Hollywood 10 legcoolabb nepo babyje

Ők azok, akik valamely (vagy mindkét) híres szülőjük miatt már beleszülettek a sztárságba – de mi most Maya Hawke 25. születésnapja kapcsán azokat gyűjtöttük össze, akik a DNS-ükkel nemcsak a hírnevet, de a tehetséget is örökölték.

Nico Parker (Thandiwe Newton lánya)

A Mission: Impossible 2. és a Westworld sztárjának kislánya még csak pár éve, 15 évesen debütált a Dumbó Tim Burton által jegyzett, élőszereplős verziójában, majd játszott A harmadik nap című HBO-sorozatban, és volt egy kisebb szerepe a Hugh Jackman főszereplésével készült sci-fi noirban, az Új múltban is (amelyben egyébként Thandiwe Newton is szerepelt). Tehetségéről azonban idén győződhettünk meg igazán, amikor a The Last of Us című posztapokaliptikus szériában a Pedro Pascal által alakított főhős kamasz lányát formálta meg, egyszerre szívszorítóan és meggyőzően.

A család a Dumbó premierjén. Forrás: Stuart C. Wilson / Getty Images


Ilyen előzmények után nem is csoda, hogy

nemrégiben őt választották az Így neveld a sárkányodat most forgó élőszereplős verziójának női főszerepére.

A jelenleg még mindig csak 18 és féléves lány édesapja egyébként szintén szakmabeli: ő Ol Parker forgatókönyvíró-rendező, aki direktorként olyan filmeket jegyez, mint a Most jó, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba vagy a Beugró a Paradicsomba, ezenkívül olyan filmeknek írta a scriptjét a már említettek mellett, mint a Keleti nyugalom-mozik vagy A fiú, akit Karácsonynak hívnak.


Zoë Kravitz (Lisa Bonet és Lenny Kravitz lánya)

Semmi csodálkozni való nincs benne, hogy Zoë Kravitz már coolnak született, hiszen édesanyja a legtöbbünk számára elsősorban a Pop, csajok satöbbiből ismert Lisa Bonet, édesapja pedig Lenny Kravitz zenész. Zoë Kravitz azonban abszolút a saját jogán lett híres a nagy áttörést hozó 2011-es X-Men: Az elsőkkel. Már előtte is feltűnt egyébként kisebb szerepekben a nagyvásznon (Ízlések és pofonok, A másik én, Nyomás alatt) és a kisképernyőn (Kaliforgia), azóta viszont, immár 34 és félévesen

kifejezetten impresszív filmográfiát tudhat magáénak,

olyan produkciókkal, mint a Mad Max – A harag útja, a Legendás állatok-filmek, a Hatalmas kis hazugságok című sorozat, a Kimi vagy a Batman.

Forrás: Kevork Djansezian / Getty Images

 

Maya Hawke (Uma Thurman és Ethan Hawke lánya)

Híres szüleik kiköpött másai ezek a sztárgyerekek! című összeállításunkban már egyszer rácsodálkoztunk, mennyire hasonlít a Stranger Things harmadik évadával berobbant Maya Hawke híres anyukájára, a Kill Bill-filmek sztárjára. Már ott is szemrevételeztük, hogy a július 8-án 25 éves Mayának talán nem olyan finomak a vonásai, és nem olyan ábrándos a tekintete, mint Uma Thurmannek,

de ezek az apró különbségek keményebb, coolabb külsőt kölcsönöznek neki (talán apukája, Ethan Hawke hatására).
Forrás: Stephane Cardinale / Corbis via Getty Images és Stephen Lovekin / Variety / Penske Media via Getty Images


Maya Hawke egyébként máris közel harminc alkotásból álló filmográfiával dicsekedhet (például: a Kisasszonyok minisorozatverziója, A félelem utcája 1. rész: 1994, a Bosszúra készen vagy a nemrég bemutatott Asteroid City), és vélhetően a Stranger Things sikere miatt olyan felkapottá vált, hogy jelenleg hat projektje jár a megvalósulás valamely stációjában (ezek egyike például Bradley Cooper Leonard Bernstein-életrajzi filmje, amelyben övé az egyik főszerep).

