Beperelték a Netflixet saját részvényesei

Egyre nagyobb bajban a streamelős óriás: előfizetői számának drasztikus csökkenése és részvényeinek gigantikus zuhanása után most egy perrel is szembe kell nézniük, amit félrevezető információk miatt indítottak a befektetők.

A világszerte több mint 200 millió előfizetővel rendelkező Netflix még mindig piacvezetőnek számít, de – ahogy arról korábban már beszámoltunk – áprilisban egyetlen nap leforgása alatt több mint 54 milliárd dollárt veszített, miután az előzetesen várt 2,5 millió új előfizető helyett 200 ezres csökkenéssel zárták az első negyedévet – a cég így története legnagyobb értékvesztését könyvelhette el, hiszen ezzel részvényeik árfolyama brutális 35,1 százalékot esett.

A Netflixet most saját részvényesei is beperelték,

mert állításuk szerint a streaming szolgáltató hat hónapon keresztül félrevezette a befektetőket a várható növekedéssel kapcsolatban, és emiatt következett be az óriási esés a tőzsdén, amivel megkárosították őket.

Forrás: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images


A San Franciscó-i bíróságra kedden benyújtott keresetben a felperesek azzal vádolják a céget, hogy megsértette az Egyesült Államok értékpapírokkal kapcsolatos törvényeit, amikor hamis és/vagy félrevezető közleményeket adott ki, valamint nem közölte velük a vállalat üzleti tevékenységével és kilátásaival kapcsolatos kedvezőtlen információkat.

A csoportos pert az Imperium Irrevocable Trust vagyonkezelője, Fiyyaz Pirani indította, és csatlakoztak hozzá olyan befektetők is, akik 2021. október 19. és 2022. április 19. között birtokoltak netflixes részvényeket. A részvényesek szerint a Netflix már a 2021-es év harmadik negyedévi üzleti jelentésében félrevezette őket, pedig a vezetőség akkor már tisztában volt azzal, hogy lelassult a növekedés (részben a fiókmegosztások, részben az erősödő konkurencia miatt), de ezt nem közölték a befektetőikkel.


(via IGN.hu, IndieWire)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu