A 86 éves Ridley Scott 8+6 beszólása és bölcsessége

Amilyen zseniális rendező, olyan őszinte is megmondóemberként.

Első filmjét 40 évesen készítette, a második rögtön egy sci-fi klasszikus lett (A nyolcadik utas: a Halál), aztán a harmadik is (Szárnyas fejvadász), és azóta minden évtizedben készített legalább egy remekművet a Thelma és Louise-től a Gladiátoron át a Mentőexpedícióig. A 86 éves Ridley Scott munkatempója idős korára sem csökkent, tavaly két filmet mutatott be (A Gucci-ház, Az utolsó párbaj), már mozikban a Napóleon, és javában készül a Gladiátor folytatása is. Ami talán változott, hogy idős korára Scott még a korábbiaknál is őszintébb lett, ami eszébe jut, azt kimondja mindenféle szűrő nélkül. A születésnapja alkalmából a legszórakoztatóbb beszólásaiból válogatunk, majd a filmkészítéssel kapcsolatos meglátásai következnek.


1. A szuperhősfilmek "unalmasak, mint a sz@r"

Amikor a Marvel még a sikerei csúcsán volt, a riporterek sportot űztek abból, hogy a nagy rendezőket arról kérdezgették, hogy mit gondolnak a szuperhősfilmekről. Scott természetesen nem finomkodott, amikor 2021 novemberében az ő véleményét is kikérték.

A legjobb filmeket a karakterek mozgatják, a szuperhősök viszont olyan kib@szott unalmasak, mint a sz@r.”

Arra a kérdésre, hogy mi a fő kifogása a szuperhősfilmekkel kapcsolatban, így válaszolt: "A forgatókönyveik kurvára nem jók. Azt hiszem, három nagyszerű szuperhősfilmet csináltam. Az egyik az Alien Sigourney Weaverrel, a másik a Gladiátor, a harmadik pedig a Szárnyas fejvadász. Ezek szuperhősfilmek. Szóval, miért nem jobbak a szuperhősfilmek történetei? (…) Leginkább a speciális effektek mentik meg őket, és ez lassan unalmassá válik mindenki számára."

2. A milleniálok a hibásak Az utolsó párbaj bukásáért

Forrás: Fórum Hungary

 

Hónapokkal Az utolsó párbaj bemutatója után Marc Maron podcastjában kapta meg Scott azt a kérdést, hogy szerinte miért csak 27 millió dolláros bevételt hozott a film 100 millió dolláros költségvetésből.

"Azt hiszem, ez arra vezethető vissza, hogy ma olyan közönségünk van, akiket ezeken a kib@szott mobiltelefonokon neveltek fel. A milleniálok, akik soha semmit nem akarnak megtanulni, hacsak nem a mobiltelefonon mondod el."

A milleniálok az 1980 és az 1995 születettek, így lehet, hogy az idős rendező inkább a még fiatalabb Z generációra gondolt. (De amúgy a kifejezést is rosszul használta, „millennian”-t mondott „millenial” helyett.

3. A Gucci család érezze magát "kib@szott szerencsésnek"

Forrás: Fórum Hungary

 

A Gucci-házért az érintettek leszármazottai, azaz a Gucci család tagjai nem rajongtak, "a márka mai alapját képező örökség megsértésének" nevezték a filmet, és jogi lépésekkel fenyegetőztek. A film premierje előtt Guccio Gucci dédunokája, Patrizia Gucci pedig szóvá tette, hogy Al Pacino kapta meg Aldo Gucci szerepét, mondván, "szégyenletes" az a casting.

A Total Filmnek erről Scott így nyilatkozott:

„Azok az emberek, akik a családtól írtak nekünk az elején, riasztóan sértők voltak, mondván, hogy Al Pacino fizikailag semmilyen formában nem hasonlít Aldo Guccira. Pedig, őszintén szólva, ki képviselhetné jobban őket, mint Al Pacino? Már elnézést, de a világ legjobb színészei játsszák őket, szóval kib*szott szerencsésnek kéne érezniük magukat!”

4. Menjen a pics@ba

Az egyik legszórakoztatóbb kirohanást Scott akkor produkálta, amikor egy orosz újságíró nagyon realisztikusnak nevezte Az utolsó párbajt, hozzátéve, hogy „valósághűbbnek tűnik, mint a Mennyei királyság vagy a Robin Hood.” A rendező a maszkja mögül ezt morogta: 

B@szd meg, uram. Köszönöm szépen. B@szd meg. Menjen a pics@ba, uram.”

Bár nem világos, hogy Scott itt mennyire viccelődött, az újságíró úgy döntött, jó kedvet vág a beszóláshoz, és nevetéssel reagált.

5. Kezdj valamit az életeddel!

Forrás: Apple TV

 

Legújabb filmje, a Napóleon kapcsán a 86 éves rendező ismét demonstrálta, hogy eszébe sincs lakatot tenni a szájára. Dan Snow tévétörténész egy TikTok-posztban hívta fel a figyelmet a trailerben látott néhány pontatlanságra. Snow rámutatott, hogy "Napóleon nem lőtt a piramisokra", illetve hogy Marie Antoinette-nek a kivégzésekor nagyon rövidre vágott haja volt, Napóleon pedig nem vett részt az eseményen.

A The New Yorkernek adott interjújában Scott azt üzenete a történésznek, hogy „kezdj valamit az életeddel”, ami eredetiben („get a life”) jóval frappánsabb és sértőbb kifejezés.

6. Ott voltál? Ez a kib@szott válasz!

A Napóleon kapcsán sokan vetették fel a történelmi pontatlanságokat, köztük a Port kritikusa is. A francia ítészeknek különösen rosszul estek ezek, és azt is kifogásolták, hogy a francia szereplők végig amerikai akcentussal beszélnek.

Scott a Total Film magazinnak adott interjújában természetesen keresetlen szavakkal illette azokat, akik ezeken a történelmietlen dolgokon rugóznak:

„Sok történelmi filmet forgattam már. Azt veszem észre, hogy 100 évvel az esemény után valaki más beszámolóját olvasom, és elgondolkodom: ő mennyire romantizál és mit hallgat el? Mennyire pontos? Mindig mulattat, amikor egy kritikus azt mondja nekem: »Ez nem is Jeruzsálemben történt!« Erre én: »Ott voltál? Ez a kib@szott válasz.«


A rendezőlegenda még 2021-ben tartott egy kétórás online mesterkurzust a Sunderlandi Egyetemen, ahol többek közt a filmkészítési filozófiájáról beszélt. A legérdekesebb részletek:


1. „Mert így akarom”

 

Scott a BBC díszlettervezőjeként kezdte a karrierjét az 1960-as években, majd reklámfilmeket kezdett rendezni - rengeteget, évente akár 150-et is.

Ennek a rutinnak köszönhető, hogy megtanult egyensúlyt teremteni a költségek és a stílus, az eredetiség és a hatékonyság között, és felkészítette egy megkerülhetetlen hollywoodi igazságra: "Minden pénzbe kerül".

"A reklámokból leginkább azt tanultam meg, hogy a saját megérzéseimben bízzak, ne másokéban."

A Szárnyas fejvadász 1981-es forgatása során Scott ragaszkodott ahhoz, hogy folyamatosan essen az eső, és még azt is kikötötte, hogy látható legyen a Tyrell Corporation irodájának falán megcsillanó víz árnyéka is, ami sok kérdést vetett fel a stáb részéről.

Túl sokáig tartott volna elmagyarázni, így végül, amikor megkérdezték tőlem: "Miért esik kint mindig az eső?", azt mondtam: "Mert én rohadtul így akarom!"


2. Nem mindenki alkalmas arra, hogy rendező legyen.

„A rendezés büntetés, hacsak nem vagy kitartó, nem fogadod el a stresszt, és nem rendelkezel egy rögbijátékos állóképességével. És talán egy kis tehetség is kell. Ahogy Picasso mondta, 90%-ban kemény munkáról van szó, 10%-ban pedig tehetségről. Létezik persze szerencse is, de azért a szerencséért minden nap könyörtelenül kell harcolni. Ha nem ezt teszed, akkor az emberek elfelejtenek, nem hívnak vissza, és nem fogod megcsinálni a filmed."

