Adam Driver orális szex közben is tud énekelni

Ezt a tudományát Leos Carax új filmjében mutatja be. Az élményről Marion Cotillard mesélt.

Azt már látatlanban is lehetett sejteni, hogy a francia művészfilm fenegyereke, Leos Carax nem egy szokványos filmmel fog visszatérni a 2012-es Holy Motors után, és a Cannes-i világpremier után ebben már biztosak is lehetünk.

A világ legpatinásabb fesztiváljának 74. kiadását megnyitó Annette-ben Adam Driver egy stand-upos humoristát alakít, aki menthetetlenül beleszeret a Marion Cotillard alakította világhírű operaénekesnőbe. Majd gyerekük születik, a címbeli Annette, és az életük fenekestől felfordul.

Az előzetest áprilisban mutatták be, abból már kiderült, hogy a rendezőtől megszokott szürreális-bizarr őrületre számíthatunk, és Marion Cotillard nyilatkozata a világpremiert megelőző sajtótájékoztatón ezt meg is erősítette. A francia színésznő elmesélte, hogy komoly kihívás volt a forgatás, ugyanis élőben kellett énekelniük. A musicalek esetében megszokott, hogy a színészek előre felveszik a dalaikat, és a forgatáson csak playbackkelnek, de Carax ragaszkodott hozzá, hogy valóban énekeljenek. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Cotillard-éknak néha egészen extrém testhelyzetekben kellett dalolniuk – például orális szex közben. A színésznő meg is dicsérte Adam Drivert, amiért sikerült ezt a feladatot megoldania.

Amikor valaki mozgás közben, kifacsart pozitúrákban énekel, akkor a hangjának tónusa is megváltozik, de a rendezőt ez nem zavarta, sőt Cotillard szerint direkt azt szerette volna, hogy a színészek hangja eltorzuljon, és így valóságosabbnak hasson a szituáció. A színésznő kitért arra is, hogy

„soha nem látjuk dugni az embereket a musicalekben, vagy hogy hétköznapi dolgokat csinálnának,”

úgyhogy, aki felkészületlenül nézi meg az Annette-t, az meg fog lepődni, itt ugyanis előfordulnak hasonló dolgok.

Érdekesség, hogy a történet az amerikai Sparks együttes tagjainak fejéből pattant ki, és a forgatókönyvet is a testvérpár, Ron és Russell Mael jegyzi. Egyik leghíresebb számukat, a When Do I Get to Sing My Way-t annak idején a hazai rádiók és zenetévék is játszották. És épp idén készült róluk egy dokumentumfilm Edgar Wright rendezésében. 


via: Independent