A leggagyibb számítógépes trükkök

Nagyon durván fejlődik a CGI trükktechnika, de mindig becsúszik egy-egy olyan effekt, ami már a maga korában is pocsékul nézett ki. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

A múmia visszatér

Stephen Sommers kiváló kalandfilmjének túltolt és dühítően családbaráttá tett folytatásában bukkan fel második főellenségként a több, csak DVD-re szánt folytatást megért Skorpiókirály, egyúttal ez volt Dwayne Johnson első, említésre méltó filmszerepe. Illetve, csak félig-meddig, hiszen normálisan csak a film eleji flashbackben láthatjuk, a fináléban már CGI szörnyetegként gonoszkodik. Érthetetlen, hogy az első résznél nagyobbnak és látványosabbnak szánt filmbe hogyan kerülhetett egy ilyen félkésznek is nehezen nevezhető, ócska trükk: a Skorpiókirály már 2001-ben is iszonyúan kínosan nézett ki.

 

Harry Potter és a bölcsek köve/Harry Potter és a Főnix Rendje

A sorozat első darabja - hűen Rowling eredeti regényéhez - még mesefilm, és ennek megfelelően a szörnyek is bumfordibbak, mint az egyre komolyabb és sötétebb későbbi részekben. A vécében tomboló troll is inkább néz ki rajzfilmfigurának, amit a szerény kivitelezésű CGI csak erősít, és a grafikusok Bolyhoska esetében sem álltak a helyzet magaslatán. A legrosszabbul azonban a Tiltott Rengeteg elnagyolt kentaurja járt.

 A Harry Potter és a Főnix Rendjében már valamivel jobban néznek ki, de messze attól, hogy jól mutassanak, Hagrid féltestvére, szerencsétlen Gróp viszont nagyon pórul járt.

 

Végső megoldás: Halál - bővített változat

Érthetetlen a koncepció, ami mentén kibővítették, illetve módosították a mozis változatot, mert némelyik változtatás határozottan jót tett a filmnek, mások meg rontottak rajta. Ennek egyik tipikus esete Hicks és Newt temetési jelenete, amivel párhuzamosan végignézhetjük a xenomorph iszonyatos születését: az eredetiben egy élő, nyüszítő és vonagló kutyából kel ki a szörnyeteg, és ez az imával, a lángoló kohóval, Ripley bevérzett szemével és Elliott Goldenthal grandiózus muzsikájával a film egyik legerősebb és legdrámaibb pillanata. Az újravágott verzióban azonban egy ökör teteméből mászik elő a rém, ez már önmagában tompítja a születés/újjászületés retorikáját, és a jelenet végén pedig eliszkol, mint egy játékos kismacska. Az Alien 3 mozis változatában sem volt túl meggyőző a néhol számítógéppel megrajzolt jószág, de a bővítettben egyenesen röhejes.

 

Hulk

Ang Lee 2003-as filmjében teljesen számítógéppel hozták létre a dühös mokányt, ami akkoriban azért nem volt olyan jó döntés. Különösen, hogy Lee a szuperhős sztori emberi oldalát igyekszik kidomborítani, Bruce Banner tragédiáját, de a Hulk sajnos nem több egy óriási zöld bumburnyáknál, nevetséges fröccsöntött nadrágban.

 

Spawn

A 90-es évek jellegzetes képregényfigurája Spawn, a Pokolivadék. Todd McFairlane teremtménye egy a pokolból visszakerült élőhalott, aki démonokkal, kiborgokkal, gengszterekkel küzd, hajléktalanokat és más szerencsétleneket védelmez, belekeveredik menny és pokol örökös háborújába, a szabadidejében pedig kesereg, és magát sajnálja. A filmváltozat ígéretesnek tűnt, már csak azért is, mert Spawn keszekuszán tekergő láncai és hatalmas, élő köpenye elég jól mutatnak a vásznon - azaz mutattak volna. A végeredmény iszonyú kezdetleges és nagyon művi, a filmvégi pokolbéli csata láttán pedig elképzelni sem tudjuk, hogyan engedhették a moziba, mert a többi trükkhöz képest is borzalmas, ordít róla a befejezetlenség.

 

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Most tekintsünk el attól, hogy milyen is maga a film, mennyire szeretjük, illetve szeretjük-e egyáltalán, de a bemutató előtt Spielberg veszettül ígérgette, hogy jórészt praktikus trükköket fog használni, hogy ezzel is felidézze a korábbi részek hangulatát. Nos, ez olyannyira nem valósult meg, hogy a kifejezetten rossz CGI agyonnyomja a látványt, különösen a majmos-lengedezős jelenet a kínos. Az üldözés viszont, amibe beágyazták, nagyon jó, méltó a sorozat legjobb hagyományaihoz.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu