Amikor a saját apádtól lopsz, de nem haragszik érte senki

A Fekete telefon című kamaszhorror/pszichothriller Stephen King és a Stranger Things világában merül el, csak ezúttal King fia, Joe Hill novelláján keresztül. Kritika.

Miközben a Netflixen ezerrel tombol a Stranger Things-láz, újabb kertvárosi biciklis gyerekcsapat összecsapását követhetjük a gonosszal – a természetfeletti azonban ezúttal máshogy kerül a képbe, nem a sötét, ellenséges erő formájában. A Fekete telefon ugyanis egy 13 éves fiúról, Finney-ről szól, akit nem véletlenül emlegetnek Finn helyett a becenevén, és akit egy nap elrabol a környéken garázdálkodó, már egy sor kiskamaszt és tinédzsert meggyilkoló pszichopata őrült.

Mivel az áldozatokat megkínzásuk és megölésük előtt még jó pár napig egy hangszigetelt pincében tartja fogva a Portyázónak elnevezett rémisztő álarcos figura, pontosan ennyi idő áll a támadás, sőt visszatámadás helyett mindig inkább a visszavonulást, saját maga szerint gyáva megfutamodást választó főhős rendelkezésére, hogy

életében talán először (és benne van a pakliban, hogy utoljára) szembeszálljon az őt üldöző ellenséggel.


Ebben pedig – és itt érkeztünk el a természetfeletti jelenlétéhez a filmben – nem mások lesznek a segítségére, mint a Portyázó korábbi, már meggyilkolt áldozatai, pontosabban azok szellemei, akik a címbeli, a hálózatról már lekötött, elvágott zsinórú telefonkészüléken keresztül veszik fel a kapcsolatot Finney-vel. A gyerekek összefogásának motívuma pedig, akár a síron túlról is, nemcsak szívbe markolóan szép ötlet, de ez az a pont, ahol a Fekete telefon rácsatlakozik a kingi örökségre – amit ebben az esetben nyugodtan vegyünk szó szerint.

Joe Hill, a horrorpápa, Stephen King 1972-ben született fia annak ellenére, hogy már saját jogán is népszerű írónak számít (bár elsősorban nem regényeivel, hanem Locke & Key című, a Netflix által sorozat formájában feldolgozott képregényével szerzett nevet magának), egészen gátlástalanul merít a kingi világból:

bár az ő esetében ezt talán nem is lehet lopásnak nevezni – minden bizonnyal a DNS-ében hordozza a jól ismert Stephen King-i fogásokat

(és egyébként apjával közösen is írtak már három elbeszélést, az egy kötetben megjelent A magas fűbent és a Teljes gázzalt, illetve a kiadatlan But Only Darkness Loves Me-t).


Hill novellája elsősorban az Állj ki mellettem! (filmadaptációja, az Állj mellém! címén talán jobban ismert) című King-kisregényt, és King regényét, az Azt idézi meg (utóbbit még erősebben), azaz a szerzőnek azokat a munkáit, amelyekben egy alávetett gyerekekből álló csoportnak egyszerre kell megküzdenie saját számkivetettségével, illetve az ebből fakadó, a kortárscsoport többi tagja felől érkező bántásokkal, piszkálással és valami ősi, a kollektív tudatalattiból táplálkozó rettenettel.

A kingi világ megidézésére és a Fekete telefonnak elsősorban az Azzal való erős hasonlatosságára pedig a filmverzió készítői

még jobban ráerősítenek,

és olyan, a legtöbb nézőben élénken élő, ikonikussá vált képekkel dolgoznak, mint a bohócok és a gyilkos bohócok által is előszeretettel használt lufi motívuma (csak itt piros helyett fekete léggömbök válnak kulcsfontosságúvá), az éles, cápaszerű fogak (Pennywise-tól eltérően azonban a Portyázónak nem sajátjai ezek a borzalmas rágószervek, csupán egy maszkot rak magára, hogy félelmetesnek tűnjön) vagy épp egy gyerek által viselt sárga esőkabát-színes gumicsizma kombó (a Fekete telefonban is a főhős testvére hordja).


Egy önreflexív húzással egyébként Hill és a filmalkotók utalást is tesznek a szülő és gyerek között fennálló genetikai örökség meglétére: a főhős, Finney és kishúga, Gwen bántalmazó, alkoholista apja mindennél jobban fél tőle, hogy a gyerekek is örökölték az anyjuk skizofréniáját – mivel a lány is hangokat hall és furcsa álmokat lát; és mint később, a legjobb pillanatban kiderül, a fiú is. Ahogy talán már ennyiből is látszik,

a Fekete telefon a várakozásokhoz képest megdöbbentően komolyan foglalkozik olyan súlyos témákkal, mint a mentális betegségek, a bántalmazás, a családon belüli erőszak, az alkoholizmus, a bullying,

és ami még megdöbbentőbb, mindezt úgy ábrázolja lélektanilag hitelesen felépítve, hogy alatta marad a 2 órás játékidőnek (egészen pontosan 102 perc hosszú). Sőt, az alkotók még arra is képesek voltak odafigyelni, hogy a főhősökön kívül a mellékfigurákat is empatikusan ábrázolják – na nem mintha cél lenne a bántalmazók indítékait elfogadtatni, de jó példa a pszichológiai hitelességre a már említett apa figurája.

A Portyázót alakító Ethan Hawke-kal már a minden idők egyik legfélelmetesebb horrorfilmjében, a Sinisterben is együtt dolgozó Scott Derrickson forgatókönyvíró-rendező több horror (Hellraiser: A pokol démonjai, Ördögűzés Emily Rose üdvéért, Távozz tőlem, Sátán!) megrendezésével tett szert rutinra a műfajban, most viszont azt a bravúrt valósította meg, hogy a lélektani motivációk mellett maga a cselekmény is lassan építkezik,

a Fekete telefon mégis végig lebilincselő és félelmetes marad.

Horrorrajongók viszont jó, ha felkészülnek rá, hogy Derrickson és Hill munkája inkább csak a természetfeletti jelenléte miatt horrorfilm, inkább pszichothrillerként működik, ezenkívül – ahogy az talán az eddigiekből már kiderült – egy nagyon szép felnövéstörténet is rejlik benne. Hiszen akár legyőzi végül Finney a rémet, akár nem, mindenképpen felnő a feladathoz, és átlépi a saját árnyékát; megdicsőülése pedig vigaszt nyújthat minden gyereknek, akit bántanak a társai. És abban a tekintetben persze ne legyen kétségünk, hogy mindez végig nagyon ijesztő – ahogy a(z egyébként szintén egy gyerekcsapat és a természetfeletti gonosz erő találkozásáról szóló) Locke & Key sorozatverziójának kritikájában a PORT.hu kritikusa olyan találóan megfogalmazta: „

ha Stephen King a horror Istene, akkor a fia, Joe Hill a zsáner Jézusa!”

 

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu