Megbocsátott Cannes a hitlerező rendezőnek

  • PORT.hu

Lars von Trier hét év után térhet vissza a legnevesebb nemzetközi filmfesztiválra.

2011 májusában nagy port kavart, amikor Trier Cannes-ban bemutatott új filmje, a Melankólia sajtóbeszélgetésén egy provokációnak (illetve saját ostobaságának) felülve olyan kijelentéseket tett, hogy „persze nem volt jó srác, de azért azóta (hogy anyjától annak halálos ágyán megtudta, hogy valójában nem zsidó, hanem német származású, mivel nem az őt felnevelő férfi, hanem valaki más volt a biológiai apja) jobban megérti Hitlert;

de attól még semmi baja nincs a zsidókkal, nagyon bírja őket, illetve azért nem is olyan nagyon, mert Izrael például elég idegesítő”.

A II. világháború örökségeként a téma a mai napig kényesnek számít Franciaországban, így nem túl meglepő módon a fesztivál a sajtótájékoztatót követő napon hivatalosan is persona non gratának, azaz nemkívánatos személynek minősítette a rendezőt, akit ezzel gyakorlatilag kitiltottak Cannes-ból.

A büntetés azonban a jelek szerint lejárt, hiszen Thierry Frémaux fesztiváligazgató egy rádióinterjúban arra tett célzást, hogy minden bizonnyal a dán alkotó új sorozatgyilkosos filmjét is beválogatják a hivatalos cannes-i versenybe. Frémaux szerint jelenleg is tárgyalások folynak Trier státuszának megváltoztatásáról, és várhatóan a következő napokban fogják hivatalosan is bejelenteni, hogy A ház, amit Jack épített is ott lesz az idei versenyfilmek között.

Lars von Trier. Forrás: port

 

A Matt Dillon, Bruno Ganz és Uma Thurman főszereplésével készült alkotás Triertől nem túl szokatlan módon az élet gonoszságát és lélektelenségét mutatja be egy sorozatgyilkos szemszögén keresztül, egyszerre borzalmasan (beszámolók szerint a filmben extrém brutalitás és erőszak jelenik meg), filozofikusan és valamiféle bizarr humorral.

A rendező egyébként a hitleres botrány óta sem lett kevésbé ellentmondásos figura: Táncos a sötétben című filmjének főszereplője, Björk, az izlandi énekesnő ugyanis tavaly októberben (ismét) feltárta, hogy Trier a közös munka során szexuálisan zaklatta. Az alkotó személye így – a #MeToo mozgalom és a Time's Up kampány idején – idén is könnyen botrányt okozhat.

Kristen Stewart. Forrás: Andrew Toth / Getty Images for Museum Of Modern Art

 

A nőjogi mozgalmak hatására ebben az évben Cannes-ban határozottan próbálnak gesztust tenni: a zsűri elnöke például Cate Blanchett, és most derült ki, hogy Kristen Stewart és Léa Seydoux színésznők, illetve Ava DuVernay rendezőnő is zsűritagok lesznek, ezenkívül a Kritikusok Hete programban is sok a női alkotó (köztük a magyar Szilágyi Zsófiával). Sokan sérelmezik ugyanakkor, hogy a hivatalos versenyfilmes válogatásban tizennyolcból mindössze három alkotást rendezett nő.


(via The Guardian, Variety)

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás