Tim Burton 1958. augusztus 25-én született a kaliforniai Burbankben született, és ott is nőtt fel. Papíron teljesen átlagos gyerekkora volt, normálisan tanult, bár nem volt kiemelkedő, úszott és vízilabdázott az iskolai csapatban. 14 éves volt, amikor a helyi szemétszállító cég a szemetelés ellen hirdetett rajzversenyén első helyezett lett, és rá egy évre a környék összes kukásautóján az ő díjazott rajza díszelgett. Burton azonban ezt a látszólagos hétköznapi életet a saját poklaként írta le.

Mindig is magányos voltam, és egy csomó időt töltöttem egyedül, történeteket találtam ki, meg ilyesmi. Egy temető mellett laktunk, szerettem odajárni és kilesni a félelmetes fickót, aki a sírokat ásta. Soha nem lógtam együtt más gyerekekkel, és mindig is nehezen tudtam kapcsolatot teremteni az emberekkel, különösen a lányokkal. Visszatekintve, elég ijesztő, hogy mennyire magányos voltam. Azt hiszem, ha valaha is átélted a magány, a kívülállóság érzését, az soha nem múlik el teljesen. Lehetsz boldog, sikeres vagy bármi más, de ez a dolog akkor is benned marad.

Egy rendkívül bizarr történetet is elmesélt egyszer:

Gyerekkoromban két ablak volt a szobámban, szép ablakok, amik a pázsitra néztek, de a szüleim valamiért befalazták őket, és csak egy kis résnyi ablakot hagytak. Fel kellett oda másznom, hogy kinézhessek rajta. Soha nem kérdeztem meg tőlük, hogy miért tették. A szüleim már meghaltak, így azt hiszem, soha nem tudom meg, miért zártak be egy szobába. Azt hiszem, csak nem akarták, hogy megszökjek. Nem is tudom.

A gyerekkori magány egyik ellenszere a rajzolás volt, és a kis Tim sok-sok fura, komor szerzetet rajzolt az évek alatt. Ollókezű Edward és Jack Skellington alakja is ebben az időben kezdett alakot ölteni, ahogy a Frankenweenie kutyája is, akit saját, beteges, jólelkű kutyája, Pepe ihletett. Tulajdonképpen az egyedüllét kincsesbányát termelt – és ha rosszindulatúak akarnánk lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy onnantól kezdve készít gyatra filmeket, hogy elfogytak a felhasználható gyerekkori rajzai. Jack Skellington egyébként a Karácsonyi lidércnyomás mellett több filmjében is felbukkan, például a James és az óriásbarackban (aminek producere volt, de a film stílusa erősen Burtonére hajaz), az Alice Csodaországban a Kalapos egyik nyakkendőjén, Az Álmosvölgy legendájában és a Beetlejuice-ban.

Burton élete a középiskolában változott meg, akkor kapta a nagy lökést, ami a művészi pályára terelte. Ezt a lökést Doris Adamsnak hívták.

Nevelt, de azt is mondta, hogy teljesen rendben vagy – abban az időben, amikor a művészettel foglalkozó embereket furcsának tartották. John Hughes filmjeiben láthatod is: "Ó, te művészeti osztályba jársz, egy különc vagy, sötét gondolataid vannak. Furcsa ruhákat viselsz és ilyenek, kissé antiszociális vagy, vagy ha nem is antiszociális, akkor introvertált, csendes, kerülöd a társasági életet. 

Doris Adams az ötvenes éveiben járt, amikor megismerkedett a későbbi rendezővel, aki csendesen üldögélt a művészeti osztály hátsó részében. A tanárnő bátorította a diákjait, hogy álljanak fel és fedezzék fel a szekrényekben található különböző anyagokat, és azzal dolgozzanak, ami kedvükre való.

Évtizedekkel később Adams így emlékezett vissza a középiskolás fiúra:

Nem volt hosszú, bozontos haja. Úgy nézett ki, mint bármelyik másik gyerek. Nem öltözködött furcsán, és nem is viselkedett úgy. (...) Nagyon csendes volt, de a legcsodálatosabb, legfantáziadúsabb figurákat rajzolta, amit csak el lehet képzelni. Ahelyett, hogy balhékba keveredett volna, csak fogta a tollát, és elmerült a rajzaiban.

Adams adta az első stop-motion leckéket a fiúnak. A tanárnőnek volt egy kamerája, és az egész osztály együtt dolgozott egy kisfilmen.

Amire a legjobban emlékszem vele kapcsolatban, hogy a szabadidejében is folyton rajzolt. Amikor befejezte a feladatot, a keze még mindig mozgott. A keze soha nem volt mozdulatlan, ha ceruzát tartott. (...) Ő el tudta képzelni ezeket a fura figurákat és papírra is vetette őket. Valahányszor elmentem az asztala mellett, megkérdeztem tőle: Most mit csinálsz?

Más szájából ez ítélkezésnek hangzott volna, de Adams bátorította a fiút, mert érezte, hogy tehetségével még sokra viheti.

Ezek egyszerűen nagyszerűek, csak így tovább, és soha ne hagyd abba.

Adams hamar afféle szülő szerepbe került, és talán jobban is ismerte Burtont, mint a srác saját szülei. Ők nem is értették fiuk művészet iránti vonzódását.

Abban az időben az apák dolgoztak, az anyák a háztartást vezették. És valószínűleg mindketten csapdában érezték magukat. Utólag már látja az ember, hogy felnőttként min kell keresztülmenniük, és hogy úgy érzik, mintha élve eltemetnék őket.

Burton apja rövid ideig profi baseball-játékos volt, majd egy sérülés miatt ott kellett hagynia a pályát. Ezután gondnokként helyezkedett el: a burbanki parkokat és sportlétesítményeket gondozta, és a helyi sportcsapatoknak segített. Burton megpróbálkozott a sporttal, hogy apja kedvére tegyen.

Nem voltam a legjobb, de megpróbáltam. Nem mondanám, hogy ő erőltette rám, de mivel ott volt, megpróbáltam. Azt mondanám, hogy nem én voltam a legrosszabb játékos, de nem is a legjobb. Valahol a középmezőnyben voltam. Semmiben sem voltam nagyszerű. De néha-néha azért felállhattam a kispadról.

Burton háziasszony édesanyja, Jean, ahogy a rendező mondja,

...egyfajta frusztrált külvárosi művész volt, aki baglyokat és Mikulásokat készített fenyőtobozokból és fóliából.

Az anyja egyik halloweenkor egy csontvázjelmezt készített neki, a jelmez kísértetiesen hasonlított a későbbi Jack Skellingtonra.

Volt pár munkája - nem emlékszem, hogy mi, de valamiféle titkárnői dolgok. Ez jóval azután volt, hogy elköltöztem otthonról. Különös kapcsolata volt az állatokkal. Szerette az állatokat. Mindenhonnan sebesült állatokat vittek hozzá. Később volt egy macskás holmikat áruló boltja. Nem tudom pontosan elmondani - macskaboltja volt Burbankben. De nem igazi macskákkal. Macskás bögrék, cicás pólók és macskás kellékek.

Persze a filmeket sem hagyhatjuk ki, amik nagy hatással voltak az ifjú Tim életére. Gyerekkorában sokat járt moziba, és akkoriban olyan vetítéseket is tartottak, amelyek során két filmet lehetett megnézni egy jegy áráért – a második kisköltségvetésű film volt, amit hozzácsaptak a főműsorhoz.

Burton kedvenc régi filmjei a következők:

A vesszőből font ember

Óz, a csodák csodája

Szindbád arany utazása

Black Sunday

The War Of The Gargantuas

Kémek a Sasfészekben

Godzilla

Az omega ember

Dracula A.D. 1972

Frankenstein

(Források: Entertainment Weekly, The FW, Geeks, Screenrant)

Címlapkép: George Pimentel/Getty Images