3. A rendező = falkavezér.

Forrás: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

 

"Kell, hogy legyen egy vezetője a falkának. Ha nincs, a költségvetésed lesz az. Amit a filmes iskolák nem tanítanak meg, az az, hogy minél többet töprengsz, annál több pénzt költesz. Szóval jobb, ha felkészülten kezded el, és pontosan tudod, mit fogsz csinálni. Próbáld meg elképzelni fejben, hogy mit akarsz csinálni. Ahogy egyre magabiztosabb leszel, úgy mondhatod ki egyre nyíltabban, hogy mit szeretnél. A rendezés pontosan ez: azt mondod, amit akarsz."

4. A színész saját maga virtuóza

Forrás: Fórum Hungary

 

Amilyen határozott Scott, annyira rugalmas is, ha a (nagy) színészekkel való együttműködésről van szó. Ezt A Gucci-ház forgatásáról mesélte:

"Al Pacino aki a legkedvesebb, legaranyosabb ember odajött hozzám, és azt mondta: »Hé, úgy hallottam, csak két felvételt csinálsz. Tudnál nekem hármat adni, ha szükségem van rá?« Azt mondtam: »Al, haver, te vagy az univerzum ura, annyit kaphatsz, amennyit csak akarsz«. A színész saját magának a virtuóza. Tehát ha a színész úgy érzi, hogy játszani akar a hangszerén, hogy egy kicsit jobb, magasabb vagy mélyebb hangot találjon el, akkor hadd tegye!”

5. Nincs sikerrecept

Felsorolni is nehéz, hány kritikailag és kereskedelmileg is sikeres filmet készített Scott, de szerinte nincs pontos recept a jó film elkészítéséhez. Csak az idő határozza meg, hogy melyiknek lesz maradandó hatása.

"Egy jó film beszél hozzád, és nem hal meg. Saját élete van. Szólhat egy acélgyárban dolgozó fiúról, vagy egy arab felszerelésben mászkáló férfiról, aki egy időre megváltoztatja a Közel-Keletet. Erre nincs szabálykönyv."

6. Fogd be a pofád és csináld!

Forrás: Mike Marsland/WireImage

 

Scott 86 évesen is elképesztő energiával dolgozik, köszönhetően annak, hogy nyilvánvalóan továbbra is élvezi a filmkészítési folyamat minden egyes lépését.

"Azt hiszem, azért vagyok jó a világépítésben, mert jó díszlettervező voltam. És ha nem élvezed ezt a munkát, akkor nem szabadna csinálnod. Ha élvezettel, szórakozásból dolgozol, az megfertőz, vagy jobb szóval – inspirál másokat. Mondjuk, hogy hideg van és sok a sár egy forgatáson, nos, persze, hogy hideg van és sár fogd be a pofád és csináld, oké?"

7.  Az alkotási folyamat

Amikor egy filmet készítek elő, csak ülök egyedül. Olyan ez egy kicsit, mintha egy dalt vagy egy forgatókönyvet írnék. Ha elég sokáig ülsz ott, akkor előállsz egy megoldással. Úgy tapasztalom, hogy kora reggel, egészen ebédidőig vagyok a legtisztább és legkreatívabb. Délután mást csinálok, technikai dolgokat, és rendet rakok. De reggel négy órát kell töltenem igazi kreativitással. Ehhez nem kellenek drogok, nem fogyasztok marihuánát, nem csinálok semmi ilyesmit. Szeretem a bort, de azt nem lehet napközben inni. Szóval általában kávé és cigaretta fél nyolckor, és bumm, utána másfél órán keresztül pörgök, és apránként kialakul egy kép a fejemben. Ezzel egyidőben a storyboardot is elkészítettem.”

8. Just  do it!

Forrás: Getty Images

 

 Scott a feltörekvő rendezőknek is csak azt az elvet tudja tanácsolni, amelyet egész pályafutása során alkalmazott.

Just do it – csak csináld! Ne a köldöködet bámuld, menj ki, és csináld! Írj valamit, szedj össze néhány haverodat, beszéljétek meg, egyetek egy kis hamburgert, és csináljatok egy istenverte filmet."

Via: The Independent / CultMtl