Még egy film készül a thai barlangi mentésről

A keresztény produkciós cég után egy ismertebb stúdió és egy nevesebb rendező is bejelentett egy saját projektet.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy Pure Flix Entertainment nevű amerikai, keresztény produkciós cég már aznap lecsapott a megfilmesítési jogokra, hogy a hét elején az utolsó bent rekedt gyereket és a 12 főből álló fiúcsapat fociedzőjét is kimentették egy nemzetközi összefogás keretében több mit kéthetes fogság után a Tham Luang Nang Non barlangból.

Forrás: Linh Pham / Getty Images

 

Most kiderült, hogy a dicsőséges mentés mellett a hit erejét hangsúlyozó tervezett alkotáson kívül egy másikat is láthatunk majd ugyanebben a témában: egy nappal a Pure Flix után ugyanis az Ivanhoe Pictures is bejelentette, hogy Jon M. Chu rendezővel a direktori székben náluk is tervbe van véve egy nagyjátékfilm.

Aggódó-drukkoló osztálytársak. Forrás: Lauren DeCicca / Getty Images

 

Az Ivanhoe Pictures-féle projekt pedig igen ígéretesnek tűnik, hiszen Chu korábban olyan filmeket rendezett, mint a Step Up 2: Streetdance, a Step Up 3D, a G.I. Joe: Megtorlás vagy a Szemfényvesztők 2. Egyik következő filmje – szintén az Ivanhoe-nál – a Crazy Rich Asians lesz, de ő fogja dirigálni a Szemfényvesztők 3-at is.

Jon M. Chu. Forrás: Gabriel Olsen / FilmMagic / Getty Images

 

Chu egyébként Twitter-oldalán hordta le a rivális produkciót, arra célozva, hogy a Pure Flix hollywoodi módszerrel, „fehérre mosva” (azaz rasszista indíttatásból fehér bőrű színészekkel a főbb szerepekben) mutatja majd be az eseményeket.

„Nem engedem, hogy Hollywood fehérre mossa a thai barlangi mentés sztoriját!

Ez semmiképpen sem történhet meg. Csak a testemen keresztül! Ez egy csodálatos történet arról, ahogy emberek megmentik más emberek életét. Csakis helyesen és tisztelettel szabad közelíteni hozzá” – írja a rendező.

A hitelességre egyébkén az ő projektjében van is némi esély, hiszen az Ivanhoe Pictures főleg helyi közösségeknek szóló filmeket gyárt világszerte, például Indiában, Tajvanon, Dél-Koreában vagy Latin-Amerikában, szoros együttműködésben az ottani produkciós cégekkel.


(via Variety)