Fantasy, rajzfilm, szexfilm-musical: az Alice Csodaországban a mozivásznon

Születésének 189. évfordulója alkalmából végigvettük Lewis Carroll regényének legismertebb filmes feldolgozásait, 1903-tól egészen napjainkig.

Az Alice Csodaországban első filmes feldolgozása a mozgókép feltalálása után nem sokat váratott magára: Cecil Hepworth és Percy Stow már 1903-ban bemutatták a maguk változatát. Az eredetileg 12 perces alkotásnak mindössze egyetlen kópiája létezik, és a súlyosan károsodott filmszalag restaurálása után 9 perc 35 másodpercnyi hasznos anyagot tudtak nézhetővé tenni.

Az 1910-es váltouat Thomas Edison stúdiójában készült. Ebben már pazar díszleteket, jelmezeket és zömmel elég látványos trükköket láthatunk, a regényből is kevesebb epizódot hagy ki, mint elődje. Vicces, hogy mindkét filmben a Kalapos uzsonnáján résztvevő mormota egy játékfigura, amit aztán nagy dérrel-dúrral igyekeznek begyömöszölni a teáskannába.

Az 1915-ös feldolgozás csaknem egy órás, és az öt évvel korábbihoz képest alig használ trükköket, ez főként maszkokban és jelmezekben erős. A játékidő miatt értelemszerűen jobban kibontja a könyvet, felbukkan például a Dodó, a Hernyó, a Griffmadár és az Ál-Teknőc is, viszont furcsa módon nem szerepelnek a leghíresebb jelenetek: Alice méretváltozásai a nyúlüregbe zuhanása után, illetve a Kalapos eszelős teadélutánja. Az előző filmben egy kivágott karton(?)papírra rajzolva csak a Macska (Kosztolányi fordításában Fakutya) idézte meg Sir John Tenniel zseniális rajzait, itt viszont már a Hercegnő is olyan csúf, mint a regény eredeti illusztrációin.

Az Alice-t játszó Viola Savoy még abban az évben visszatért a folytatásban, ami az Alice Tükörországban történetét dolgozta fel. (Elég béna az elterjedt magyar cím, hiszen, ahogy az eredeti angol címben is Alice a tükör túloldalára megy át, és csak a tükrös szoba tükröződik, a világ többi részének semmi köze hozzá, annál inkább a sakkhoz.)

Később, a 30-as években temérdek feldolgozás született. A klasszikus illusztrációk figuráit idézi meg az 1934-ben készült Betty Boop in Blunderland, amelyben a címszereplő elalszik egy Alice-puzzle fölött, és meg is jelenik a Nyuszi, hogy ezúttal a tükrön át Blunderlandba (kb. elfuserált ország) csalja a magát rendre kacéran illegető Betty-t. Annak izgalmas igazán a rajzfilm, aki ismeri Carroll mindkét Alice-regényét, mert számolatlanul tódulnak elő a történetek ismert karakterei, még a Gruffacsór is megjelenik.

Az alábbi, 1931-es változat csupán azért lehet érdekes, mert a feldolgozások közül ez volt az első hangosfilm. Meglehetősen alacsony költségvetéssel készült, a maszkok, jelmezek sem valami jók, és a nyúlüreget nemes egyszerűséggel kihagyták a történetből: itt a címszereplő meglátja a Nyuszit, utánamegy, és máris Csodaországban bóklászik.

A Paramount Pictures 1933-ban egy nagy költségvetésű, pazar adaptációt küldött a mozikba, és az összes közül talán ez a legjobb. Caroll regényeit szinte lehetetlenség tisztességesen vászonra ültetni, hiszen azoknak messze nem a történet az erősségük. Tulajdonképpen az összes feldolgozásával ez a gond, még a fordításokkal is: mindkét Alice-történet a nyelvvel játszik, temérdek olyan kulturális, politikai, vagy akár csak a mindennapi életre vonatkozó utalással, amit a viktoriánus Angliában élő olvasó érthetett csak. Ha pusztán a történetet nézzük: Alice csomó hülyével találkozik, akikkel hülyeségekről beszélgetnek, néha valaki elmond egy idétlen verset. És ennyi. Nincs is történet. 

A '33-as filmet mégis érdemes megnézni, mert bár fekete-fehér, látványában az 1939-es Óz, a csodák csodáját idézi. A korszak legkiválóbb trükkjei keltik életre Csodaországot, kiváló maszkokkal, pazar díszletekkel és remek dalokkal (és egy éneklő csirkecombbal), a főbb szerepekben pedig olyan színészeket láthatunk, mint W.C. Fields (Humpty Dumpty), Gary Cooper (a Fehér Lovag), vagy a még világhírnév előtt álló Cary Grant (Ál-Teknőc). 

1949-ben a franciák álltak elő egy remek feldolgozással, amiben az élőszereplős filmet mesterien kombinálták a stop-motion animációval. Hagyományos játékfilmként indul a valóságban játszódó részekkel, majd amint Alice Csodaországba érkezik, a címszereplőn kívül minden mást stop-motion animációval oldottak meg, méghozzá fantasztikus ügyességgel.

Walt Disney az 1920-as években még alapanyagnak használta a történetet, Alice Comedies című élőszereplős-animációs sorozatába csupán az alapötletet emelte át (egy kislány egy fura fantáziavilágba keveredik), de 1951-ben bemutatta a regényhez meglehetősen hű egész estés rajzfilmet, a Tim Burton-film melletti legismertebb feldolgozást. A popkultúrában innentől kezdve inkább ez határozta meg a karakterek kinézetét, mint Tenniel illusztrációi.

Kétségkívül, hogy a feldolgozások legérdekesebb darabja az 1976-os pornó-musical. Kristine DeBell, a Playboy 1976. áprilisi számának címlaplánya egy szégyenlős könyvtárosnőt alakít, és az Alice Csodaországban olvasgatása közben álomba szenderül. A mese világában találja magát, csak itt mindenki az élvezeteket hajszolja és meztelenkedik, no meg énekel, Alice pedig kiváló tanárokra talál, hogy levetkőzze szégyenlősségét (meg persze a ruháit). Vicces és meghökkentő ötletekkel van tele a film, az egyik jelenetben például egy darab kő okítja Alice-t, hogyan szerezzen örömöt magának.

Az orosz rajzfilmek mindig is egyedi, gyakran komor hangulatukról voltak híresek, és nem mellesleg még nagyon jók is. Jefrem Pruzsanszkij 1981-ben és 1982-ben mindkét könyvet feldolgozta, méghozzá a korábbiaktól merőben más stílusban és hangulatban.

Jan Švankmajer az egyik legeredetibb animációs alkotó. A látványban és hangulatban a horror határán táncoló filmjeiben többek között rozsdás vasak, kitömött állatok, csontok és mindenféle régi holmi elevenedik meg. 1988-as Alice című filmje nagy vonalakban követi a regényt, de a nyers és nyomasztó stop-motion látvány jócskán át is értelmezi azt.

A legutóbbi nagy mozis feldolgozás Tim Burton 2010-es blockbustere volt, ami úgy folytatta Carroll regényeit, hogy bizonyos jeleneteket át is emelt azokból. Bár látványos (talán túlságosan is), eléggé lebutította az alapanyagot, csupán egy színes-szagos (gyenge) fantasy lett, buggyant szereplőkkel, és  ezt már sajnos a kilúgozott Tim Burton rendezte, az Ollókezű Edward alkotóját már csak nyomokban tartalmazza.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu