Augusztus 7-én hunyt el William Friedkin rendező, aki az 1973-as Az ördögűzővel örökre beírta magát a (horror)filmtörténetbe. Mivel októberben érkezik a legújabb folytatás az eredeti film sztárjával, Ellen Burstynnel, duplán is indokolt, hogy listázzuk kedvenc ördögűzős filmjeinket.

Az ördögűző (1973)

William Friedkin filmje nemcsak műfajt teremtett, de 50 évvel a bemutatása után is ennek a zsánernek a csúcsát jelenti. William Peter Blatty forgatókönyvíró Oscar-díjat nyert saját regényének adaptációjáért, amelyben a Linda Blair által alakított Regant megszállja a gonosz, és akin csak egy ember, Merrin atya (Max von Sydow) segíthet.

Az ördögűző kritikai és kereskedelmi siker volt, és bemutatója után gombamódra kezdtek el szaporodni a hasonló témájú horrorfilmek. Friedkin filmje azért olyan ijesztő, mert családi drámaként kezdődik, ami miatt a nézők érzelmileg is közel kerülnek Reganhez és édesanyjához, hogy aztán minden idők egyik legfelkavaróbb horrorfilmjét kapják meg.

Ördögűzés Emily Rose üdvéért (2005)

Az egyetemista Emily Rose egyik éjszaka, amikor egyedül van kollégiumi szobájában, hallucinálni kezd és elájul. Ahogy rosszullétei egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, Emily, hithű katolikus lévén az egyházhoz fordul segítségért. Az egyházi vizsgálat megállapítása szerint a lányt az ördög szállta meg, csak az ördögűzés segíthet. A szertartást a lány plébánosa, Richard Moore atya végzi. Amikor Emily a kegyetlen ördögűzés következtében meghal, az atyát bíróság elé állítják, és gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.

Scott Derrickson szokatlan vállalást tett: olyan filmet készített, amely félig horror, félig tárgyalótermi dráma. A döntés maximálisan indokolható, az eset ugyanis Anneliese Michel megtörtént esetén alapul, aki 1976-ban halt meg, miután egy év alatt összesen 67 ördögűző szertartást hajtottak végre rajta. (Bővebben itt írtunk róla.) 

Requiem egy lányért (2006)        

Anneliese Michel tragikus történetéből Hans-Christian Schmid is forgatott egy filmet, amelyet 16 nemzetközi díjjal tüntettek ki. A kiindulópont itt is ugyanaz: Michaela (Sandra Hüller), az epilepsziás főiskolai hallgató összeomlik mentálisan, miután abbahagyja a gyógyszerek szedését. Azt hiszi, hogy démonok szállták meg, ezért egy paphoz fordul segítségért.

A rendező óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy a nézőket bizonytalanságban tartsa Michaela gyötrelmeinek valódi természetét illetően, így sokáig eldönthetetlen, tényleg démoni  megszállottságról, vagy „csak” elmebetegségről van szó. Míg sok ördögűzős film olcsó trükkökre, sablonos formulákra és béna jump scare-ekre támaszkodik, a Requiem a nagyszerű alakításokra és a szilárd történetmesélésre épül. Sandra Hüller többek között a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál és a Német Filmkritikusok Szövetségének színészi díját is megkapta – megérdemelten.

A rítus (2011)

Az ijesztgetős filmekben is kiváló Anthony Hopkins alakítja Lucas atyát Mikael Hafström filmjében. A tapasztalt ördögűző kap maga mellé egy szkeptikus szemináriumi tanoncot, aki nem hisz az ilyen praktikában, és a démoni megszállottságot pszichiátriai esetnek tartja. Amikor olyan esettel találják magukat szembe, amely Lucas atya képességeit is meghaladja, Michaelben minden megkérdőjeleződik, amiben eddig hitt.

A rítusnak is vannak valós alapjai, a sztori egy kaliforniai pap, Gary Thomas atya élményein alapul, aki a filmbéli tanonchoz hasonlóan maga is a Vatikánban járt tanulmányúton. Ami az alakításokat illeti, Hopkins nem fogja vissza magát, széles skálán játssza a különc lelkészt, akit a sötétség erői (úgy tűnik) legyőznek. Érdekesség: Håfström rendező igazi ördögűzésen vett részt a forgatásra való felkészülésként.

Démoni doboz (2012)

Ole Bornedal filmjében a Jeffrey Dean Morgan által alakított Clyde egy kirakodóvásáron megvesz a legkisebb lányának egy titokzatos feliratokkal díszített fadobozt. Miután hazaviszik, egyre furcsább dolgok történnek körülöttük. A kislány szinte megszállottja lesz a tárgynak, a viselkedése is egyre aggasztóbb. Clyde képtelen elválasztani őt a doboztól, amelyben minden jel szerint olyan titokzatos erő lakozik, ami tönkreteszi a tulajdonosát.

A Sam Raimi produceri felügyelete alatt, Ole Bornedal stílusos rendezésében készült film nem forradalmasítja a műfajt, de vannak benne izgalmas, új elemek, például az, hogy a démon ezúttal a zsidó mitológia gonosz szelleme, a dibuk, amely egy halott elveszett lelkét hordozza, és képes megszállni az embereket, így a legyőzéséhez sem pap, hanem rabbi kell.

