Az Aquaman tisztára olyan lesz, mint a Star Wars!

Mármint a külön, ún. szóló Aquaman film, és mármint a legelső Star Wars trilógia, legalábbis ezt állítják a színészek, és ezzel ösztönzi őket a rendező, a horrorfilmes James Wan.

justice League

A „metahumán” Auqaman, Atlantisz trónjának örököse kétszer is meglátogat minket a közeljövőben: ő lesz ugyebár az idén novemberben érkező Az Igazság Ligája egyik főhőse, Batman, Wonder Woman, Cyborg, The Flash és persze Superman fegyvertársa, és lesz saját filmje is. Ami furcsa lesz. Részben azért lesz furcsa, mert a most készülő összes szuperhős filmmel ellentétben a jelek szerint nem lesz átjárás a DC filmes univerzumának többi karaktere számára – bár hősei más dimenziókba biztosan átlátogatnak majd -, és azért is különös lesz, mert egy egészen más filmhez kezdték mostanában hasonlítgatni.

Aquaman

Nemrég adott interjút a kínai szupersztár, Kudi Lin, akit a nem éppen sikeres Power Rangers film Fekete Rangereként ismerhetünk, amelyben meglepő kijelentést tett. Lin, aki az Amerikában 2018 december közepére tervezett, még éppen forgó szóló Aquaman filmben a főhős szövetségesét, a hadvezér Murköt alakítja, azt állította, hogy a film leginkább a Star Wars világára emlékeztet. Vagyis egész pontosan szerinte a rendező, a főleg horrorfilmek révén ismert James Wan így definiálja a filmet: „"Az a különbség az Aquaman és a többi szuperhősfilm között a DC moziverzumán belül, hogy ez egy szinte teljesen más világban játszódik. A rendezőnk, James Wan elképesztő. Úgy írta le a filmet, mintha a Star Wars a víz alatt játszódna, és ez így is van. Teljesen más fizikai törvények érvényesek rá, egészen mások a fegyverek, a karakterek pedig teljesen egyediek. Egyszerűen szupermenő!"

Aquaman

Mindezt az Arthur Curry-t, vagyis Aquamant játszó, félig hawaii Jason Momoa is megerősítette, aki így beszélt a filmről: „Az benne a klassz, hogy a film egy nagyot csavar azon, hogy mi lehet a vízfelszín alatt, és ehhez egy csomó olyan nagyszerű filmet használ inspirációként, amiket én is imádok, mint Az elveszett frigyláda fosztogatói, a Csillagok háborúja, a Gyűrűk ura vagy A smaragd románca." A forgatás vége felé járó filmet szinte mindenki körbedicséri, és eddig semmiféle fennakadásról – szereplő lecseréléséről, balesetről, egyébről nem érkezett hír, a szereplőgárda pedig nagyon ígéretes.

Aquaman Aquaman kedvesét, Merát Amber Heard alakítja majd, tanácsadója, Nuidis Vulko Willem Dafoe lesz, féltestvére és egyben ellenfele, Ocean Master – na ezt hogy fordítja majd a magyar forgalmazó? – pedig Patrick Wilson, a szüleit pedig Nicole Kidman és Temuera Morrison játsszák, de a legérdekesebb választás Dolph Lundgren szerepeltetése, aki Nereus király. A karakter viszonylag új keletű az Aquaman sztoriban, elsőként 2013-ban jelenet meg, mint az Atlantiszról száműzött xebeliek királya, aki a korábbi történetek alapján borítékolhatóan a rosszak közé fog tartozni – összehasonlításként az igazi főgonosz, a Fekete Manta már 1967 óta keseríti meg a tengerlakó úszóbajnok életét.

Aquaman

 

 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu