Anna – Luc Besson megint bérgyilkosnőre gerjed

  • Vízer Balázs

Besson profi iparosmunkát végzett, de ezzel az erővel valamelyik betanított rendezőjére is rábízhatta volna a KGB-nek dolgozó szép, orosz bérgyilkos lány történetét, aki izgalmas és szép, de ennél nem sokkal több.

Generációjának talán legtehetségesebb francia filmese, Luc Besson (Élethalálharc, A nagy kékség, Az ötödik elem) egy ponton, valamikor az ezredforduló előtt rájött, hogy sokkal jövedelmezőbb és kevésbé stresszes producernek és ötletgazdának lenni, mint rendezőnek. EuropaCorp nevű cége azóta számolatlanul ontja a szórakoztató akciófilmeket és akcióvígjátékokat, amiket Besson rendszerint íróként – nem forgatókönyvíróként! – jegyez, azaz a történet vázát ő találja ki, pár mondatban papírra veti azt, a többit pedig az általa felfuttatott olyan rendezők intézik, mint Pierre Morel, Louis Leterrier vagy Olivier Megaton, bár bizonyos időnként maga a mester is rendez. Rendszerint valami nagyon drágát, mint legutóbb a Valerian és az ezer bolygó városa. Besson olyan elképesztően termékeny, hogy szerintem akkor is kiugrik három filmterv a fejéből, amikor a vécén ül, vagy, ha ebéd után csuklik egyet, az asszisztense elégedetten nyugtázza, hogy készül a következő sikerfilm.

Persze a nagy kérdés mindig az, hogy a mennyiség a minőség rovására megy-e? Nyilván igen, mert a hírek szerint az EuropaCorp komoly anyagi gondokkal küzd, részben a Valerian komoly bukása miatt, de az is lehet, hogy a Besson-formula kezd már megkopni. Merthogy Luc egy ideje mindig formulával dolgozik, rendezései is mindig ugyanarról szólnak: egy-egy erős nőről, aki számos kalandon át állja meg a helyét a férfiak világában. A teljesség igénye nélkül ilyen a Nikita (1990), a Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz (1999), az Adéle és a múmiák rejtélye (2010), a Lucy (2014), illetve a Valerian is, és persze ilyen új munkája, az Anna is, ami történetében visszakanyarodik a lista első filmjéhez, a Nikitához. Hősnőnket ugyanúgy lepukkant drogosként ismerjük meg, mint annak idején Anne Parillaud karakterét, és a rendőrség itt is lemészárolja azt a kretén bandát, akikkel lóg, neki pedig felajánlják, hogy egy titkos szervezet tagjaként megúszhatja a dolgot, ha nekik dolgozik. A titkos szervezet ezúttal a KGB.

Hősnőnk, Anna (Sasha Luss) úgy mond igent a visszautasíthatatlan ajánlatra, hogy beszervezője (Luke Evans) megígéri neki, öt évnyi munka után elengedik, mehet isten hírével, amit a magas intelligenciája, nyelv- és sakktudása miatt kiválasztott lány valamiért el is hisz. És a kiképzés után, amit a film nagy bölcsen nem is mutat – ezt a nemrég nálunk is bemutatott Vörös verébben és egy sor másik filmben már megtették – hősnőnk megkapja első megbízását: Párizsban dolgozó topmodellként először egy orosz oligarchát kell likvidálnia, majd egy sor más célpontot is, és egyre biztosabbá válik, hogy a KGB nem hogy nem fogja elengedni, de tartótisztje (az itt kissé komikus Helen Mirren) egyre nehezebb küldetéseket bíz rá, miközben munkájára (Cillian Murphy) felfigyel egy amerikai elhárító tiszt is. Nyilván lassan ideje lesz lezárni ezt az életet, de vajon hogyan?

Az Anna története minden, látszólag cseles fordulata ellenére egyszerű, mint a bot, ami nem is baj, hiszen nem is ígértek nekünk többet. Anna csábít, öl, majd újra csábít, miközben taktikázik a túlélése érdekében, aminek nyilván újra és újra része maga a csábítás is. Nagyon sok csábítást látunk, ami azért meglepő, mert maga a film meglepően aszexuális – ki tudja, miért, de Besson sosem hajtott az erotikára -, és elég sok a gyilkolászás is. Rendezőnk ebben viszont profi, az akciójelenetek tényleg parádésak, bár a modellből lett színésznőnek, Sasha Lussnak nagyon erős fenntartásokkal vagyok hajlandó elhinni, hogy törékeny alkatával képes egyszerre féltucatnyi vagy több testőrt, rendőrt vagy kommandóst elintézni, még úgy is, ha közben a hitelesség kedvéért rendesen kap ő is. Sok minden mást viszont hajlandó vagyok elhinni neki. Bár nyilvánvaló, hogy színésznőként nincs különösebben gazdag eszköztára és rutinja, de olyan kisugárzása és eltökéltsége van, ami tökéletesen elég ehhez az egyszerű szerephez és egyszerű történethez.

Van egy jelenet, ahol egy némileg félresikerült és mészárlásba torkolló akció után felveszi a földről, és dacosan a fejébe csapja azt véres, fehér, összetaposott szőrmesapkát, amiben belépett a helyiségbe, ami az ő fénypontja a filmben, és ez egy kicsit visszahozza a régi Bessont is, aki elegáns belső poénként Anna álruháiban visszahozza korábbi hősnőit is. Bár a párbeszédek néha kicsit megbicsaklanak, és még a laikusnak is nyilván feltűnik, mennyi modern kütyü látható egy, az 1985 és 1990 között játszódó filmben, de Besson nagyjából mindent jól csinál. Csak talán kicsit túlságosan is biztosra ment, nem kockáztatott, maradt a formulánál, és a formula önmagában nem túl izgalmas dolog.

Értékelés: 7/10