Démonok között (2013)

James Wan franchise-indító filmje is állítólag igaz történeten alapul. A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren jegyezte fel annak a családnak a történetét, melyet a világtól távol, egy tanyaházban nem evilági lények terrorizáltak. A Patrick Wilson és Vera Farmiga által alakított paranormális nyomozók nekilátnak, hogy kifüstöljék a gonoszt a házból, de úgy tűnik, még ők sem bírnak vele.

Az ördögűzős horrorfilmek többségével ellentétben Warrenék nem támaszkodnak a vallásra a gonosz elleni harcban, ami önmagában különlegessé teszi a Démonok között-franchise-t. Ezt leszámítva valójában nincs semmi rendhagyó a filmben, James Wan rendező egyszerűen csak ügyesen építgeti a feszültséget, és jó arány- és ütemérzékkel vezényli le az ijesztgetéseket. A 2016-ban bemutatott, Londonban játszódó folytatás sokak szerint talán még erősebb is, mint az első rész. (És mindkettő ott van a tudomány szerinti legfélelmetesebb filmek listáján.)

Kokszongi sirató (2016)

A koreai Kokszongi sirató nemcsak a filmtörténet egyik legjobb ördögűzős filmje, de talán a legfordulatosabb is mind közül. Amikor egy japán idegen megérkezik a kis dél-koreai hegyi faluba, Kokszongba, egy zombipestisre hasonlító rejtélyes betegség megfertőzi a falusiakat. Az ügyben nyomozó rendőr, Jong-goo találkozik egy fiatal nővel, aki azt állítja, hogy a japán idegen egy gonosz szellem, és ő a felelős a kórságért. Miután azonban Jong-goo lánya is megfertőződik, és megöli a szomszédjukat, egy Il-gwang nevű sámán elárulja a férfinek, hogy a titokzatos nő, akivel találkozott, az igazi démon.

Na Hong-jin filmje eltér a szokásos ördögűzési formulától, amelyben egy pap egy szobában próbálja megmenteni a megszállott nőt. Bár a két és fél órás játékidő ijesztőnek tűnhet, az író-rendező mesteri módon használja a koreai népi kultúrával átitatott horrorelemeket, így a nézők egy olyan ördögűzős okkult filmet kapnak, amilyet addig még garantáltan nem láthattak.

Pelikánvér (2019)

Katrin Gebbe filmjének főszereplője, Wiebke lovastréner, aki fogadott lányával idilli körülmények közt él vidéken. Úgy dönt, örökbe fogad még egy kislányt Bulgáriából. Az ötéves Rayáról azonban kiderül, hogy problémái vannak az érzelmi kötődéssel, ráadásul megdöbbentően viselkedik, egyre erőszakosabbá válik, azt állítva, hogy tetteit egy sötét szellem provokálja. Wiebke sokáig nem hajlandó lemondani a gyerekről, de ahogy a kislány egyre pszichopatább vonásokat mutat, az ő hite is megrendül. Végül egy sámán segítségét kéri.

Gebbe filmjei valójában kakukktojás a listában, mert amíg más ördögűzős filmek is szeretik lebegtetni, hogy nem démoni behatás történik, csak egy mentális betegség tüneteit látjuk, a végére azért egyértelművé teszik, hogy miről van szó. A Pelikánvér esetében viszont még utólag is lehet ezen vitatkozni, annyira nyitva hagyja a rendező mindkét lehetőséget.

A Médium (2021)

A dél-koreai és thaiföldi alkotók koprodukciójában készült, megszállottságról szóló pszichológiai horror középpontjában egy thaiföldi faluban élő család áll, amelynek minden generációban egy-egy személy egy istennőnek tartott szellem erejét örökli. Amikor úgy tűnik, hogy egy fiatal lány valami sokkal baljósabbat örökölt, a család megpróbálja megszabadítani a testét a negatív entitástól.

A médium egyik különlegessége, hogy a mockumentary, vagyis az áldokumentumfilmes formátumot és a found footage horrorfilmek eszközeit használja, és tele van sokkoló fordulatokkal. A másik kuriózum, ami kiemeli az ijesztgetős ördögűzős filmek közül, hogy a thai mitológiára összpontosít.

+1 A boszorkány

Robert Eggers kiváló rendezői bemutatkozása nem sorolható be egyetlen műfajba, de ahogy a címe is mutatja, ördögök helyett boszorkányok alakítják benne a mumust. Ettől még nem kevésbé félelmetes az a jelenet, amelyben a vadon szélére költözött ötgyerekes család egyik fiát, Calebet megszállja a gonosz. Nem sokkal később a legfiatalabb gyerekek azt állítják, hogy a legidősebb nővér, Thomasin (Anya Taylor-Joy) a boszorkány, a családapa pedig mindent megtesz, hogy megtisztítsa lánya megrontott lelkét a luciferi gonosztól. A rendező mindehhez a motívumokat nem az ördögűzős filmek katolikus hagyományából, hanem a 15. századi salemi boszorkányüldözés történetéből veszi – ahogy azt meg is írtuk korábban.

via: CBR / EW / ScreenRant / Collider