A Kill Bill főkaszkadőre is megszólalt Uma Thurman balesetének ügyében

Keith Adams szerint aznap egy kaszkadőrt sem rendeltek ki a forgatásra.

Újabb fordulatot vett annak a 15 évvel ezelőtti balesetnek az ügye, amiben Uma Thurman sérült meg, miközben egy autós jelenetet forgatott a Kill Billhez. A történtekről a járműben elhelyezett kamera is felvételt készített, ezt a színésznő az Instagram oldalára is kiposztolta, saját bevallása szerint azonban a forgatás óta kérte Quentin Tarantinótól, hogy adja oda neki. Uma Thurman mégsem a rendezőt hibáztatta a sokkal és térdtöréssel végződő baleset miatt, hanem a három producert, Lawrence Bendert, E. Bennett Walsh-t Harvey Weinsteint.

Új fejlemény a történetben, hogy a The Hollywood Reporter magazinnak nyilatkozott a Kill Bill kaszkadőrkoordinátora, Keith Adams is az esetről, aki szerint ők nem vétettek, hiszen aznap, amikor az autóbaleset történt, nem rendeltek ki egyetlen kaszkadőrt sem a forgatásra.

Ha ott lettem volna, nemcsak hogy a volán mögé ültettem volna egy hivatásos, profi sofőrt, de azt is biztosítottam volna, hogy maga az autó és az út is biztonságos legyen.

A jelenetben ugyanis Tarantino kérésére nem egy kaszkadőrnek, hanem magának a színésznőnek kellett egy rozzant autóval egy kanyargós úton száguldoznia, hogy kellően loboghasson a haja a felvételeken. A jelenet forgatása végül azért szakadt félbe, mert Uma Thurman megcsúszott a kocsival, és nekicsapódott egy pálmafának.

Uma Thurman szerint a balesetet később el akarták tussolni, amit azóta sem bocsátott meg a stábnak. Tarantinónak saját bevallása szerint azóta is lelkiismeret-furdalása van a sajnálatos eseményekkel kapcsolatban, amiért nyilvánosan is bocsánatot kért.

Egyikünk sem úgy gondolt akkor erre, mint egy kaszkadőrjelenetre. Egyszerű autóvezetés volt. Talán kaszkadőrjelenetként kellett volna kezelnünk, de nem ezt tettük. Ebben tévedtem, de nem kényszerítettem senkit az autóba.

Uma Thurman szerint ugyanis ő önként vállalta a jelenetet, mivel elhitte Tarantinónak, hogy nem lesz semmi gond a forgatással. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy kinek az utasítására nem voltak jelen azon a forgatási napon kaszkadőrök. Mint ahogy az is furcsa, hogy egy olyan rutinos hollywoodi filmes, mint amilyen a Kill Bill idején Tarantino volt, miért nem kaszkadőrök jelenlétében akar leforgatni a veszélyes útszakaszon száguldozást.

Kövessen minket a Facebookon!