Elképesztően izgalmas az első filmes gyilkosság története

Az 1895-ös The Execution of Mary, Queen of Scots nemcsak a lefejezés megmutatása miatt volt úttörő. Ez volt az első olyan film, amiben trükkfelvételt alkalmaztak, és ahol férfi alakított női szereplőt.

Manapság már igencsak nehéz elképzelni a filmeket erőszak nélkül. Elvégre a harc az emberi természet része, így valahol logikus, hogy a filmvásznon ábrázolt erőszak szinte egyidős a mozi születésével, és lassan egy 130 éves hagyomány lesz.

Az első mozifilmes gyilkosság koránt sem valami shakespeare-i ihletésű drámai tett volt, de még csak nem is két cowboy párbaja a főtéren délidőben, hanem nettó állatkínzás: az 1894-es Rat Killing című fekete-fehér rövidfilmben láthatták a korabeli nézők. William Kennedy Dickson, a híres feltaláló, Thomas Edison munkatársa rendezte meg ezt a mára már elveszett szkeccset, amelyben egy amerikai patkányterriert megtámad egy csapat kövér patkány, és szegény kutya gyors és borzalmas halált hal (ezek a dramaturgia nélküli, dokumentumfilm-szerű snittek igen elterjedtek voltak a mozgókép hajnalán).

Nem sokkal később, 1895-ben készült egy film, amely már valóban egy ember halálát mutatta be – itt viszont nem öltek meg senkit a készítők, trükkfelvételt használtak. A The Execution of Mary, Queen of Scots (magyarul Stuart Mária kivégzéseként ismert) egy másik Edison-alkalmazott, Alfred Clark rendezésében készült el, és a címéhez hűen valóban az I. Erzsébet királynő trónfosztására irányuló összeesküvéssel vádolt Mária skót királynő 1587-es kivégzését rekonstruálta.

Az egybefüggőnek tűnő lefejezéses jelenet nemcsak az első filmen ábrázolt emberölés, de egyúttal az első trükkfelvétel is, van benne ugyanis egy cseles vágás:

a Máriát alakító színész helyett természetesen a helyére tett bábu nyakán csattant az alabárd, ám a két felvételt olyan ügyesen illesztették össze, hogy a lefejezés mozdulatsora folyamatosnak tűnik.

Ez a vágással és bábuval való trükközés úttörő volt a maga idejében, ráadásul mivel Máriát Edison cégének egyik férfi alkalmazottja, Robert Thomae játszotta, ez volt a filmtörténelem első olyan jelenete, ahol egy férfi játszott el egy nőt.

Alfred Clark lefejezős filmje elsősorban oktatási célokat szolgált volna, azt remélte ugyanis, hogy ha filmre viszi a nagy történelmi eseményeket, azokat majd tananyagként tudja értékesíteni az iskoláknak. Az azonban máig rejtély, hogy a közönség hogyan reagált a The Execution of Mary, Queen of Scots vetítésekor. Ám mivel a Rat Killing filmtekercse megsemmisült, a skót királynő lefejezése felbecsülhetetlen értékű történelmi felvétellé lépett elő, ami izgalmas betekintést nyújt a mozgóképes történetmesélés legelső napjaiba.

(Faroutmagazine.co.uk)