Sean Connery 9 legjobb filmje

A rózsa neve, Aki legyőzte Al Caponét, Vadászat a Vörös Októberre, A szikla, Dr. No és a többi Bond-film – egyetlen cikkbe képtelenség belezsúfolni az Oscar-díjas sztár összes kultikus alkotását!

1930. augusztus 25-én, vagyis napra pontosan 90 évvel ezelőtt született a skóciai Edinburgh-ben az egyik legismertebb filmsztár, Sir Sean Connery. Szegény munkáscsaládból származott, apja teherautósofőr, anyja pedig takarítónő volt, neki pedig az iskolát is félbe kellett hagynia, hogy úszómesterként, koporsófényezőként és tejesemberként dolgozzon, idővel pedig kis szerepeket csípjen meg különböző angol tévé- mozifilmekben. Mivel fiatalkora óta sportolt, a bozontos szemöldökével és a medvebunda-jellegű mellkasával pont azt a fajta ősmacsó stílust képviselte, amin megakadt a szeme Harry Saltzman és Albert R. Broccoli producereknek, akik egy kisportolt alkatú, megnyerő mosolyú, de még nem befutott brit színészt kerestek, akire majd élete végéig úgy emlékezhetnek a mozinézők, mint „az igazi James Bond”! A többi pedig már, ahogy mondani szokás, filmtörténelem. Sean Connery karrierje iszonyatosan meglódult az első Bond-film után, ami után többször is belebújt a 007-es elegáns zakójába, de elhalmozták más főszerepekkel is.

Kép: Port.hu

 

Conenry számos elismerésben részesült életében. Az 1987-es Aki legyőzte Al Caponét című filmért elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart és az Arany Glóbuszt is. A rózsa nevéért BAFTA-díjat kapott. 1990-ben életműdíjjal jutalmazta a Brit Filmakadémia, 1995-ben Cecil B. DeMille-díjat kapott. Az angol királynő lovaggá ütötte, a franciáktól megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Becsületrendet. Egészen az önkéntes nyugdíjba vonulásáig, vagyis a 2003-as A szövetség című képregényadaptációig sorra forgatta Nagy-Britanniában és Hollywoodban a jobbnál jobb filmeket – ezek közül szedtük most össze a 9 legemlékezetesebbet a színész 90. születésnapja alkalmából.

 

1. Dr. No (1962)

Kép: Port.hu

 

Lényegében Connery Bond-filmjeivel meg is tölthetnénk a toplista felét, hiszen Gyémántok az örökkévalóságnak című blődli és a nemhivatalos Bond-sztori, a Sohase mondd, hogy soha kivételével mindegyik 007-es filmje (vagyis a Dr. No, az Oroszországból szeretettel, a Goldfinger, a Tűzgolyó és a Csak kétszer élsz) klasszikus. Amiért mégis James Bond legelső, jamaicai küldetését, vagyis a Dr. Nót tettük fel a listára az az, hogy ezzel a filmmel indult el a lassan 60 éve tartó diadalútjára a mozgóképes Bond franchise, ami (néhány újabb színészcserét követően) valószínűleg még évtizedeken keresztül megszorongathatja majd a mozipénztáraknál az éppen aktuális Star Wars-, Marvel- és DC-filmeket.

 

2. Zardoz (1974)

Íme egy igazi pszichedelikus sci-fi mestermű John Boormantól, aki olyan halhatatlan kultfilmeket rendezett, mint a Gyilkos túra és az Excalibur. Zed (őt alakítja az alsógatyás Sean Connery) egyike azoknak a kegyetlen katonáknak, akik élet és halál urai a XXIII. századi Földön. Döntésüket senki nem kérdőjelezi meg, fellebbezni ellenük nem lehet. Nekik mindenki behódol, de ők csak egyvalakinek engedelmeskednek: istenüknek, a hatalmas Zardoznak, akinek gigantikus kőszobra látja el őket utasításokkal. Zed azonban kétkedni kezd istenében, és titokban nyomoz Zardoz valódisága után. Kétségei beigazolódnak: kiderül ugyanis, hogy Zardoz és a kőszobor csupán eszköz egy titkos szervezet kezében. A halhatatlanok társasága a kegyetlen katonák és a kőistenség segítségével manipulálják a mit sem sejtő, rettegő tömegeket. Miután Zed rájön az igazságra, mindent elkövet, hogy mások szemét is felnyissa, és forradalmat szít, hogy elpusztítsa az igazságtalan rendszert.

 

3. A rózsa neve (1986)

Umberto Eco világsikerű bestselleréből Jean-Jacques Annaud rendezett kultfilmet, melyben Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes (Sean Connery) és kísérője, Adson von Melk (a fiatal Christian Slater) 1379-ben felkeresnek egy észak-itáliai bencés kolostort. Útjuk egyházi feladat, egy teológiai vitát kell előkészíteniük. Pápai legátusok és ferences szerzetesek között kell a világi hatalmi törekvések, a földi javak gyűjtése és a krisztusi szegénységi fogadalom figyelembevételével az egyház szerepének kérdését tisztázni. Mielőtt azonban az előkészületeket megkezdhetnék, néhány titokzatos haláleset bolygatja föl a kolostor nyugodt életét. William nyomozni kezd és a két látogató hamarosan felfedezi, hogy a közösségben az ájtatosság máza mögött titokzatos és gonosz dolgok történnek és a szerzetesek nem természetes halállal haltak meg.

 

4. Hegylakó (1986)

Kép: Port.hu

 

Connor MacLeod (Christopher Lambert) 1518-ban, a skót felföldön látta meg a napvilágot. Ahogy férfivá érett, a szomszéd klánnal vívott első csata során halálos sebet kapott, de csodák csodája, mégis életben marad. Egy spanyol kalandor, Ramirez veszi pártfogásába (őt alakítja Sean Connery), Connor tőle tudja meg a nagy titkot: mindketten a halhatatlanok rendjébe tartoznak, akiknek csak lefejezéssel lehet elvenni az életét. Felkészíti védencét a velük egyívásúak között folyó halálos párviadal-sorozatra, amelynek végén a halhatatlanok közül csak egyetlenegy maradhat. Küzdelmes évszázadok után, a XX. század végén New Yorkban találkozunk újra MacLeoddal, aki a végső összecsapásra készül: ősellenségével, a gonoszt megtestesítő Kurgannal (Clancy Brown) kell felvennie a harcot az egész emberiség védelmében.

 

5. Aki legyőzte Al Caponét (1987)

Kép: Port.hu

 

Chicago a szesztilalom és a világválság Amerikájának zűrzavaros éveiben. Al Capone (Robert De Niro) szinte mindenkit a markában tart, miközben Chicagót a gengszterek csataterévé változtatta. A törvény kezéből minduntalan kisikló bűncézár lebuktatására különleges nyomozócsapat alakul: a megvesztegethetetlenek. Azzal érdemelték ki ezt a megtisztelő elnevezést, hogy megölni ugyan lehet őket, de megvenni vagy megfélemlíteni nem. A vezetőjük Eliot Ness (Kevin Costner), a vasakaratú finánc, aki a gengsztercézárt egy minden hájjal megkent veterán ír zsaru segítségével akarja elkapni – utóbbi karakter megformálásáért Sean Connery Oscar-díjat kapott 1988-ban.

 

6. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)

Kép: Port.hu

 

1989-ben a Szent Grál nyomába indult Indiana Jones, a kalandos életű régészprofesszor, Harrison Ford halhatatlan karaktere. A legendás kehelyben fogták fel Krisztus vérét, így nem csoda, hogy a vallási fanatikusok mellett a nácik érdeklődését is felkelti, megindul hát a versenyfutás az ereklyéért Velencén és a náci Németországon át a Közel-Keletre, ahol a kelyhet az utolsó keresztes lovag őrzi a csapdákkal védett szentélyben. Hogy övé lehessen az ereklye, Jones professzor kénytelen egy nála is nagyobb tudású régész szakértőhöz fordulni – az apjához, idősebb Henry Joneshoz, akit nem más alakít zseniálisan, mint a Harrison Fordnál mindössze 12 évvel idősebb Sean Connery!

 

7. Vadászat a Vörös Októberre (1990)

 

A Vörös Október, a legújabb, szupertechnikával felszerelt szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy akcióra készül. Egyedül Jack Ryan, a CIA szakértője (Alec Baldwim) gondolja, hogy az atom-tengeralattjáró litván parancsnoka dezertálni akar. A valóság még cifrább: Marko Ramius kapitány (Sean Connery) át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, s beindítja ellene hadigépezetét, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik a tengeralattjárót. A parancsnoknak minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból.

 

8. A szikla (1996)

Hummel tábornok (Ed Harris) végzetes lépésre szánja el magát, kommandósaival elfoglalja Alcatrazt és túszul ejti a turistákat. Amennyiben a kormány nem teljesíti követelését, San Franciscót vegyi támadás éri. A katasztrófa elhárítása egy módon lehetséges: a fegyvereket ártalmatlanítani kell az Alcatrazon. Ám a ki- és a bevezető utat csak egy ember ismeri, a börtönben ülő egykori ügynök (Sean Connery), aki egy tapasztalatlan vegyifegyver-szakértő (Nicolas Cage) segítségével kénytelen úrrá lenni a helyzeten, és megmenteni ötmillió ember életét.

 

9. Fedezd fel Forrestert! (2000)

Kép: Port.hu

 

Sean Connery ebben a filmben a Pulitzer-díjas regényírót, William Forrestert alakította – aki a valóságban sosem létezett, de minden filmesztéta és értő kritikus meg van győződve arról, hogy itt valójában a Zabhegyező (Rozsban a fogó) szerzőjéről, J. D. Salingerről van szó. Akárki is volt az ihletforrás, az mindenesetre biztos, hogy a filmbéli William Forrester a semmiből bukkant fel, és nagy sikerű regénye megírása után ugyanolyan gyorsan el is tűnt a nyilvánosság elől. A környék remetéjeként ismert őszes író különc viselkedése mindenki számára talány. Amikor Jamal (Rob Brown) bemászik Forrester lakásába és véletlenül ott hagyja saját irományaival teli hátizsákját az események mindkettőjük számára nem várt fordulatot vesznek. Túljutva kölcsönös előítéleteiken Jamal Forresterben irodalmi munkássága első hívére és későbbi pártfogójára lel. Forrester pedig hosszú évek óta először lát okot arra, hogy feladja önként vállalt magányát.