7 érv, hogy a Yellowjackets a jelenleg futó egyik legjobb sorozat

A Showtime szériája egyszerre családi dráma, ifjúsági kalandfilm, felnövéstörténet, misztikus- és túlélőhorror, krimi és szatíra.

Focisták, mégsem a sportról szól

A Yellowjackets egy igazi klasszikus módszerrel indít: egy örömteli eseményt tragédiára futtat ki. Történik ugyanis, hogy egy New Jersey-i középiskola lány futballcsapata kijut az országos döntőre, amihez Seattle-be kell utazniuk. Már a felütésre is felkapjuk a fejünket, hiszen sportfilmet láttunk már eleget, pláne a fociról, de mindegyikben férfiak voltak, kivéve talán az 1992-es Katicákat, de az meg viccre vette az egészet. A Yellowjackets azonban már ezzel érdekessé teszi magát, és azzal se volna baj, ha a csapatot követnénk végig a döntőn, mivel már az első pár percben egy csomó belső feszültséget és aljaskodást kapunk a csajoktól. Csakhogy a Yellowjackets – így hívják a focicsapatot – nem jut el a döntőre:

lezuhan a gépük valahol a vadonban, és tizenkilenc hónapig senki se talál rájuk.

A sorozat alapvetően két idősíkon fut: az egyik a zuhanás után játszódik, és azt követjük nyomon, miként igyekeznek túlélni a fiatalok a zord körülmények között, a másik pedig 25 évvel a történtek után, amikor bizonyos események ismét arra késztetik a lányokat – akik már felnőtt nők: családanyák, politikusok, lézengő alkoholisták –, hogy ismét szembenézzenek azzal, amit negyedszázada tettek.

 

Más, mint a Lost, mégis ez lehet az új Lost

Nem érdemes tagadni: ez a felütés nagyon hasonlít a 2000-es évek kultikus, rejtélyközpontú sorozatára, a Lostra, és minden bizonnyal ez egy szándékos gesztus. A Yellowjackets még csak nem is próbálja titkolni a hasonlóságot J.J. Abrams sorozatával. Mindkettő egy repülőgép-szerencsétlenséggel indít, mindkettőben egy lakatlan helyen ragadnak a túlélők, és mindkettőben a túlélésért folyatott küzdelem vegyül a természetfeletti jelenségekkel. Mióta 2010-ben véget ért a Lost, sok sorozat próbálta betölteni a hiányát, de egyik sem járt igazán sikerrel. Valószínűleg ennek az is volt az oka, hogy túl elevenen élt még a nézőkben a Lost élménye, mikor más szériák hasonlóval próbálkoztak. Több, mint tíz év távlatából viszont már megkopott annyira az emlék, hogy egyszerre lehessen rá utalni és továbbgondolni. Így tett az HBO Maxon látható Kiút című sorozat is, amit a PORT.hu-n is dicsértünk: ebben egy kisvárosban ragadnak az utazók, akiket éjjel kóbor élőholtak vegzálnak. A Yellowjackets trükkje, hogy

több réteget mozgat egyszerre, és ezek közül csak egy hajaz a Lostra.

Már a nyitójelenet is elég baljós, hiszen különféle törzsi maskarákba öltözött egyének kergetnek valakit a hóban, akit végül levadásznak, és nagyon úgy tűnik, hogy esznek is belőle. Majd teljesen világossá válik, hogy a focicsapat tagjait láttuk. A Yellowjackets túlélőhorrorja olyan képzettársításokat hoz be, mint A legyek ura és az Életben maradtak. Ennyiben pedig már merészebb, mint a jóval közönségbarátabb Lost. A misztikum itt nincs előtérbe tolva, nem ez a fő témája a sorozatnak, ugyanakkor központi helyet foglal el a dramaturgiában, amikor épp történik valami megmagyarázhatatlan. Annyiban hasonlít a Lostra, hogy látszólag van valami természetfeletti is azon a helyen, ahol a lányok lezuhantak, ám ezt nagyon óvatosan adagolja, és sokkal fontosabb, hogy miként képesek túlélni ezt a tizenkilenc hónapot – pláne, miután beköszönt a tél.

 

Remek színészek, régi ismerősök

Mivel a sorozat két idősíkon mozog, így minden fontosabb karaktert két színész alakít: egyik a fiatal, másik az idősebb énjét. Igazi meglepetések inkább a 25 évvel később játszódó jelentekben érnek, ugyanis itt olyan színészekkel találkozhatunk, mint Juliette Lewis, Melanie Lynskey, Tawny Cypress vagy épp Christina Ricci. Ráadásul a második évadban csatlakozik hozzájuk Lauren Ambrose és Elijah Wood is. A listát látva kifejezetten nehéz dolga lehet a fiatal színészeknek, akik a karakterek kamasz verzióit alakítják, de az az igazság, hogy mindenkinek sikerül megugrani a feladatot. Pedig nem könnyű, gondolok itt például Juliette Lewisra, aki remekül hozza a pikírt alkoholistát, Sophie Thatcher pedig, aki fiatalon alakítja, ügyesen építi azt a karaktert, akivé majd válni fog. Ha mindenkit nem is lehet kiemelni egyetlen cikkben, de mindképp meg kell említeni Christina Riccit, az örök Wednesdayt, aki itt is egy kissé különc, fura és ellentmondásos figurát alakít, akinek fiatalkori énjét Samantha Hanratty kelti életre zseniálisan, hiszen többek közt Ricci karaterének minden túlzó, hebrencs gesztusa ott van már nála piciben.

 

Egyszerre dráma és szatíra

Lehetetlen egyetlen műfajba besorolni a Yellowjacketset, hiszen, ahogy az már eddig is kiderült, van benne misztikum, kaland, dráma, és akkor még nem beszéltem arról, hogy a jelenben húzódik egy (vagy több) krimiszál is, valamint

az egész narratíva nyakon van öntve egy jó adag szatirikus felhanggal.

Mégsem lesz blőd az egész, sőt, olyan ügyesen lavírozik a humor, a dráma és feszültség közt, hogy egyik sem megy a másik rovására, sosem oltják ki egymást, mégis meri őket egymás után, mi több, olykor egy jeleneten belül használni.

 

Tabutémákkal foglalkozik

A Yellowjackets nem az a visszafogott sorozat, és nem szégyenlősködik, ha kényes témákról kell beszélnie. A széria felvet, és ügyesen forgat olyan alapvető dolgokat, mint a házastársi hűtlenség, a leányanya helyzete (pláne kint a vadonban), a kamaszkori lázadás, a merevedési zavar, az egymás iránti felelősség, de

bevállalja a kannibalizmust is, és cseppet sem igyekszik szépíteni rajta.

Az emberiség egyik legsúlyosabb tabuját az utóbbi időben egyre több film teszi meg témájául, erről bővebben itt értekeztünk. Ez a történetszál, az emberi hús fogyasztása sokkal erősebben jelen van a sorozatban, mint a misztikum, és ezáltal jóval realisztikusabb lesz, mint a korábban említett Lost, vagy a Kiút. Ez a realisztikusság pedig még hátborzongatóbbá teszi az egészet.

ez is érdekelhet

8 sötét titok Stephen King kedvenc sorozatában, a Kiútban

Le lehet győzni az éji rémeket? Jó vagy gonosz entitás a fehér ruhás kisfiú? Hogyan tudnak mindig friss ételt tálalni a falatozóban? Mi a védőtalizmánok titka? Megannyi kínzó kérdésre kellene választ kapnunk a 3. évadban...

Tovább

 

Atmoszféra, ami beránt

Legyen szó a vadonban vagy a 25 évvel később a városban játszódó jelentekről, a Yellowjacketsnek olyan erős atmoszférája van, ami pillantok alatt berántja a nézőt. Bár az egyes epizódokon különböző rendezők dolgoztak, de ez egyáltalán nem látszik: a sorozat képi világa teljesen egységes, és a vadonban játszódó, múltbeli eseményeket olyan felvételekkel támogatja meg, amik egyszerre grandiózusak és kétségbeejtőek, ahogy a természet nagyságát látjuk. De vannak kifejezetten kreatív víz alatti felvételek is. A hangulathoz nagyban hozzájárul Craig Wedren és Anna Waronker filmzenéje is:

vonyítással, kántálással kevert törzsi rítus-ritmusok vegyülnek itt a klasszikus, pusmogó és sejtelmes horrorfilmzenével.

 

Több platformon is elérhető

A Yellowjackets a Showtime sorozata, így nálunk elsőként a SkyShowtime-on érhető el: a 2021-es első évad nemrég került fel teljes egészében a streamszolgáltató kínálatába, a 2023-ban bemutatott második évad pedig hetente érkezik új résszel. Azonban nem sokkal az után, hogy a SkyShowtime-ra mindkét évad teljes egészében felkerül, a Netflixen is debütál a Yellowjackets: oda Túlélőjátszma címen érkezik december 15-én. Ez egy szokatlan lépés, és eddig talán nem is volt rá példa, hogy egy saját gyártású sorozat ilyen gyorsan megjelenjen egy másik streamszolgáltató felületén, de ha hozzávesszük, hogy az első évad már két éve lement kint, akkor ez nem is gyors, csak hozzánk érkezett lassan a széria. A jó hír viszont az, hogy a harmadik évadra már nem kell ilyen sokat várni, elvileg az már jövőre érkezik, valószínűleg először a SkyShowtime-ra.