Út a királyi operába – A kifordított Billy Elliot

  • Vízer Balázs

Merthogy ez a kissrác úgy lett elismert és körülrajongott balett-táncos, hogy soha nem akart táncolni, szülőföldjét, Kubát otthagyva mégis elképesztő karriert futott be.

Az életrajzi filmből a kubai táncos, Carlos Acosta életét ismerhetjük meg: ő az első afroamerikai balett-táncos, aki a leghíresebb balettelőadások főszerepeit táncolhatta. Ami persze így nem pontos, hiszen Kuba nem Amerika, vagyis mondjuk azt, hogy afrokaribi táncos, de a legegyszerűbb, ha színes bőrűt írunk. A gyerekkorában csak Yuliként becézett Acosta lett a Brit Királyi Balett első színes bőrű vezető táncosa, az első fekete srác, aki eltáncolhatta Rómeó szerepét. És addig elég hosszú út vezetett, amit Acosta nem saját akaratából tett meg, ahogy azt a Nincs út hazafelé című önéletrajza alapján készült az Út a királyi operába című film is elmeséli nekünk – főleg tánccal.

Pedig az egész tényleg úgy kezdődik, mint a Billy Elliot: a tehetséges, de szegény környezetbe került kissrác számára egyedül a balett jelenti a kitörést. Csakhogy ezt most nem a fiú, hanem az apja gondolja és ismeri fel, ő ragaszkodik ehhez mindvégig, és ő az, aki történetünk során végiglökdösi a kis Yulit a tánciskolán, minden próbatételen és megpróbáltatáson. És ő az, aki kierőszakolja azt is, hogy elfogadja a Királyi Balett felkérését, és maga mögött hagyja hazáját, és persze családját is. Pedig a fiú semmi mást nem akar, mint egy unalmas állást, átlagos életet - vagy, ahogy ő mondja egy ponton a filmben: „Én voltam az egyetlen ember, aki nem akarta elhagyni Kubát!” És mindez persze nyilván csak részben igaz, mert a srác tudta, milyen kivételesen tehetséges, hiszen mindenki ezt hajtogatta neki, és nyilván ő is akarta a sikert, az elismerést, csak kellett neki valaki, valami, ami továbbhajtja, ami ELLEN küzdhet, akire haragudhat, akit okolhat az esetleges kudarc esetén.

Az elismert spanyol rendező, Icíar Bollaín (Rabia, Ismeretlen föld) a fentiek ismeretében nem akart hagyományos életrajzi filmet rendezni és egy hagyományos sikertörténetet elmesélni, kísérletező formanyelven, merész megoldásokkal vezeti fel a 46 esztendős Acosta történetét. Aki maga is többféle módon jelenik meg a filmben, hol eredeti, archív felvételen, hol színészként, hol saját apját alakítva – őt különben a remek Santiago Alfonso adja elő -, de a táncost különböző életszakaszaiban két fiatal színész, Keyvin Martinez és Edlison Manuel Olbera Núñez játssza el. A Ken Loach állandó alkotótársaként ismert Paul Laverty (Felkavar a szél, Barátom Eric) forgatókönyvéből készült film sokszor még a töredezett, újító szándékú történetmesélést is hátrahagyja, hogy csakis a táncra, a tánc nyelvével megelevenített érzelmekre összpontosítson, és milyen jól teszi! Csak azt nem értem, miért sejteti azt a magyar cím, hogy itt egy operaénekesről van szó?