Nem is igazi vörös! – Sophie Turner portré

  • Vízer Balázs

Hogy hol lesz egy év múlva, azt nem tudjuk, de jelenleg a világ egyik legsikeresebb tévésorozatának nagy túlélője és az X-Men franchise záródarabjának főhősnője, szóval megy a szekér.

Sophie Turner 1996. február 21-én született Northamptonban, az Egyesült Királyságban, és bár volt egy ikertestvére, ő még születés előtt meghalt az anyaméhben. Családjával kétéves korában Chestertonban, Warwickshire-be költöztek, 2000 és 2007 között a Warwick Prep School tanulója volt. Ezt követően a King's High School lányiskolába járt Warwickban. Sophie már kisgyermekkorától fogva színésznő szeretett volna lenni, 3 évesen csatlakozott a Playbox Theatre társulatához, ahol nem csak színjátszó, de zenei és táncórákat is vett. Két bátyja van, és egy interjúban elárulta a The Telegraphnak, hogy "Nagyon szórakoztató gyerekkorom volt. Disznóólaink, pajtánk és karámunk is volt, és sokszor a sárban dagonyáztunk."

És ilyesmi ritkán történik bárkivel, de őt egyetlen szerep tette világhírűvé, úgy, hogy nem kellett kijárnia a kötelező szamárlétrát, epizodistának lenni mások mellett. Merthogy szerepelt a Trónok harcában, sőt, ő lett Sansa Stark, egy fiatal nemeshölgy, azon kevesek egyike, akivel a széria készítői nem végeztek brutális módon a lezárásig. Sophie-t drámatanára biztatta a meghallgatáson való részvételre, a szerep kedvéért pedig szőke haját aranybarnára festette. Hosszú hónapokig tartó meghallgatások után több száz jelentkező közül választották ki a szerepre. Sansa Stark egy csapásra ismertté tette a színésznőt, s ezáltal Hollywood kapui is megnyíltak előtte. A sorozatban nyújtott alakításáért 2012-ben Young Artist Awardra jelölték. Sophie mindvégig szerepelt a sorozatban, vagyis 8 évadon és összesen 59 epizódon át láthattuk a képernyőn. Tizenhat éves koráig egy tanár is volt vele a Trónok harca forgatásain, így tudta visszaküldeni a házi feladatait a tanárainak az iskolába.

2013-ban a széles vásznon is bizonyíthatott, hisz megkapta első főszerepét az Another Me című filmben. A független thriller Catherine MacPhail azonos című regénye nyomán készült. Ugyanebben az évben láthattuk Adeline March szerepében a The Thirteenth Tale című televíziós filmben. Még 2013-ban kapott szerepet a Gyilkos gimi című vígjátékban, Hailee Steinfeld amerikai színésznővel karöltve, s a film bemutatójára 2015. május 29-én sor is került, bár mozikban csak limitált ideig, illetve on demand szolgáltatásban volt elérhető. Sophie narrátorként is kipróbálhatta magát, hiszen ő olvasta fel Lev Grossman rövid történetét, a The Girl in the Mirror hangoskönyvet. A történet a George R.R. Martin által szerkesztett, Dangerous Women címre keresztelt antológiában jelent meg.

2015. január 22-én kapta meg Jean Grey szerepét az X-Men - Apokalipszisben, amelyet 2016. május 27-én mutattak be, és vegyes fogadtatásban részesült. A szerep kedvéért íjászkodni tanult. 2016. május 9-én bejelentették, hogy szerepelni fog a Berlin, I Love You című filmantológia egyik szegmensében. A film önmagában a Szeretet Városai franchise negyedik része. A Szerelmünk napjai című időutazós vígjátékban Asa Butterfield kissé kelekótya barátnőjét alakította. 2017 februárjában bejelentette, hogy visszatér Jean Grey szerepére az X-Men: Sötét Főnixben, csakhogy a film bemutatását kétszer is elhalasztották részben az utolsó harmad szinte egészének újraforgatása, részben a Fox Disney általi felvásárlása miatt, így hozzánk is csak most, ezen a héten ért el az eredeti franchise utolsó részeként.

Sophie 2017 márciusában bejelentette, hogy a Women for Women egyik védnöke lett, ami a háború női túlélőit támogató szervezet. Ugyanezen év júniusában Instagram oldalán jelentette be, hogy együttműködést kezd a Wella Hairrel. Sophie lett az ő első nemzetközi márkanagykövetük. 2017 novemberében a Deadline adott hírt arról, hogy Sophie alakítja majd Juliane Koepcke szerepét a Girl Who Fell From the Sky című túlélő filmben, ami a When I Fell from the Sky című önéletrajzi művön alapul. A szereplés mellett a film producere is egyben. 2018 márciusában és áprilisában Torontóban forgatta a Heavy című indie filmet. 

A való életben a legjobb barátok Maisie Williams-szel, aki a sorozatban húgát, Aryát alakítja, és aki Sophie koszorúslánya lett, a színésznő ugyanis 2017 októberében hozzáment Joe Jonas énekeshez. A Trónok harca első évada után Sophie és családja örökbe fogadták Zunnit, aki Sansa farkasát játszotta. Szereti Justin Biebert, példaképei Natalie Portman, Dakota Fanning és Cameron Diaz - ennyit tudunk róla biztosra.