről

A héten került mozikba a Queen történetét és Freddie Mercury életét feldolgozó Bohém rapszódia, amiből sok mindent megtudhatunk, és sok mindent nem. Most innen is kiderül pár dolog.

Honnan jött Freddie?

Bár a Farrokh Bulsara néven anyakönyvezett Freddie Mercury a brit protektorátusnak számító Zanzibáron született 1946. szeptember 5-én, ahová indiai, de zoroasztriánus perzsa származású szülei, édesapja munkája miatt költöztek, gyerekkora nagy részét Indiában töltötte, iskoláit az akkor még Bombay névre hallgató Mumbaiban végezte el. A Bulsara család az 1964-es zanzibári forradalom elől volt kénytelen elmenekülni, amely során a felkelők lemészárolták a sziget szinte teljes arab és dél-ázsiai lakosságát – új otthonra a Middlesex Felthamban találtak.

A kezdetek

A Bohém rapszódiaban látottak alapján azt hihetnénk, hogy a Roger Taylor és Brian May által alapított, akkor még Smile névre hallgató együttes volt Freddie Mercury első zenekara, pedig erről szó sincsen. Amikor szülei beíratták egy fiúknak szóló bombay-i bentlakásos iskolába, ott 12 évesen megalapította első zenekarát, The Hectics-et, amivel főleg Cliff Richard- és Little Richard-feldolgozásokat játszottak. Angliába költözve 1969-ben a liverpooli Ibex nevű bandában kezdett énekelni, ami később Wreckage néven futott. Mivel a zenekar befulladt, Freddie átigazolt a Sour Milk Sea nevű londoni bandába, és ott játszott, amikor megismerkedett Taylorékkal. A többit már tudjuk.

Az áttörés

A siker nem jött azonnal, a banda három nagylemez után is főleg nagyobb együttesek előzenekaraként lépett fel, bár Killer Queen című számuk már listás volt. Az áttörést az 1975-ös magnum opusuk, az A Night At The Opera hozta meg, korának legdrágábban elkészített lemeze. Az album viszont nem csak szupersztárt csinált belőlük, de közös nevezőre hozta a hard rockot, a komolyzenét, a humort, az elektronikát, és még ki tudja, mit. „Akkoriban semmi pénzünk sem volt, és tudtuk, hogy ha ez a lemez nem lesz sikeres, mi vele együtt tűnünk el a süllyesztőben. Szóval úgy álltunk hozzá, hogy ez most élet-halál kérdése – mindannyiunk egyszerre akart dalszerző, producer és zenész is lenni, megmutatni a benne rejlő potenciált” – emlékezett vissza May. A végeredmény több mint hatmillió eladott példány, két Grammy-jelölés, a Bohemian Rhapsody pedig szinte azonnal a banda himnuszává vált.

Nohát, ki csinálta!

A Queen jól ismert logóját, jobban mondva címerét nem más, mint Freddie Mercury tervezte, aki a nevet is kitalálta -, ráadásul nem lelkes amatőrként, mivel az Ealing-i Művészeti Egyetemen grafikus tervezőkét diplomázott, vagyis ez az eredeti szakmája. A címeren a négy bandatag csillagjegye szerepel, a két oroszlán a nagy, stilizált Q betű két oldalán Deacont és Taylort jelképezi, a rák Brian May jele, a két tündér pedig a Szűz jegyében született Mercuryé. A rák felett lángok lobognak, és az egészet egy főnixmadár tartja össze. A Q betű belsejében egy korona van, és nem véletlen, hogy mindez emlékeztet az angol királyi címerre.

Az a hang!

Mercury hangja nagyon jellegzetes volt, hangterjedelme több mint 3 oktáv. Természetes hangja bariton volt, de az együttes korai időszakában a legtöbb dalt tenor hangfekvésben adta elő. Élő előadásokon – részben a rendszeres tréning hiánya miatt – előfordult, hogy a legmagasabb hangokat nem tudta kiénekelni.És ez a hang annyira egyedi volt, hogy egy osztrák, cseh és svéd tudósokból kutatócsoport 2016 tanulmányt készített róla. Arra jutottak, hogy Mercury hangszálai gyorsabban mozogtak, mint más emberek hangszálai. Míg a tipikus vibrato 5,4 Hz és 6,9 Hz között ingadozik, Mercury-é 7,04 Hz volt. A másik megállapításuk az volt, hogy az énekes előszeretettel alkalmazta a felhangéneklést, amelyben a kamrai redők együtt rezegnek az énekredőkkel – erre csak rendkívül kevesen képesek.

Nem csak énekes!

Mercury sok Queen-dalban zongorázott. Legszívesebben hangversenyzongorákat használt (nem szerette az elektromos zongorát), a stúdióban pedig csembalót, orgonát és függőlegesen húrozott zongorát. Játéka eredeti és harmonikus volt, ami aligha független gyermekkorának klasszikus zongoraleckéitől. Ilyen zongoraharmóniákat hallhatunk a We Are the Champions, a My Melancholy Blues és a Don’t Stop Me Now dalaiban. Bár sokáig kifejezetten utálta a szintetizátorokat, pályája késői szakaszában azokat is kipróbálta. Gitáron nagyon ritkán játszott, annak ellenére, hogy dalszerzéshez használta. Az egyik ilyen ritka példa a Crazy Little Thing Called Love mindössze három akkordból álló, akusztikus gitár kísérete.

Freddie és a macskák

Mercury, ahogy az a filmből is kiderül, hatalmas macskarajongó volt, és a cicák nagyon különleges szerepet töltöttek be az életében. Egyes források 7, más lapok 9 cicáról számolnak be, akik együtt éltek Freddie-vel kensingtoni házában. Az összes cicája a londoni házában élt, annak ellenére, hogy volt lakása New Yorkban és Németországban is, ahol meglehetősen sok időt töltött, de mindig azt hangoztatta, hogy az az igazi otthona, ahol a cicái vannak. Ha turnézott, rendszeresen telefonált Londonba, hogy a macskáival beszélgethessen. Ilyenkor Freddie menyasszonya, Mary Austin feladata volt, hogy a cicákat „telefonra tegye”, hogy hallják gazdájuk hangját. Kedvencének, Delilah-nak egy dalt is írt a nagy sikerű Innuendo albumra.

Az élet Freddie után

Mercury 1991-es halála nem jelentett a Queen végét. Az együttes 1992. április 20-ára a londoni Wembley Stadionban megszervezte a Freddie Mercury emlékkoncertet, ahol a Queen és a vendégszereplők, Mercury egykori barátai és tisztelői (például Robert Plant, George Michael, James Hetfield vagy Tony Iommi) adtak elő saját, illetve Queen dalokat. Az utolsó, hivatalosnak számító lemezük, a Made in Heaven 1995-ben jelent meg. May, Taylor és Deacon egyrészt újradolgozták a tagok bizonyos szólódalait - például Mercurytól az I Was Born to Love You-t -, másrészt korábban elkezdett, de félbehagyott dalkezdeményeket véglegesítettek, amiken még Mercury énekelt. Deacon 1997-ben hivatalosan is visszavonult, May és Taylor viszont, akik közben szólóprojekteken is dolgoztak, a Queen nevet megtartva először Paul Rodgers, majd Adam Lambert énekessel közösen turnéztak – egy időben még az is felmerült, hogy Robbie Williams lépjen Mercury helyére.

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás