Egyre több botrányra hívják fel a figyelmet az Oscar-jelölt film ötletével

A Három óriásplakát Ebbing határában című, Frances McDormand főszereplésével forgatott Martin McDonagh-filmben látott feltűnő megoldással többek közt a hollywoodi pedofília ellen tiltakoznak.

A közelgő Oscar-gála előtt pár nappal, szerdán tűntek fel azok a piros plakátok Los Angelesben, amelyekre a „Mind tudjuk, még sincsenek letartóztatások”, az

„És a legnagyobb pedofilnak járó Oscart kapja...”,

illetve a „Nevezzétek meg őket nyilvánosan vagy pofa be!” mondatokat írták csupa fekete nagybetűvel.

Az ötletet a posztereket kirakó művész, Sabo a Három óriásplakát Ebbing határában című filmből vette, amelyben a Frances McDormand által játszott anya hasonló módon teszi fel a kérdést a helyi rendőrfőnöknek, miszerint miért nem tartóztattak még le senkit haldoklás közben megerőszakolt lányának az ügyében.

A Los Angeles-i akció előtt már egy sor botrányt kavaró ügyben felhasználták a látványos megoldást. A tavaly júniusban több mint hetven halálos áldozatot követelő tűzvész, a londoni Grenfell Tower esetében a hatóságokat a városban cirkáló három teherautóra rakott posztereken az események után nyolc hónappal kérték számon, amiért még nem tartóztatták le a felelősöket.

New Yorkban eközben az ENSZ akciójaként szíriai közbelépést sürgettek, miközben a harcokban elpusztult 500 ezer emberre hívták fel a figyelmet. Miamiban az iskolai lövöldözést követően szólították meg Marco Rubio floridai szenátort, hogy arra biztassák, szigorítson a jelenlegi fegyverviselési törvényeken. De láthattak már piros óriásplakátokat Nápoly és Málta lakosai is: előbbi városban egy bevándorlóellenes képviselő ellen tiltakoztak, utóbbi helyen pedig Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolását kérték számon.

Egyedül a Három óriásplakát Ebbing határábant rendező Martin McDonagh szülőföldjén, az írországi Galway megyében használták dicséretre a plakátozást: ott kelta nyelven gratuláltak az író-rendezőnek, aki a feliratok szerint nemcsak Hollywoodnak, hanem a kis connemarai falunak, Leitir Mealláinnak is a sztárja.

„Nagyra értékelem a polgári engedetlenségnek ezeket a jól szervezett megnyilvánulásait, és el vagyok ragadtatva tőle,

hogy az aktivistákat világszerte így megihlették a Martin filmjében látott díszletek” – nyilatkozta nemrégiben a BAFTA díjátadón a film sztárja, Francis McDormand.


(via BBC)