A történet nélküli történetek embere - Jim Jarmusch 68

„Az életnek nincs cselekménye, miért kellene a filmeknek vagy a fikciónak?” – tartja Jim Jarmusch filmrendező, az amerikai függetlenfilm egyik legnagyobb alakja, aki ma ünnepli 68. születésnapját.

Van az úgy, hogy pontosan tudjuk, mikor, hol, kivel és hányszor láttuk bizonyos rendező bizonyos filmjeit, és melyiket akarjuk újra megnézni. Jim Jarmusch minden kétséget kizáróan ilyen rendező, álljon itt néhány nagy film az életműből: Florida, a paradicsom, Éjszaka a Földön, Mystery Train, Törvénytől sújtva, Halott ember, Szellemkutya, Kávé és cigaretta, Hervadó virágok, Halhatatlan szeretők, Paterson.

 

Munkáiban élet és film alig-alig szétválasztható. Fogékony a New York-i alternatív kultúra, a japán és az európai újhullámok iránt, de legalább ennyire érdeklik az amerikai popkulturális toposzok, úgymint vámpírok, zombik, westernhősök, rocksztárok.

Történetei néha túlságosan is valódiak, azaz kevésbé sűrítettek, és ahogy az életben is gyakran megesik, mozaikdarabjai nem mindig állnak össze logikus egységgé.

Különös, lakonikus humorára talán a csendes, néhol ezotériába hajló egyszerűség a legjellemzőbb, filmjei mintha a semmiből jönnének és a semmibe tartanának, katarzist pedig ritkán kínálnak. Legalábbis nem úgy és nem akkor és nem egyértelműen.

A filmművészetet mindig is a hozzá hasonló „rögeszmés” különcök újították meg, sajátos jelentéshálót fonva alkotásaik köré. Ahogy a keleti-part nagy rendezői próbálták, ő is távol tartja magát Hollywoodtól, életműve, és annak minden egyes darabja egyedi, szinte költői világot teremt. A hangsúly nála (is) a történetről annak elmesélésére, a motívumokra terelődik át. Töredékes, epizodikus szerkesztése, minimalista elbeszélésmódja lebegő könnyedséget ad a filmjeinek (akár egy vers strófáinak). Érződik, hogy jobban bízik az intuícióban, mint az analitikus gondolkodásban. Elmondása szerint ő maga is sokszor inkább érzi, mintsem érti a saját filmjeit, hiszen képtelen kívülről látni azokat.

 

A Columbia Egyetemen újságírást, irodalmat és művészettörténetet tanult, majd Párizsban filmkészítést. Ezer szállal kötődik az európai filmművészethez, akár európai filmesként is gondolhatnánk rá, hiszen szinte minden filmjében volt európai pénz és alkotó. Wim Wenders fedezte fel, az ő „köpönyege alól bújt elő” és robbant be a szerzői film legnagyobbjai közé már egészen fiatalon, a nyolcvanas évek közepén. Ugyanakkor ízig-vérig amerikai is, és viszi tovább a túlsó partra az amerikai függetlenfilm hagyományát: megidézi Cassavetes szellemét (bár teljesen másképp szenvedélyes), ahogy George A. Romero, David Lynch, vagy a korai Terence Malick világát is. Hatása a mindenkori szerzői filmre - köztük az új amerikaira is - elvitathatatlan, például Richard Linklater, Noah Baumbach, vagy Benh Zeitlin világára.

Ő maga a Szent Johannától Billie Eilishig, Godardtól Warholig terjedő mátrixban határozza meg művészi élményeit,

különös hangsúllyal a zenén, hiszen az avantgárd jazztől a hip-hopon át a kortárs kísérleti fúziókig minden érdekli. Fiatalon egy punk zenekar billentyűse volt, és a mai napig részt vesz zenei kollaborációkban, videoklipeket forgat, filmzenét ír. Így már könnyen érthető rajongása Neil Young, Iggy Pop, Tom Waits, vagy John Lurie iránt, két filmjét is egyértelműen a zene- és a várostörténet inspirálta, New Orleans a Törvénytől sújtva, Memphis a Mystery Trainben jelent meg. Neil Youngról és Iggy Popról dokumentumfilmet is készített.

 

 

„Nehéz úgy eltévedni, ha nem tudod, hová mész”

– összegzi az alkotás folyamatát, amelyben a legtöbb örömét a forgatásban leli, mégis úgy tartja, hogy minden a vágószobában dől el. Az írás magányos „csábítás” és nagy koncentrációt igényel, ezért sokszor karakterekben, színészekben kezd el gondolkodni, és nekik, rájuk írja a történeteit. A forgatásokat inkább anyaggyűjtésnek tekinti, és bevált szerzőifilmes hagyomány szerint, nem ragaszkodik mindenáron a forgatókönyvhöz: bízik a szituációban, az improvizációban, és nem szereti, ha a színészei önmagukat ismétlik. Jól ismeri a vidéki Amerikát, hiszen az Ohio állambeli kisvárosban, Akronban született, választott városa New York, a metropolisz, ahol egyetemista kora óta él. Az elmúlt évet, a pandémia időszakát többnyire Hudson Valley-béli erdei házában töltette, de hiába kereste a nyugalmat, bevallása szerint nem igazán ment neki az írás, inkább a zene felé fordult.

 

 

Visszanézve pedig lendületes a pályája, két-három évente újabb és újabb filmekkel jelentkezik. Már a kezdetekben eredeti koncepciókkal és őrültnek tűnő alaphelyzetekkel indított (Florida, a paradicsom, Törvénytől sújtva), hogy aztán később a műfaji kliséiben, western, bérgyilkos, vámpír és zombi filmjeiben is így tegyen. Közben olyan gyöngyszemek is elkészültek, mint a Kávé és cigaretta (benne Roberto Benigni, Cate Blanchett, Iggy Pop, vagy Tom Waits), vagy a cannes-i nagydíjas Hervadó virágok, Bill Murray élete egyik, ha nem a legjobb alakításával, és a semmihez sem hasonlítható költői opusz, a Paterson, Adam Driver és Golshifteh Farahani főszereplésével.

 

 

Jarmusch egyszerűsége persze látszólagos. Elbeszélői stílusa bár lírai és merengő, közben mégis stilizált. Játékosan ironikus, sokszor abszurd és groteszkbe hajló is tud lenni. Ha jobban odafigyelünk, szinte „rímszerűen” köszönnek vissza kedves témái, úgymint az utazás, városok, sodródás, költészet, zene (kávé és cigaretta); beállításai, színészei és színei, például a fekete-fehér iránti makacs rajongása, még a színes filmjeiben is. Szeret barátokkal dolgozni, visszatérő alkotótársainak számít Roberto Benigni és felesége Nicoletta Braschi, Bill Murray, Tilda Swinton, Adam Driver, vagy Chloë Sevigny és Tom Waits is. Nőalakjai finomak, kevésbé, vagy nem a „megszokott módon” felforgatóak, játszott nála a fiatal, a zenei pályára lépő Bálint Eszter, akárcsak az induló Winona Ryder, vagy Cassavetes özvegye, Gena Rowlands is, legutóbb Selena Gomezt „fedezte fel” magának. Több filmjét is a különleges képi világáról ismert holland operatőr, Robby Müller fényképezte, visszatérő vágója volt Melody London és Jay Rabinowitz.

 

Filozofikus filmkészítése, minimalista, visszafogott kompozíciói elütnek az álomgyár logikájától. Történet nélküli történetei kilépnek az időből és a transzcendens felé törnek, a mindig friss szellemi utazás, és az időtlen képzelgések ígéretével.

 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu