A születésnapos Csányi Sándor 10 legjobb filmje

Legjobb filmjeivel köszöntjük a 30 éves PORT Nagy Film kezdeményezésének arcát, Csányi Sándort!

I Love Budapest (2001)

A film főhőse két fiatal pár. Anikó (Hámori Gabriella) Mikivel (Csányi Sándor), Móni (Kovács Martina) Krisztiánnal (Lengyel Tamás) találja meg az összhangot. Hogyan boldogulnak a modern világban, az ezredforduló Budapestjén? Útkeresésükről, jó vagy rossz döntéseikről, azok következményeiről szól ez a szórakoztató, életvidám történet, amelyben az is kiderül, hogy ki és miért hallgat a szívére, vagy éppen a zsebére. Az azóta főleg producerként dolgozó Incze Ágnes első filmje, ami az alábbi linken egészben nézhető meg, rögtön díjat nyert a 32. Magyar Filmszemlén. A hátul szakadt alsógatyában fürdőző Csányi Sándor látványa örök élmény – ha maga a jelenet nem is olyan kellemes!

 

Kontroll (2003)

A film a mese és a valóság speciális keveréke. Van a fenti világ, valahol ott, a mozgólépcsőn túl, és a lenti világ, itt lent, a sínek között. A történet főszereplője egy furcsa és titokzatos fiatalember, Bulcsú (Csányi Sándor), az ellenőr, aki a fenti világhoz tartozik, ahol sikeres volt valamikor, ma azonban az alagútban kísérti a sorsot és vezeti kis ellenőr csapatát. Az utazók és a jegyellenőrök drámai, de legtöbbször komikus viszonya, egy kegyetlen gyilkoló gép, aki utasokat lök a metró elé, és a metróvezetőség emberei, akik számára csak egyetlen fontos szempont létezik, az utasok metróba vetett hite. A Kontroll műfajilag besorolhatatlan: sötét vígjáték, egzisztencialista dráma, love story és misztikus thriller egyben, túlmutatva saját részein. Ez a film csinált sztárt Csányi Sándorból és ágyazott meg Antal Nimród hollywoodi karrierjének.

Forrás: RTL

 

Mennyire ismered a 20 éve bemutatott Kontrollt? - KVÍZ!

Kerek 20 éve mutatták be a valaha készült egyik legnépszerűbb, legkülönlegesebb magyar filmet, Antal Nimród Kontrollját, amely egy szedett-vedett BKV ellenőrbrigád kalandjait követi végig. Te vajon mennyire ismered a filmet?

Tovább

 

Állítsátok meg Terézanyut! (2004)

Kéki Kata (Hámori Gabriella) csinos, vonzó nő, ahol megjelenik, mozdulnak rá a férfiak, bár van megbízható barátja is, Marci (Elek Ferenc), aki már alig várja, hogy vőlegénnyé, férjé, sőt családapává léptessék elő. Minden készen áll a sikeres élethez, amely azonban egyre késik. Kéki Kata ugyanis egyáltalán nem boldog mindattól, amit a szeszélyes sors az ölébe csöppentett. Vitathatatlan adottságai ellenére ugyanis ebben a szép, ifjú, ámde mégis érettnek mondható korban neki nincs se igazi munkája, se igazi szerelme. Szorgalmasan jár állásinterjúkra, és legalább ilyen szorgalmasan próbálkozik különböző férfiakban meglelni az igazit. Először Fonyóban (Hujber Ferenc), aztán Dávidban (Csányi Sándor), utóbb Tamásban (László Zsolt). A Rácz Zsuzsa bestsellere alapján készült filmben állt rá Csányi Sándor a számára oly sikeres romantikus vígjáték időszakra.

Forrás: Duna Televízió

 

Csak szex és más semmi (2005)

Dóra (Schell Judit), a csinos dramaturg egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége van. Legjobb barátnője, a szintén állandó szerelmi problémákkal küzdő Zsófi (Dobó Kata) tanácsára hirdetést ad fel. És innentől kezdve nincs megállás! Feltűnik egy sármos színész Tamás személyében (Csányi Sándor) és egy sikeres zeneszerző (Seress Zoltán), és máris összegabalyodott minden. De aztán, ahogy az már csak lenni szokott, bekopog az ajtón a szerelem – hogy rögtön kimeneküljön az erkélyre. Goda Krisztina hihetetlenül sikeres romkomja évekkel később szült is egy két évadot megélt tévésorozatot, a Csak színház és más semmit (2016).

 

Megunhatatlan vígjátékok lányoknak, asszonyoknak!

A terhes kiscsaj, a nem terhes, de arra hajtó szingli dramaturg meg a link barátnője, és a nők nyelvét értő és beszélő reklámguru sokadik nézésre is megnevettet, ha hagyjuk!

Tovább

 

Rokonok (2005)

Szabó István filmje Móricz Zsigmond regényének második filmadaptációja. Kopjáss Istvánból (Csányi Sándor) Zsarátnok főügyésze lesz a korrupt Makróczy (Gesztesi Károly) ellenében. Kopjáss tiszta ember. A zsebe üres, de a feje tele van szép, világmegváltó álmokkal. A főügyészi pozícióval azonban nemcsak jóra fordítható hatalom jár, hanem egy jó nagy adag disznóság, a sertéstenyésztő és sok-sok rokon. A rokonok egy része nyakig benne van a sertéshizlalda panamában, a másik része meg nagyon szeretne bekerülni valami jó zsíros panamába. Kopjáss kicsit beleszeret a hatalomba, és nagyon beleszeret egy rokonába. S végül elbukik, mert nem lehet valaki rokon és nem rokon egyszerre. De ő legalább levonja a konzekvenciát.

Forrás: InterCom

 

Szabadság, Szerelem (2006)

1956 - Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, a melbourne-i olimpiára készülnek. Ám a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi (Fenyő Iván) és barátja, Tibi (Csányi Sándor) belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme Vikin (Dobó Kata), a harcias műegyetemista lányon, és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is. És ilyenkor válik el, kit miből faragtak – Tibit kevésbé erős anyagból.

Forrás: InterCom

 

Poligamy (2009)

András (Csányi Sándor) többre hivatott szappanopera-szerző, Lilla (a tragikusan fiatalon elhunyt Tompos Kátya) tanársegéd az egyetemen. Öt év együttjárás után végre közös lakásba költöznek, ez azonban nem várt próbatétel elé állítja kapcsolatukat. Lilla ugyanis szeretne igazi fészket rakni, feleségként gyereket szülni, ám András még nem készült fel erre. A férfit sokkolja, amikor Lilla bejelenti, hogy terhes. Ráadásul a munkából hazatérve egy ugyancsak Lilla nevű, ám vadidegen nő fogadja a lakásban. Felocsúdni sincs ideje, másnap egy másik ismeretlen Lilla mellett ébred, amelyet újabb Lillák követnek – köztük ott van Csányi Sándor felesége, Tenki Réka is. A barátja, Kornél (Mészáros Béla) szerint András megőrült.

Forrás: Skyfilm

 

Kaland (2011)

Sipos József furcsa módon alig ismert Márai Sándor feldolgozásának hősei Dr. Kádár Péter (Gerd Böckmann) professzor minden tekintetben sikeres. Karrierje szárnyal, fiatal felesége, Anna (Marozsán Erika) pedig irigylésre méltóan gyönyörű. Tökéletes élete épp azon a napon hullik darabjaira, amikor kinevezik a legnevesebb klinika vezetőjévé. A professzor nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája, fogadott fia, Zoltán doktor (Csányi Sándor) szökésre készül Annával. Az ígéretes kaland azonban váratlan fordulatot vesz. A professzor súlyos alkut köt Zoltánnal, amely mind a három ember életét végérvényesen megváltoztatja.

Forrás: PCN Filmprodukciós Kft.

 

Coming out (2013)

Erik (Csányi Sándor) az egyik legismertebb magyar meleg személyiség, rádiós műsorvezető. Nyíltan vállalja másságát, és küzd a homoszexuálisok jogaiért egy olyan országban, ahol mindig is háttérbe volt szorítva ez a kérdés. Az elmúlt öt évben Erik boldog párkapcsolatban élt a kedvesével, Balázzsal (Karalyos Gábor), és most arra készül, hogy összeházasodnak. Egy baleset következében azonban szokatlan változást észlel magán: vonzódni kezd a kezelőorvosához, a doktornőhöz (Tompos Kátya), aki elgázolta. A kórházból kikerülve zavarodottsága fokozódik. Orosz Dénes egy kényes témát járt körbe kissé kommersz, de kétségkívül hatékony módon, Mucsi Zoltán pedig ellopta a show-t a nagyszájú, homofób szomszédként.

Forrás: Hungaricom

 

Örök tél (2018)

1944 decemberében orosz katonák elsősorban német származású nőket gyűjtenek be egy dél-dunántúli kis faluban. Azt mondják, dolgozni viszik őket három hétre. Irén (Gera Marina), a sváb fiatalasszony - akinek férje valahol a fronton harcol - kislányát és szüleit hátrahagyva sorstársaival nekiindul az ismeretlennek. Bevagonírozzák őket, és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik táborában találják magukat, ahol embertelen körülmények között dolgoznak. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén megtetszik egy fogolytársának, a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak (Csányi Sándor), akinek az életét is köszönheti. A férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, melynek épp úgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Szász Attila filmje remek lehetőséget biztosít a rendszerint jófiúkat alakító Csányinak, hogy egy erkölcsileg a szürke zónában mozgó karaktert játszhasson el.

Miért nem adják moziban? – Örök tél

A Gulágra hurcolt hazai sváb nők történetével a Szász Attila és Köbli Norbert alkotópáros egyrészt szintet lépett korábbi tévéfilmjeikhez képest, másrészt miért nem került filmforgalmazásba ez a mű?

Tovább

 

Forrás: Duna Televízió

 

Végeredmény