Színészi karrierje mellett pedig a Hawke lány énekes-dalszerzőként is tevékenykedik.

 

Mint két tojás

Híres szüleik kiköpött másai ezek a sztárgyerekek!

Egészen elképesztő, mennyire hasonlítanak egyes fiatal sztárok a szüleikre – s hogy a dolog még kísértetiesebb legyen, képgalériánkban olyan fotókat raktunk egymás mellé, amelyeken a szülők és a gyerekek ugyanannyi idős korukban láthatóak.

Tovább

 

John David Washington (Denzel Washington fia)

Denzel Washington fia kicsit később kezdte, mint listánk többi szereplője, szóval csak nagy jóindulattal nevezhető babynek, hiszen

már 34 éves volt, amikor befutott a 2018-as Csuklyások – BlacKkKlansmannel.

A színészi későn érés oka egyébként az volt, hogy John David Washington amerikaifutball-játékosként kezdte a karrierjét, ám egy sérülés (aminek az Achilles-ina látta kárát) véget vetett sportolói álmainak.

A család még 2010-ben, az Éli könyve premierjén, John David karrierjének beindulása előtt. Forrás: Gregg DeGuire / FilmMagic / Getty Images


Érdekes ellentét amúgy, hogy Denzel Washington már 23 évesen elkezdett színészkedni, 29 évesen pedig első nagyobb sikerét is learathatta (az Egy kórház magánélete című orvosos szappanoperával), míg John David 31 évesen kapta első komolyabb színészi munkáját (ez volt a Nagypályások című HBO-sorozat). Azóta azonban a fiú is belehúzott, és olyan filmekkel dicsekedhet, mint a Tenet, a Malcolm és Marie vagy az Amszterdam. John David Washingtonnak egyébként az édesanyja, Pauletta Washington is színész, csak kevésbé ismert: egyebek mellett a NatGeo-féle Géniusz című sorozatban láthattuk.


Dakota Johnson (Melanie Griffith és Don Johnson lánya)

Dakota Johnson az első szárnypróbálgatások (Social Network – A közösségi háló, Csúf szerelem, Ötéves jegyesség stb.) után mindössze 25 évesen lett világhírű (természetesen A szürke ötven árnyalatával), amivel alaposan lekörözte mind híres apukáját, mind híres anyukáját, hiszen előbbi 35, utóbbi 31 éves volt a Miami Vice, illetve a Dolgozó lány idején. Ma pedig abszolút elmondhatja magáról, hogy túlnőtt a felmenőin, hiszen miután végre maga mögött hagyta a nem túl magas minőséget képviselő Szürke ötven árnyalata-filmeket, kifejezetten igényes alkotásokban kapott szerepet (lásd: Fekete mise, Sóhajok, Húzós éjszaka az El Royale-ban, Mogyoróvaj Sólyom, Az elveszett lány, Meggyőző érvek stb.), még művészfilmekben is (Vakító napfényben, Felnőttem, csacsacsa),

és jelenleg jobban cseng a neve, mint sokkal kevésbé foglalkoztatott, alapvetően sajnos letűnt csillagnak számító szüleinek.

A család 2016-ban, Dakota Hogyan legyünk szinglik? című filmjének premierjén. Forrás: Jamie McCarthy/Getty Images

 

Billie Lourd (Carrie Fisher lánya)

A horrorrajongók már a 2015-ös Scream Queens: Gyilkos történet című sorozat óta jegyzik a nevét, később pedig feltűnt a szintén Brad Falchuk és Ryan Murphy nevével fémjelzett Amerikai Horror Storyban is, de a nagyvilág akkor figyelt fel Billie Lourdra, amikor stílszerűen abban a mozis franchise-ban kapott szerepet, amely édesanyja számára is meghozta a világhírnevet. Lourd már a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erőben is játszott, de Az utolsó Jedikben és a Skywalker korában volt szabad szemmel is látható a megjelenése (az első filmben nagyon rövid ideig tűnt csak fel a karaktere). Carrie Fisher lánya ezt követően két romkomban játszott, és igazi színfoltot jelentett mind az Éretlenségiben, mind a Beugró a Paradicsomba című screwball comedyben.

Anya, lánya, unokája. Forrás: Kevin Mazur / WireImage / Getty Images


Billie Lourd édesapja egyébként a híres hollywoodi tehetségkutató ügynök, Bryan Lourd (de igazán nem lehet azzal vádolni a színésznőt, hogy nagy volt a hátszele, hiszen apróbb sikerei ellenére – még – nem igazán számít foglalkoztatottnak vagy különösebben felkapottnak),

nagymamája pedig nem más, mint a néhai hollywoodi legenda, Debbie Reynolds.

 

Billie Lourdé volt a Beugró a Paradicsomba egyik legjobb mozzanata

Julia Roberts és George Clooney új romkomjának 5 legjobb pillanata

Október 6-án mutatták be a magyar mozik a Beugró a paradicsomba című filmet, Julia Roberts nagy visszatérését a romantikus komédia műfajához. Megnéztük, és kiválogattuk belőle a legemlékezetesebb mozzanatokat.

Tovább

 

Maude Apatow (Leslie Mann és Judd Apatow lánya)

Sok sztárgyerekhez hasonlóan gyerekszínészként Maude Apatow is fel-felbukkant édesapja, az egyszerre okos és maróan vicces vígjátékairól ismert Judd Apatow filmjeiben (Felkoppintva, Ki nevet a végén?, 40 és annyi), amelyekben egyébként édesanyja, Leslie Mann komika is játszott, de tehetségét igazán az Eufória című HBO-s sorozat Lexijeként tudta kibontakoztatni, ott is elsősorban a széria második évadában, amelyben egy igen fontos cselekményszálat kapott. Sam Levinson kreátor vélhetően azért válogatta be a lányt az Eufóriába, mert fontos szerepe volt a szintén általa jegyzett Gyilkos nemzedék című filmben is. Maude Apatow-t láthattuk ezenkívül a Csajok pár epizódjában, a Hollywood című sorozatban és a Staten Island királyában

– és minden bizonnyal még sok mindenben fogjuk, hiszen még mindig csak 25 és féléves, és egyértelműen tehetséges.

Egy egészen friss, idén júniusban egy londoni premieren készült kép a családról. Forrás: David M. Benett / Alan Chapman / Getty Images)

 

Margaret Qualley (Andie MacDowell lánya)

Híres édesanyjához hasonlóan Margaret Qualley is modellként kezdte a karrierjét, majd 2019-ben egy éven belül volt két nagy dobása is színészként, ami egy csapásra elhelyezte a térképen. Egy apró, ám annál emlékezetesebb szerepben feltűnt ugyanis Tarantino Volt egyszer egy… Hollywoodjában és a Fosse/Verdon című életrajzi sorozatban is (amelyben már ő volt a harmadik legfontosabb szereplő Michelle Williams és Sam Rockwell oldalán). Azóta a színésznőt láthattuk egy kifejezetten rá épülő sorozatban, az Egy szobalány vallomásában (amelyben amúgy anyukájával együtt szerepelt) és az Egy évem Salingerrel című életrajzi filmben.

Forrás: Emma McIntyre / Getty Images


Qualley a jelek szerint nagyon vonzódik a biográfiákhoz (vagy az életrajzi alkotások rendezői hozzá), mert hamarosan Ginger Rogerst formálja meg a Fred & Gingerben; de benne lesz a Yorgos Lanthimos által rendezett Szegény párákban és Ethan Coen Drive-Away Dollsában is, ami elég szépen mutat a filmográfiájában.

Margaret Qualley egyébként a szépségét nem kizárólag édesanyjától örökölte, hiszen édesapja, a ma már üzletemberként tevékenykedő Paul Quaelley is modellként kezdte.


Lily-Rose Depp (Vanessa Paradis és Johnny Depp lánya)

Lily-Rose Deppnek is volt kitől örökölnie a tehetséget, hiszen édesanyja Vanessa Paradis francia színész-énekesnő, édesapja pedig Johnny Depp, aki közelmúltbeli botrányai ellenére is még mindig az egyik legnagyobb sztár a világon.

A Depp lány mindössze 17 éves volt,

amikor elnyerte első komolyabb színészi munkáját a 2016-os, Kevin Smith által jegyzett Jógamániában (ami egyébként még mindig semmi anyukájához képest, aki már 14 évesen a slágerlistákat ostromolta Joe le taxi című számával).

Fent anya és lánya egy viszonylag friss fotón; alul Johnny Depp Jack nevű fiával és Lily-Rose-zal egy kereken tízéves képen. Forrás: Bertrand Rindoff Petroff / Getty Images és Jun Sato / WireImage / Getty Images


A Jógamánia sajnos csúnyán elhasalt, és pár évig Lily-Rose Depp nem is igazán tudott semmit letenni az asztalra híres szülein kívül. Szerepelt ugyan a Timothée ChalametRobert Pattinson-féle V. Henrikben, de csak egy kis szerepben, szóval nem volt igazán emlékezetes; így egészen az idei Az idol című HBO-s sorozatig kellett várni, hogy bebizonyíthassa: nem csak szépsége, tehetsége is van. A kritika ugyan alaposan lehúzta a zeneipar sötét bugyraiba kalauzoló szériát, ám abban mindenki egyetért, hogy Lily-Rose Depp kiváló benne.

 

Mi ilyennek láttuk a sorozatot

Az idol - Johnny Depp lánya mindent megmutat

Láttuk Cannes-ban az Eufória rendezőjének új sorozatát. Lily-Rose Depp nem okoz csalódást.

Tovább

 

Lily Collins (Phil Collins lánya)

Lily Collins apukája ugyan nem színész, hanem zenész (mint azt mindenki pontosan tudja, a Genesis egykori énekese), de a tehetség az esetükben nem veszett el, csak átalakult. Az ifjú színésznő 23 évesen tűnt fel a 2012-es Tükröm, tükrömben, első nagy sikerében. Az ezt követő években Lily Collins rendszeresen szerepelt különféle filmekben, és ugyan volt köztük igényes alkotás (például az Okja, az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány vagy a Tolkien), de egyikkel sem sikerült igazán nagyot dobnia. 2020-ban indult sorozatával, az Emily Párizsban cíművel azonban a sztár úgy berobbant, hogy azóta szinte egybeforrt a neve a netflixes produkcióval.

Ami nem is csoda, hiszen Lily Collins egyszerűen tökéletes a szerepben, a sorozat pedig minden hibája ellenére imádni való.

Apa és lánya a Tükröm, tükröm premierjén. Forrás: Frazer Harrison / Getty Images For Relativity Media

 

(via People)

 

Ennyire imádjuk az Emily Párizsbant

Egyik túlzásból a másikba esnek az Emily Párizsban alkotói

És mi ezt továbbra is imádjuk. Soha rosszabb karácsonyi ajándékot a Netflix sorozatának harmadik évadánál! (Nem épp elfogulatlan) kritika.

Tovább

 

Nyitókép forrása: Taylor Hill /FilmMagic / Getty Images, Daniele Venturelli / WireImage / Getty Images, Taylor Hill / WireImage / Getty Images és Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images.