Golden Globe 2019: itt a nyertesek teljes listája

A 76. Golden Globe díjátadóra magyar idő szerint hétfő hajnalban került sor, a két házigazda Sandra Oh és Andy Samber voltak.

Vendégfellépőként láthattuk Chadwick Bosemant, Jessica Chastaint, Jamie Lee Curtist és Harrison Fordot. Idén először adták át a Carol Burnett televíziós legendáról elnevezett, tévés életműdíjat, melyet most maga a díj névadója, Carol Burnett kapott.

Kevin Winter/Getty Images

Az idei nagy vesztes a Csillag születik és az Alelnök volt; az előbbi a három jelöléséből csak egyet váltott díjra. Ráadásul ezt a legjobb eredeti dalért vehette át Lady Gaga, nem kapott viszont díjat Bradley Cooper, aki a rendezésért vihette volna haza a trófeát. A Dick Cheney-ről szóló Alelnök című film, melynek főszereplője Christian Bale, hat jelöléséből csupán egyet váltott díjra: Bale lett a legjobb férfi főszereplő a musical/vígjáték kategóriában.

A Bohém rapszódia lett a legjobb film a legjobb dráma kategóriában - (elég érthetetlen, hogy miért pont itt, és miért nem a vígjáték/musical kategóriában), és Rami Malek is megkapta a jól megérdemelt Golden Globe-ot Freddie Mercury megformálásáért.

Kevin Winter/Getty Images

Legjobb eredeti dal

“All the Stars” (Fekete Párduc)

“Girl in the Movies” (Dumplin)

“Requiem For a Private War” (A Private War)

“Revelation’ (Kitörölt fiú)

“Shallow” (Csillag születik) - GYŐZTES

Legjobb betétdal 


Marco Beltrami (Hang nélkül)

Alexandre Desplat (Kutyák szigete)

Ludwig Göransson (Fekete Párduc)

Justin Hurwitz (Az első ember) - GYŐZTES

Marc Shaiman (Mary Poppins visszatér)

Legjobb női főszereplő - minisorozat vagy tévéfilm

Amy Adams (Éles tárgyak)

Patricia Arquette (Szökés Dannemorából) - GYŐZTES

Connie Britton (Dirty John)

Laura Dern (A történet)

Regina King (Seven Seconds)

Legjobb férfi mellékszereplő - minisorozat vagy tévéfilm

Alan Arkin (The Kominsky Method)

Kieran Culkin (Utódlás)

Edgar Ramirez (The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story)

Ben Whishaw (Egy nagyon angolos botrány) - GYŐZTES

Henry Winkler (Barry)

Legjobb televíziós sorozat - Dráma

Amerikaiak - GYŐZTES

Bodyguard

Homecoming

Megszállottak viadala

Pose

Legjobb férfi főszereplő - drámasorozat

Jason Bateman (Ozark)

Stephan James (Homecoming)

Richard Madden (Bodyguard) - GYŐZTES

Billy Porter (Pose)

Matthew Rhys (Amerikaiak)

Legjobb animációs film

A hihetetlen család 2.

Kutyák szigete

Mirai - Lány a jövőből

Ralph lezúzza a netet

Pókember - Irány a Pókverzum - GYŐZTES

Legjobb férfi főszereplő - musical vagy vígjáték sorozat

Sacha Baron Cohen (Who Is America?)

Jim Carrey (Most nevess)

Michael Douglas (The Kominsky Method) - GYŐZTES

Donald Glover (Atlanta)

Bill Hader (Barry)

Legjobb film - dráma

Fekete Párduc

Csuklyások - BlacKkKlansman

Bohém rapszódia - GYŐZTES

If Beale Street Could Talk

Csillag születik

Legjobb női főszereplő - dráma

Glenn Close (The Wife) - GYŐZTES

Lady Gaga (Csiilag születik)

Nicole Kidman (Pusztító)

Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?)

Rosamund Pike (A Private War)

Legjobb férfi főszereplő - dráma

Bradley Cooper (Csillag születik)

Willem Dafoe (At Eternity’s Gate)

Lucas Hedges (Kitörölt fiú)

Rami Malek (Bohém rapszódia) - GYŐZTES

John David Washington (Csuklyások - BlacKkKlansman)

Legjobb film - musical vagy vígjáték

Crazy Rich Asians

A kedvenc

Zöld könyv - Útmutató az élethez - GYŐZTES

Mary Poppins visszatér

Alelnök

Legjobb női főszereplő - musical vagy vígjáték

Emily Blunt (Mary Poppins visszatér)

Olivia Colman (The Favourite) - GYŐZTES

Elsie Fisher (Eighth Grade)

Charlize Theron (Tully)

Constance Wu (Crazy Rich Asians)

Legjobb férfi főszereplő - musical vagy vígjáték

Christian Bale (Alelnök) - GYŐZTES

Lin-Manuel Miranda (Mary Poppins visszatér)

Viggo Mortensen (Zöld könyv - Útmutató az élethez)

Robert Redford (The Old Man & the Gun)

John C. Reilly (Stan & Ollie)

Legjobb női mellékszereplő

Amy Adams (Alelnök)

Claire Foy (Az első ember)

Regina King (If Beale Street Could Talk) - GYŐZTES

Emma Stone (A kedvenc)

Rachel Weisz (A kedvenc)

Legjobb férfi mellékszereplő

Mahershala Ali (Zöld könyv - Útmutató az élethez) - GYŐZTES 

Timothee Chalamet (Csodálatos fiú)

Adam Driver (Csuklyások - BlacKkKlansman)

Richard E. Grant (Megbocsátasz valaha?)

Sam Rockwell (Alelnök)

Legjobb idegen nyelvű film

Capernaum

Lány

Never Look Away

Roma - GYŐZTES

Bolti tolvajok

Legjobb rendező

Bradley Cooper (Csillag születik)

Alfonso Cuaron (Roma) - GYŐZTES

Peter Farrelly (Zöld könyv - Útmutató az élethez)

Spike Lee (Csuklyások - BlacKkKlansman)

Adam McKay (Alelnök)

Legjobb forgatókönyv

Alfonso Cuaron (Roma)

Deborah Davis and Tony McNamara (A kedvenc)

Barry Jenkins (If Beale Street Could Talk)

Adam McKay (Alelnök)

Peter Farrelly, Nick Vallelonga, Brian Currie (Zöld könyv - Útmutató az élethez) - GYŐZTES

Legjobb női főszereplő - drámasorozat

Caitriona Balfe (Outlander - Az idegen)

Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje)

Sandra Oh (Megszállottak viadala) - GYŐZTES

Julia Roberts (Homecoming)

Keri Russell (Amerikaiak)

Legjobb sorozat - musical vagy vígjáték

Barry (HBO)

The Good Place (NBC)

Most nevess! (Showtime)

The Kominsky Method (Netflix) - GYŐZTES

The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)

Legjobb női főszereplő - musical vagy vígjáték sorozat

Kristen Bell (The Good Place)

Candice Bergen (Murphy Brown)

Alison Brie (Glow)

Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel) - GYŐZTES

Debra Messing (Will & Grace)

Legjobb minisorozat vagy tévéfilm

The Alienist (TNT)

The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story (FX) - GYŐZTES

Szökés Dannemorából (Showtime)

Éles tárgyak (HBO)

Egy nagyon angolos botrány (Amazon)

Legjobb férfi főszereplő - minisorozat vagy tévéfilm

Antonio Banderas (Géniusz: Picasso)

Daniel Bruhl (The Alienist)

Darren Criss (The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story) - GYŐZTES

Benedict Cumberbatch (Patrick Melrose)

Hugh Grant (Egy nagyon angolos botrány)

Legjobb női mellékszereplő - minisorozat vagy tévéfilm

Alex Borstein (The Marvelous Mrs. Maisel)

Patricia Clarkson (Éles tárgyak) - GYŐZTES

Penelope Cruz (The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story)

Thandie Newton (Westworld)

Yvonne Strahovski (A szolgálólány meséje)

via Independent

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu