Kijavították minden idők legrosszabb CGI-jelenetét

Egy lelkes csapat időt és deepfake-et nem kímélve végre emberszerű arcot faragott Dwayne Johnson Skorpiókirályának A múmia visszatérben.

Egy vizuális effektekkel foglalkozó csapat a YouTube-on újraalkotta A múmia visszatér című 2001-es film egyik jól ismert jelenetét. Egészen pontosan azt, amelyben az akkor még csak feltörekvő ifjú titán, egy bizonyos Dwayne Johnson nevű pankrátor is feltűnt mint Skorpiókirály. A jelenetben látható CGI azonban annyira béna volt már akkoriban is, hogy a film azóta számtalan alkalommal felkerült a minden idők legrosszabb speciális effektjeit összegyűjtő listákra (például mi is beleraktuk egy ilyen cikkbe pár éve itt a PORT.hun).

A leggagyibb számítógépes trükkök

A Sharknado és hasonló filmek most nem érnek, helyettük olyan (zömmel) hollywoodi filmek közül válogattunk, amelyeknél érthetetlen a borzalmas színvonal.

Tovább

 

A Corridor Crew csapata azonban úgy döntött, hogy megpróbálja kicsit gatyába rázni a filmbéli CGI-t, hogy az ne nézzen ki olyan gagyin, mint régen. Ez persze nem kis kihívás volt, hiszen nem tudták csak úgy felhívni A sziklát, hogy ugyan legyen oly kedves, ugorjon már be hozzájuk egy kis motion capture-re, így azzal kellett főzniük, amijük volt. Az elsőre lehetetlennek tűnő feladathoz végül azt a deepfake techológiát hívták segítségül, amiről már számos cikkünkben írtunk korábban. Vagyis: egy csomó képet, egyebek között a 2002-es A Skorpiókirály jeleneteit felhasználva egy algoritmusra bízták a munka dandárját. Íme az impozáns végeredmény:

 

 

(via Unilad.com)